Menü

Békés megye kastélyai

Geist-Reckmann Kastély

1864-ben Ybl Miklóssal terveztette meg ifj. Geist Gáspár a vadászkastélyt. A helyiek gyakran, csak kiscsákói kastélynak nevezik. A tetőszerkezet alatt vadász témájú vörös és aranyszínű kis képek díszítik az épületet. Ezt a szaknyelv sgraffito képeknek nevezi. A telek már 1760 óta Orosházához tartozik. A kiscsákói Geist-majorban fekszik a földszintes épület, melynek különlegessége, hogy a nagyteremet kazettás famennyezet díszíti.

Megközelítés

Mi Nagyszénás felöl közelítettük meg. Természetesen az aszfalt állapota förtelmes, illetve a GPS sem volt megbízható. Ha a falu centrumába érünk, akkor már ott is vagyunk szinte a kastély lábánál. Ne dőljünk be, ha a GPS még vinne olyan utakon, ami igazából nem is létezik. Parkoljunk le és gyalog folytassuk utunkat. Hatalmas gaztengeren kell átvergődnünk ahhoz, hogy a szemünk elé táruljon a jobbnapokat is megélt épület. Az első amit megpillantunk, az a tornya, mely még igen jó állapotnak örvend a főépület mellett. A következő ahova a szemünk vetődik, az pedig a beszakadt tető. Az állapota igen csak romosnak mondható, éppen ezért nem is látogatható és kerítéssel őrzik a betolakodók elöl. Természetesen már a megközelítése is nehézkes a sok és magas szúrós gaz miatt.

Felújítás

Az 1990-es években a kastély Karl-Heinz Reckmann tulajdonába került, aki meg is kezdte a felújítását, viszont megbetegedett és elhunyt. Az örökösök pedig nem törődtek az eldugott kastéllyal, így romlásnak indult az épület. 2013-ban pedig ismét remény csillant fel a felújítással kapcsolatban, hiszen jelentkezett egy vevő, aki saját erőből, illetve pályázatokból kívánta restaurálni a kastélyt. Nagy tervekkel kecsegtetett. Szó esett arról, hogy turisztikai látványosság lesz, illetve visszakapja a vadászkastély funkcióját is. Ennek legfőképpen a kiscsákóiak örültek, viszont ez a felújítás is kudarcba fulladt, hiszen két évre rá az Orosházi Rendőrkapitányság a kastély környezetében történt fakivágások ügyében lopás bűntett gyanúja miatt nyomozást folytatott. Elfogató parancsot is kiadtak az egykori vevő jelölt ellen.

A Geist-kastély romos állapota változatlan. A tetőre eszkábált eső ellenni fólia is eltűnt és a növények is uralmuk alá hajtották az épületet. A megközelítés is nehézkes, viszont a látványa egyedülálló. A hozzá tartozó kert, már rég nincs az aranykori állapotához képest, sőt semmiféle kert sincs kialakítva. Ha errefelé járunk, a sok megpróbáltatás ellenére se hagyjuk ki a programok közül és látogassunk el ehhez a páratlan kastélyhoz.

Batthyány-Geist Kastély és kápolna

A kétszintes, romantikus stílusban épült kastélytBatthyány László 1844 és 1851 között építette. Az ország első hivatalos vadásztársasága e falak között alakult meg. 1854-ben a Geist család bérelte az épületet és ekkor épült meg a hozzá tartozó kápolna is, melyet Ybl Miklós tervezett.A második világháború végén a Geist család elmenekült, a kastélyt államosították, majd iskolaként, termelőszövetkezeti központként működött. A jó állapotát viszont a rendszerváltásig őrizte csak meg. Ekkor egy rossz magánosításnak köszönhetően az épület romlásnak indult. A kondorosi önkormányzat végül 1993-ban megvásárolta a kastélyt, majd 2003-ban a hozzá tartozó kertet is. A kert pedig olyan páratlan értékeket rejt, mint a híres Batthyány-fa, melyet maga gróf Batthyány Lajos ültetett.

Megközelítés

Kondoros közelében, található a vadászkastély. A megtalálása könnyű, ki van táblázva a turisták számára. A felújítás nyomai látszódnak, viszont az állapota még mindig romosnak mondható. A kastélyon díszes ponyva található, de roskadozik. A cselédlak és a szolgálati épületek sem festenek jól, viszont a kápolna, még most is tartja pompáját. A belseje tökéletes állapotban, illetve az alatta található családi kripta is igen jó állapotban látogatható.

/Szerző és fotók:KohajdaWentholin Loretta/

Hogyan kell segítséget kérni a 112-es segélyhívón?

Bármikor kerülhet valaki olyan helyzetbe, hogy segélyhívást kelljen indítania, segítséget kelljen kérnie, vagy nyújtania, ehhez pedig fontos tudni, hogy milyen telefonszámot tárcsázzon és milyen módon kell a segélyhívást lebonyolítani. A 112-es számot és annak tárcsázását pedig már egészen kicsi gyermekeinknek is meg kell tanítanunk.

Az almaecet sokoldalú felhasználása és előnyei

Az almaecet egy sokoldalú csodaszer. Amellett, hogy a konyhákban évek óta hódít a viszonylag olcsó áron kapható ecet, a fogyókúrázók körében is népszerű. Azonban milyen jótékony és pozitív hatásai vannak annak, ha minden nap belecsempészed az ételeidbe, vagy vízzel hígítva, mézzel édesítve, iszol néhány kortyot belőle?

Klímakarbantartás: miért fontos?

A hirtelen beköszönő nyárias meleg lassan aktuálissá teszi a klímahasználatot, s ekkor különösen ajánlott otthonunk, autónk fertőtlenítése, hiszen a klímarendszerben számos kórokozó megtelepszik. A klíma karbantartása több okból is fontos, ám a menete bonyolultabb, minthogy azt házilag is teljeskörűen el lehessen végezni.

Hogyan segíthetnek a kék színű ásványok?

A kék szín, a vízenergia színe. A víz pedig a tudást, az érzelmeket, az emberi kapcsolatot és az emberek közötti kommunikáció eleme. A kék szín a tudás, a nyugalom, a béke, az érzelmek és tudásvágy szimbóluma is.

Régi húsvéti szokások

A húsvét a kereszténység egyik legjelentősebb ünnepe. Ma már inkább a tavaszvárás, és a tavasz eljövetelének jele, amelyet március vagy április hónapban (a Hold állásának megfelelően) tartanak, és sokaknál vallástalan jelentéssel bír. Azonban az ünnephez rengeteg régi (ma már vicces) hagyomány kapcsolódik, amelyek közül olvashatunk néhányat ebben a cikkben.