Búcsú és elengedés

Búcsúzni nem könnyű, mert az embert megcsapja a változás szele. Ránk törnek az érzések, és legtöbbször nem szeretjük hagyni, hogy gyengének lássanak minket. Ragaszkodunk dolgokhoz, sokszor még az életünket negatívan befolyásoló dolgokhoz is, mert félünk azt elengedni. Tartunk az ismeretlentől, az újtól, a változástól. Talán attól, hogy a megszokott eltűnik, és ismét energiát kell fektetnünk abba, hogy alkalmazkodjunk egy új helyzethez. Vajon meg fogunk-e felelni? Másoknak (minek?) vagy akár magunknak?!

Egyszer olvastam valahol, hogy a búcsú a gyász egy fajtája. Hiszen amikor valaminek vége, becsukjuk magunk mögött azt az ajtót. Persze ez a legtöbb esetben nem jelenti azt, hogy sosem nyithatjuk ki újra, de abban a pillanatban nem tudjuk, hogy ez valaha ismét meg fog-e történni. Ezért kicsit sajnáljunk magunkat, bánkódunk egy darabig, majd újra felállunk. Mert az ember egyik legjelentősebb ismérve, hogy mindig képes talpra szökkenni.

Az én életemben is lezárult most egy korszak, és nehéz elengedni. Hiszen egy olyan tevékenységet hagyok el szánt szándékkal a mindennapjaimból, amit szívvel-lélekkel csináltam. Ami energiát adott és megnyugtatott. Amin szerettem ötletelni.

Annak idején a tanácsadóm azt mondta, hogy még a legrosszabb munkahelyet is nehezen hagyja ott az ember. Valóban így van. S ha az ember nagyon jól érzi magát valahol, és úgy kényszerül arra, hogy valamit befejezzen? :) Még nehezebb!

Ilyen helyzetekben a legfontosabb, hogy tudjuk, mit miért csinálunk, tehát határozzuk meg a célt! Döntés előtt mindig mérlegeljünk. Írjunk akár pro-kontra listát. Az előző munkahelyemen az egyik munkatársam hetekig hordozott egy cetlit a pénztárcájában, aminek a két oszlopát minden nap töltögette. Amikor felmondtam, csak ennyit mondott: „Jó, akkor mostmár átírlak a másik oszlopba.”

Ha a célt meghatároztuk, és tudatosan afelé tartunk, rögtön könnyebbé válik minden, hiszen biztosítjuk magunkat arról, hogy tudjuk, mit miért teszünk, és tudjuk mi a következő lépés.

A cél meghatározása során azonban fontos, hogy ne halmozzuk el magunkat túl sok teljesítendő feladattal. Ne a világot akarjuk megváltani a következő helyzetben sem! Csak apró, elérhető célokat tűzzünk ki magunk elé, és sosem túl sokat, így növelhetjük a sikerélményeink számát is.

Nyilvánvalóan előny, ha tisztában vagyunk a hosszú távú céljainkkal, de ne az legyen a cél, hogy azonnal odaérjünk, hanem a tyúklépések élvezete. Az apró, mindennapi sikerekben leljük örömünket, amit a kisebb, illetve nagyobb pontok elérésig teszünk meg.

Ennek a tudatos útnak az átélése pedig könnyebbé teszi a búcsút, az elengedést még egy olyan esetben is, ahol valami hőn szeretett dologtól kell – legalábbis egy időre, egy másik cél érdekében – elállnunk.