Menü

Van-e értelme szünetet tartani?

A szüneteltetés elsősorban párkapcsolatokban fordul elő. Arra az esetre használják a felek, amikor a kapcsolatuk szokásos menetét megállítják, egyáltalán nem vagy csak ritkán találkoznak, kevesebbet beszélnek, és a másik helyett inkább önmagukra fókuszálnak. A szünet csakis közös megegyezéssel jöhet létre, közös szabályok alapján. A probléma azzal van, amikor ezek a szabályok nem pontosak, tisztázatlanok, vagy az egyik fél eltér tőlük.

Eltérni pedig nem is olyan nehéz, mint gondoljuk. Hiszen nem szabad elfelejteni, hogy a szünet nem szakítás. Normál esetben nem lenne szabad beleférnie a kicsapongó életmódnak, sem egy formálódó új kapcsolatnak, sem megcsalásnak. Hiszen a szünet nem egy kibúvó a kötelezettségeink alól, hanem egy lehetőség az érzelmek tisztázására, külső befolyásolás nélkül. Márpedig egy új kapcsolat vagy egy harmadik személy igencsak erős befolyásoló hatást jelent.

Mi értelme van akkor egyáltalán a szünetnek? Hiszen két ember miért akar külön-külön gondolkodni arról, hogy mennyire jó együtt? Nos, vannak érthető érvek, amelyek mellette szólnak. A párkapcsolatban két ember vesz részt, akik egyénenként is emberek. Lehetnek problémáik, amelyeket magukban tudnak csak megoldani, és lehetnek kételyeik, amelyekből a másik nem tudja őket kirángatni. Egymás állandó jelenléte nem hagyja a feleket önmagukban elmélyülni, ezáltal csak homályos, torz képet kaphatnak a valóságról. Van abban is valami rejtélyesen szép, amikor valaki egyedül oldja meg azokat az érzelmi kríziseket, amelyek kettejüket veszélyeztetik. Ilyen esetekben a szünet egy elfogadható döntés. De ha csak az elválás késleltetésére szolgál, akkor felesleges érzelmi megterhelés és egyben kötöttség mindkét fél számára. Azt, akivel nem akarunk együtt lenni, el kell engednünk, még akkor is, ha maga az elengedés nehéz. Szünet tartásával arra kötelezni őt, hogy hűségesen, szeretettel várja meg, míg érzelmileg elég éretté válunk az elköteleződésre vagy a szakításra, hatalmas önzőség.

Tehát a szünet nem ördögtől való dolog, de biztosan nem is tartós, tartható megoldás. Sokkal fontosabb a helyes kommunikáció, a változáshoz és változtatáshoz szükséges akarat, valamint önmagunk és a másik fél tisztelete. Ha nem tudjuk a szünetet úgy megvalósítani, hogy ezek a tényezők adottak legyenek benne akkor nem is érdemes belekezdeni.

Varga Ágnes Kata

Az elmúlás emlékezete – a múltban és a jelenben

Minden ősz végén, amikor elérkezik november elseje, a temetőkben lassan feltűnnek a gyertyafények. Virágárusok lepik el a sarkokat, a bejáratnál mécsesek sora csillog. A látvány egyszerre meghitt és ismétlődő, valami, amit már megszoktunk. Azonban miben változott ez az időszak az elmúlt évekhez képest?

Logoterápia – hogy megtaláljuk a boldogságot

Sokféle terápiát ismerünk, amivel könnyebbé vagy jobbá tehetjük az életünket, de van egy igazán különleges ezek között. Ez a logterápia.

Utazás önmagunkhoz - A pszichodrámáról

Nemrég belevágtam egy nagy utazásba önmagamhoz. Ez nem volt más, mint egy másfél éves pszichodráma tanfolyam, ahol remek társasággal igazán mély pillanatokat élhettünk át. Egyértelműen jó téma ez egy interjúra. A pszichodráma alapvetően nem más, mint egy személyiségfejlesztő-, önismereti- (csoport)módszer, mely a cselekvésen, a cselekvés átélésén, a cselekvés közben érzett érzelmek tudatosításán, a belátáson alapul. Az egyik volt segítőmmel, Schneider Zsófiával beszélgettem egy jót erről a kaland lehetőségről.

A hipochondria lélektana

A sokak által emlegetett betegségfóbia nem egyszerűen túlzott aggódás az egészség miatt, hanem egy mélyen gyökerező pszichés állapot. Ilyen esetekben a félelem a betegségektől önálló életre kel és teljesen eluralhatja az ember gondolkodását, mindennapjait. A kérdés, hogy miért alakul ki ez a szorongás, és hogyan képes fizikai szinten is valóságossá válni.

Miért kedveljük azt, amit ismerősnek érzünk?

Nap mint nap információk milliói bombáznak bennünket. Hírek, reklámok, arcok, dallamok, bejegyzések és üzenetek váltják egymást a szemünk előtt. A legtöbbre talán nem is figyelünk tudatosan, mégis beépülnek a fejünkbe. Azonban miért van az, hogy egy idő után elkezdünk kötődni azokhoz a dolgokhoz – akár egy tárgyhoz, egy emberhez vagy épp egy zenéhez –, amelyek rendszeresen felbukkannak a mindennapokban?