Menü

Vízerek a lakásban

De mi az a vízér?

Ahhoz, hogy megértsd a radiesztézia követőinek okfejtését, fontos tisztázni a vízér fogalmát. A vízér nem azonos a vízfolyással, tehát nem föld alatti patakot vagy folyót jelez, a kulcs éppen az, hogy a víz itt nem áramlik, inkább csak szivárog.Tehát, ha például egy ásóval átvágnád a földet egy vízér nyomán, akkor nem folyna víz, csak idővel, lassan kezdene gyöngyözni a föld.Azok, akik úgy tartják, a vízerek tehetők felelőssé a daganatos megbetegedések nagy százalékáért, azt vallják, hogy az apró vízcseppek és a föld súrlódása, illetve a súrlódás által kiváltott hang okozza a kedvezőtlen hatást. Szerintük ez egy körülbelül 4-7 Hz frekvencia közötti, az emberi fül által nem hallható hangot gerjeszt, amit az agy azonban képes észlelni, így ott fejti ki negatív hatásait. Az elmélet követői szerint ennek a negatív energiának az ereje fölfelé haladva sem csökken, tehát akár a tizedik emeleten is érezhető, a hatás pedig fokozódik, ha két vízér kereszteződésének pontja fölött található az ágyad.

A gyerekeket és az időseket is érinti a baj

A nők mellett alapvetően a gyerekeket érinti érzékenyen a földsugárzás, mivel szervezetük fejlődőfélben van. Éjszaka gyakran sírva ébrednek, rémálmaik vannak, és megmagyarázhatatlan okok miatt kiesnek a kiságyból, csikorgatják fogaikat, problémáik vannak a tanulással és nehezen tudnak koncentrálni.A fagyöngy és a rákos sejt nem normális, „hagyományos” módon növekszik. Mindketten élősködők és a gazdaszervezet kárára vannak. Vízerek felett különösen gyorsan nőnek. Felnőtteknél az élet során változik a terhelhetőség és az önszabályozó funkciók hatékonysága, ezért változik a földsugárzásokkal szembeni érzékenység is. Lehet valaki sokáig ellenálló, panaszmentes, majd egyik napról a másikra hirtelen, látszólag minden ok nélkül kínzó testi és lelki gyötrelmekkel kell szembenéznie. Amikor életerőnk lassanként hanyatlani kezd, egyre nehezebben tudjuk kiegyenlíteni a különféle eredetű stresszfaktorokat. Ilyenkor bizony már komoly problémákat okozhat a földsugárzás is, amiről addig tudomást sem vettünk.

Tudtad?

Az észak–déli irányú vízelemek által kiváltott sugárzás a Hartmann-sugárzásnál drasztikusabb hatást okoz a szervezetben, sokan a leukémiát, Parkinson-kórt, gyomorvérzést, érszűkületet, de még az immunhiányos betegségek kiváltását is a vízér számlájára írják. Kelet–nyugati irányú terhelés esetén, ha a „vizes sugarak” csak a fejet érik, valószínűsíthető a halláskárosodás és a szürke hályog. Lejjebb ható sugárzás tüdőbetegséget, asztmát, pajzsmirigy-elváltozásokat okozhat, míg a hasat ért terhelés rákos daganatok kialakulását motiválhatja.

Az állatok és a növények is reagálnak a túlzott sugárzásra, jellegzetes viselkedésük fontos jelzés lehet!

A tehenek, lovak, kutyák, ha tehetik, elkerülik a geopatikusan terhelt helyeket, míg a macskák, a hangyák és a méhek kifejezetten szeretik azokat.

Veteményeknél figyelték meg, hogy azonos időben ültetett növények közül egyesek jól látható sávot alkotva lassan, vagy korcsosulva fejlődnek. Kifejezetten érzékeny a földsugárzásra a borsó, az uborka, a karfiol és a karalábé.

A fák, amelyek zavaró vagy izgató helyeken állnak, nemcsak a növekedésben maradnak el társaiktól, de el is pusztulhatnak. Torz, csavart alakot vesznek fel, és rákszerű kinövések jelennek meg rajtuk.

Szerző: Udvari Fanni

Miért okozhat évről évre súlyosabb tüneteket a parlagfű-allergia?

Sokan tapasztalják, hogy a parlagfűszezon minden évben egy kicsit nehezebben viselhető. Ami korábban csak néhány tüsszentést és enyhe orrfolyást jelentett, később akár tartós orrdugulással, szemviszketéssel, köhögéssel vagy komolyabb légúti panaszokkal is járhat. De valóban egyre erősebbé válik az allergia, vagy más áll a háttérben?

Ne dobd ki a kávézaccot- egy csomó mindenre használhatod

Ha lefőtt a reggeli kávé, a zacc általában a kukában landol, pedig sokféle területen újrahasznosítható.

Kaktuszfüge – egy különleges gyümölcs a tüskék mögött

Szerencsére már sok polcon megtalálhatóak azok a gyümölcsök, amiket itthon nem termesztünk, így mi is megkóstolhatjuk más vidékek ízeit. Nézzük, mit kell tudni a kaktuszfügéről.

Nem véletlenül esik jól a természetben lenni: így hatnak ránk a fák

Van, akinek egy erdei séta jelenti a feltöltődést, más egyszerűen csak szeret egy parkban üldögélni, fák között sétálni vagy néhány percet a kertben tölteni. Nem véletlen, hogy a természet közelsége sokak számára megnyugtató érzést ad. A fák látványa, illata, hangja és az árnyékukban töltött idő egyaránt hatással lehet a közérzetünkre.

Fehér fagyöngy , különleges gyógynövény a fák koronájában

A fehér fagyöngy, Európa egyik legkülönlegesebb gyógynövénye. Már messziről felismerhető a fák lombkoronájában megjelenő, gömb alakú, örökzöld bokrairól és jellegzetes fehér bogyóiról. A növény nemcsak a népi gyógyászatban kapott fontos szerepet, hanem számos kultúrában különleges, szimbolikus jelentőséggel is bírt. Ugyanakkor használata körültekintést igényel, mert bizonyos részei mérgezőek lehetnek.