Menü

Türelem mint készség

A türelem egy képesség, hogy tolerálni tudjuk a várakozást, a késést, a frusztrációt anélkül, hogy felizgatnánk vagy felidegesítenénk magunkat. Ezzel a képességgel tudjuk kontrollálni az érzelmeinket, és tudunk nyugodtak maradni, amikor nehézségekkel nézünk szembe.

Talán nem kell sokat ecsetelnünk, hogy a türelem nem mindenkinél jön könnyen, és ha történelmi szempontból közelítjük meg a dolgot, talán manapság nehezebb is türelmesnek maradni, mint régen.

A modern, civilizált, fejlett világban a technológiai újítások és a kész, elérhető eszközök lehetővé tették, hogy megkapjuk, megtapasztaljuk és fogyasszuk azt, amit szeretnénk – szinte azonnal. Kell-e tehát még mindig türelmesnek lennünk?

Ha el szeretnénk érni céljainkat, sikeres kapcsolati rendszert szeretnénk ápolni, és a saját, személyes békénket is táplálni kívánjuk, akkor a válasz egy határozott IGEN! Az arra érdemes és fontos dolgok általában nem érkeznek egyből az életünkbe. Erőfeszítéseket kell tennünk, és elhivatottnak kell lennünk. Tehát most, ezen a napon, ebben az életkorban a türelemre erényként tekinthetünk!

Miért jó, ha türelmesek vagyunk?

Mert csökkenti a stresszt, boldogabbá és egészségesebbé tesz minket. Segít minket a döntéshozatalban. Segítségével fejleszthetjük különböző képességeinket, mint amilyen a megértés, az empátia és a részvét. Ha türelmesek vagyunk, megérthetjük, és értékelhetjük a növekedés folyamatát.

Tanulható-e a türelem?

Még szép, hogy tanulható! Válasszunk ki egy napot, amikor csak arra koncentrálunk, hogy a napi céljainkat türelemmel érjük el. Gondolkodjunk azon, amit csinálunk, figyeljünk, és éljünk a pillanatnak! A nap végén pedig összegezzük, melyek voltak azok a helyzetek, amikor okosabb döntést hoztunk, mint azt korábban tettük volna, hány alkalommal jöttünk ki jobban másokkal. Tanuljuk meg a képességet minden nap használni!

Lassítsunk! Ha hajlamosak vagyunk a rohanásra és a dolgok sürgetésére, álljunk meg! Vegyünk néhány mély lélegzetet, mielőtt cselekedni kezdünk. Ha az üzletben egy hosszú sorban állunk, vagy a dugóban ülünk az autónkban, álljunk meg egy pillanatra, és ne hagyjuk feldúlni magunkat. Hallgassunk rádiót, vagy egyszerűen csak élvezzük a látványt, ami elénk tárul. A türelmetlenség nem fogja felgyorsítani az események folyását. Akkor miért idegeskednénk feleslegesen?

Amikor igyekszünk minél hamarabb elérni a desszertig, a második pohár italig, vagy éppen a tizedik pár piros cipőnket készülünk megvenni, álljunk meg egy pillanatra és gondolkodjunk. Talán nincs is akkora szükségünk az adott dologra. Ezzel pénzt és kalóriát is spórolhatunk magunknak.

Gondolkodjunk, mielőtt megszólalunk! Sokszor csak kikotyogunk valamit, ami eszünkbe jut anélkül, hogy a következményekre gondolnánk. Ha türelmesek vagyunk, megállunk, és előre gondolkodunk, mit szeretnénk mondani, könnyen megelőzhetjük, hogy megbántsunk másokat.

A türelem egyértelműen egy olyan tulajdonság, amivel érdemes foglalkozni és fejleszteni. Talán passzívnak tűnik, azonban segít minket céljaink elérésében.

Forrás: http://www.essentiallifeskills.net

Amikor a kattintás nem véletlen – hogyan vesznek rá az online vásárlásra?

Az online térben szinte lehetetlen elkerülni a reklámokat. Böngészés közben, közösségi oldalakon, videók előtt vagy akár egy ártatlannak tűnő hírportálon is folyamatosan találkozunk velük.

A karizma tudományos megközelítése

A karizma fogalmát a szociológiai és pszichológiai kutatások emelték ki a misztikus homályból. A tudományos álláspont szerint a karizma egy dinamikus jelenség, amely a személyiség alapvető vonásaiból, a társas interakciókból és a tudatosan alkalmazott kommunikációs stratégiákból épül fel.

A megcsalás lehetséges jelei nőknél – viselkedési, érzelmi és kapcsolati mintázatok

A párkapcsolati hűtlenség érzékeny és összetett jelenség, amelyet ritkán lehet egyetlen biztos jel alapján felismerni. A megcsalás többnyire nem egyik napról a másikra történik, hanem fokozatos folyamat eredménye, amely során a viselkedés, az érzelmi kötődés és a mindennapi szokások is megváltozhatnak. Fontos hangsúlyozni, hogy az alábbi jelek nem bizonyítékok, hanem olyan mintázatok, amelyek együttes megjelenése gyanút kelthet.

Mit árul el valakiről, ha beszélgetés közben a haját csavarja?

A haj tekergetése sokak számára apró, automatikus mozdulatnak tűnik, amit szinte észre sem veszünk. Pedig a testbeszéd szakértők szerint ez a gesztus többet mondhat a személy belső állapotáról, mint elsőre gondolnánk.

Hol kezdődik a munkamánia? – Amikor a munka átveszi az irányítást

A munka a legtöbb ember életében fontos szerepet tölt be: biztonságot ad, önmegvalósítást nyújt, keretet ad a mindennapoknak. Problémáról azonban akkor beszélünk, amikor a munka nem egy életterület a sok közül, hanem kizárólagos értékmérővé válik.