Menü

A levendula – mi mindenre is jó?

Kerti dísznövényként a legismertebb, de felhasználják továbbá fűszerként, és a belőle kivont illóolajat is számtalan kozmetikai termékben hasznosítják. Nézzük, mire is jók ezek…

A legelterjedtebb a közönséges vagy keskenylevelű levendula, amit sokszor csak simán levendulaként említenek. Ez az 1700-as években került Magyarországra.

A levendula gyógyhatása

Antibakteriális, görcsoldó, gyulladáscsökkentő, nyugtató, keringésjavító, immunrendszer erősítő, fájdalomcsillapító és gombaölő hatású.

Stressz és alvászavarok esetén is érdemes a levendula illóolajához fordulnunk, például párologtatni, fürdővízbe cseppenteni, esetleg levendulával töltött párnát is választhatunk, hiszen a levendula bizonyítottan stresszoldó, csökkenti a pulzusszámot, és a vérnyomást, ezáltal hamarabb tudunk ellazulni egy fárasztó nap után is.

Epeműködést fokozó hatása miatt a levendula a puffadás és az emésztési zavarok ellen is hatékony gyógyteaként elkészítve, illetve a szárított levendulával megszórt görög joghurtot is bátran fogyasszuk, hiszen jótékonyan hat a belekre.

DE! Az illóolajokat külsőleg se alkalmazzuk töményen, mert akár égési sérüléseket is okozhatnak. Jó tudni, hogy a levendula illóolaja kis mennyiségben stresszűző, nyugtató hatású, túladagolva azonban épp ellenkező hatást válthat ki: felpörget! Valamint nem ajánlott terhes és szoptató nőknek.

Levendula, mint hajápoló

Enyhe korpásodásra kiváló gyógyír a levendulás hajöblítő.

Keverjünk össze 15 csepp illóolajat, 2-2 evőkanál olíva-, és mandulaolajjal, majd adjuk hozzá kb. fél liternyi vízhez. Hajmosás után masszírozzuk a még nedves fejbőrbe ezt a keveréket, majd engedjük hatni egy órán keresztül. Hajunkat csavarjuk törölközőbe, a hatóidő letelte után egyszerűen mossuk le meleg vízzel.

Csípésekre is használjunk levendulát!

Kiválóan enyhíti a szúnyogcsípés okozta viszkető, égő érzést, illetve csökkenti a kialakult duzzanatot. Kifejezetten hasznos megoldás lehet tehát, ha érzékenyek vagyunk az erre a célra használt kemikáliákra, esetleg gyermekeknél szeretnénk megakadályozni a vakarás okozta sebek kialakulását. Oldjunk fel 10-15 csepp levendula illóolajat kb. egy deciliter desztillált, vagy felforralt és lehűtött vízbe, töltsük kis szórófejes flakonba, így egész nyáron használhatjuk.

Végül pedig egy frissítő levendulás limonádé recept:

Hozzávalók (11 pohár levendulás limonádéhoz)

1 csésze (250 ml) friss (jól lenyomkodott) vagy szárított levendulavirág

2 csésze (500 ml) forrásban levő víz

8 csésze (2 l) hideg víz

1 csésze (250 ml) frissen facsart citromlé

1 csésze (250 ml) cukor

Levendulaszárak, és friss citrom/lime szeletek a díszítéshez

A limonádé elkészítésének receptje:

Egy nem reaktív (például rozsdamentes acél) edényben áztassuk a levendulát a forrásban levő vízben 15 percig, majd szűrjük át egy tiszta kávéfilteren.

Egy nagy kancsóban keverjük össze a hideg vizet, a citromlét és a cukrot. Adjuk hozzá a levendula-forrázatot, tegyünk hozzá jeget, citromszeleteket és levendulavirágot. Tálaljuk levendulaszárra szúrt eperdarabokkal.

Kellemes „levendulázást”!

Liszli Kornélia

Tilos sóval felszórni a járdát – helyettesítsük környezetbarát módon

A téli hónapokban a csúszós járdák komoly balesetveszélyt jelentenek, ezért a síkosságmentesítés elengedhetetlen. Sokan azonban még mindig automatikusan a sóhoz nyúlnak, holott ez nemcsak környezetkárosító, hanem jogszabályba is ütközik.

Extrém hideg idején is felelősek vagyunk az állatokért

Az elmúlt években egyre gyakoribbak az extrém időjárási helyzetek, amelyek nemcsak az embereket, hanem a háziállatokat is komoly kihívás elé állítják. A tartós hideg, a fagy, a szél és a csapadék különösen veszélyes lehet a szabadban tartott kutyák számára.

Színes és fagytűrő balkonnövények — így tedd vidámmá a téli erkélyt

Télen kevesebb a szín — csupaszak a fák és a havas táj is csak ritkán pótolja a sok hónapon át tartó szürkeséget. Sok országban, ahol napfény is ritkán jut a tél folyamán, az emberek színes falakkal, vidám lakberendezéssel és burjánzó növényekkel igyekeznek ellentételezni a lehangoló külvilágot.

A fagyöngy – karácsonyi jelkép és gyógyító növény

Mindenki ismeri a fagyöngyöt, amit nem csak a fákon látunk csomókban, hanem leszedve a karácsony egyik jelképe, de ez a növény egy dísznél sokkal több.

Miért fontos rendszeresen tisztítani a kárpitot, matracot és szőnyeget?

A lakások és irodák komfortja nagymértékben függ a bútorok, szőnyegek és matracok tisztaságától. Bár sokan csak a látható szennyeződéseket veszik észre, a kárpit, a matrac és a szőnyeg rendszeres tisztítása nem pusztán esztétikai kérdés, hanem egészségügyi szempontból is kiemelten fontos.