Menü

„Öt miért” a problémák megoldására és megelőzésére

Az „öt miért” egy mentális feladat, amelyet számos módon lehet alkalmazni. Gyakran az önsegítő guruk javasolják a használatát, hogy megtaláld a hívó szót azáltal, hogy eljutsz céljaid és szándékaid gyökereihez. Ezen alkalmazási lehetőségen túl azonban rettentő hatékony eszköze lehet problémák megoldásának és megelőzésének.

Miért éppen az „öt miért”?

Az „öt miért” technikát eredetileg Sakichi Toyoda fejlesztette ki az 1930-as években. Sakichi iparos és feltaláló volt, akit Japán 1930-as években lezajló ipari forradalmának kulcsfigurájaként tartanak számon. Így, amikor eredetileg létrehozta ezt az eszközt, azzal a szándékkal hozta létre, hogy a munkahelyeken felmerülő problémák megoldásában segítsen.

A folyamatos alapvetően magába foglalja a probléma meghatározását, azután pedig a „miért” kérdés feltevését öt egymást követő alkalommal azért, hogy elérjünk a gyökerekhez, és ha lehet, egy megoldáshoz vagy megelőző intézkedéshez.

Lentebb egy példát olvashattok:

A probléma: A kliensed azzal fenyegetőzik, hogy visszamondja a rendelést.

Miért: Mert későn szolgáltattad neki a munkát.

Miért: Mert egy jelentés visszaérkezésére vártál.

Miért: Mert az nem lett időben befejezve.

Miért: Mert a nyomtatóban nem volt festék.

Miért: Mert nem rendeltek elég festéket.

Ez egy lehetséges megoldást ad neked (találj egy másik helyet, ahol kinyomtathatod a jelentést), valamint megakadályozhatod, hogy ez az eset a jövőben még egyszer megtörténjen (bizonyosodj meg róla, hogy nagytételben rendeljenek nyomtatófestéket).

Hogyan használd az „öt miértet”?

Az „öt miért”-et használva lényegében azt jelenti, hogy visszatérünk a gyerekkorunkban alkalmazott gondolkodásmódhoz: tehát mindent megkérdőjelezünk. Ez a magatartás valószínűleg idegesítette a szüleinket, mindazonáltal egy rendkívül hatékony módja a problémák diagnosztizálásának akár munkahelyről, akár az élet más területeiről van szó.

Ahhoz hogy használni tudd, mindössze annyit kell tenned, hogy kimondd a problémát, ahogy látod. Ott pedig már csak fel kell tenned magadnak a kérdést: „miért?”, és egyértelmű választ adni rá. A folyamatot öt alkalommal kell megismételned, míg végül tényleg eljutsz a probléma forrásához. Koncentrálj a válaszaidra, és emlékezz rá, hogy a cél az, hogy mélyebbre áss.

Megjegyeznénk, hogy az öt igazából egy tetszőleges szám. Valójában annyiszor teszed fel magadnak a kérdést, ahányszor csak szükséges. Talán azt veszed észre, hogy két vagy három kérdés elég, vagy esetleg ötnél is tovább kell folytatnod. Néha, ha továbbmész, észre fogod venni, hogy számos probléma van a közelben, és számos megoldás is van az úton.

Próbáld ki az „öt miért” használatát legközelebb, ha problémába ütközöl, és lehet, hogy észreveszed, hogy új megvilágításba helyezi a szituációt.

Hogyan kell segítséget kérni a 112-es segélyhívón?

Bármikor kerülhet valaki olyan helyzetbe, hogy segélyhívást kelljen indítania, segítséget kelljen kérnie, vagy nyújtania, ehhez pedig fontos tudni, hogy milyen telefonszámot tárcsázzon és milyen módon kell a segélyhívást lebonyolítani. A 112-es számot és annak tárcsázását pedig már egészen kicsi gyermekeinknek is meg kell tanítanunk.

Vásárlásmánia

Bár a vásárlásmánia az egészségünkre nézve nem olyan káros szenvedély, mint például az alkohol- vagy drogfüggőség, mégis a szociális életünket nagyban károsíthatja, ezért fontos figyelni már a kezdő intő jelekre is.

Fényvédők, smink, napsütés

A tudatos bőrápolás alapja, hogy már kora tavasszal, az első napsugarak megjelenésekor elkezdjük a fényvédő krémek használatát, azonban mit tegyünk, ha a fényvédelem mellett a sminkről sem szeretnénk lemondani nyáron?

Tényleg létezik a középső gyerek szindróma?

Okos elsőszülött vagy elhanyagolt középső esetleg traumatizált legkisebb gyerek? Mit mutatnak a statisztikák a születési sorrendről és a gyermek tulajdonságairól, habitusáról.

Az almaecet sokoldalú felhasználása és előnyei

Az almaecet egy sokoldalú csodaszer. Amellett, hogy a konyhákban évek óta hódít a viszonylag olcsó áron kapható ecet, a fogyókúrázók körében is népszerű. Azonban milyen jótékony és pozitív hatásai vannak annak, ha minden nap belecsempészed az ételeidbe, vagy vízzel hígítva, mézzel édesítve, iszol néhány kortyot belőle?