Az antihősök új dimenziója a Marvel-univerzumban
- Dátum: 2025.12.01., 18:20
- Szabó Máté
- bosszúállók, dinamika, kritika, mennydörgők, psziché, szuperhős
Az idén videón is már megjelent Mennydörgők* egy olyan társaság története, amelyet nem külső kényszer, hanem a saját változni akarásuk húz egy irányba. Mindannyian cipelik a maguk hibáit, traumáit, de mégis egymás mellett találják meg azt a ritmust, ami a sztori végére valódi csapattá formálja őket. A hangulat és a dinamika könnyen felidézheti A galaxis őrzőit, de a fókusz itt jóval személyesebb, valamint sokkal inkább szól a szereplők közötti dinamikáról.

A film cselekménye szerint a CIA igazgatója, Valentina Allegra de Fontaine (Julia Louis-Dreyfus) összehívja a szedett-vedett szuperhős csapatot egy akcióra, azon mögöttes szándékkal, hogy megszabaduljon tőlük. Yelena Belova (Florence Pugh), aki kiégett és céltalan életét éli, hamar ráébred, hogy a társak mindegyike valamilyen formában pszichológiai traumát hordoz. A sztori elején feléledő Bob (Lewis Pullman) egyszerű figurája, Bucky Barnes (Sebastian Stan) politikai ambíciói, John Walker (Wyatt Russell) elhanyagolt családi kapcsolatai vagy Alexei Shostakov (David Harbour) reflektorfény utáni vágya mind hozzájárulnak a karakterek mélyebb árnyalásához. Az alkotás fő erőssége épp abban rejlik, hogy a szereplők különleges képességeik ellenére hétköznapi problémákkal – magány, depresszió és céltalanság – küzdenek.
Érzelmek a szuperhősök mögött
A film dramaturgiai íve ügyesen vegyíti a humoros akciót a drámai pillanatokkal. Jake Schreier rendező, – a korábban debütált A robot és Frank, illetve a Papírvárosok készítője – és az írói stáb nemcsak könnyed szórakozást kínálnak, hanem a hősök lelki sebeit is képesek kezelni. A pszichológiai komplexitást pedig egyszerű szimbólumokon és kliséken keresztül kommunikálják a közönség felé. A csapat dinamikája, illetve a szereplők közötti kémia, különösen Pugh és David Harbour alakítása, hiteles, valamint gyakran megható. Ezzel együtt a Marvelre jellemző túlzottan naiv viccelődés és a látványos vizuális effektusok ellensúlyozzák a figurák keserűségét, így a sztori sosem válik nyomasztóvá.
Valójában minden karakter megjelenése tükrözi a múltját és az identitását. Ráadásul a narratíva a traumák és a mentális problémák kezelése terén is újszerű, szórakoztató és érzelmes. A műbéli megmentők sötét és sokszor negatív múltja nem gátja, hanem eszköze annak, hogy az egyéni és a kollektív fejlődést bemutassa. A történet azt mutatja meg, hogy a fény, illetve a sötétség mindannyiunkban jelen van. Végső soron pedig a környezetünk, az emberek körülöttünk és a helyzetek, amelyekbe kerülünk, döntik el, hogy melyik oldal kap nagyobb teret.

Stílusos akció, markáns képi világ
Jake Schreier ügyesen egyensúlyoz a lendületes akció és a sablonos, de hihető érzelmi ív között. Andrew Droz Palermo operatőri munkája dinamikus, mégis áttekinthető. A harcjelenetek koreográfiája ötletes, a közelharc pazar és életszerű, valamint a fény-árnyék játék kiemeli a szereplők belső konfliktusát. A sablonos világjáró helyszínek, a praktikus effektek és a CGI harmonikus együttműködése a rendező saját stílusát juttatja érvényre, miközben az MCU látványvilágát is megtartja.
A Mennydörgők* egy új irányt képvisel a Marvel-moziuniverzum részeként, ugyanis a megszokott sablonok megtartása mellett mélyebb, emberibb narratívát mesél el, ahol a sérült, sebezhető karakterekből verbuválódik egy szerethető és izgalmas gárda. A film nemcsak az antihősöknek, hanem a rajongóknak is reményt ad és azt mutatja, hogy az MCU minőségi hullámvölgye lassan emelkedő fázisba lép, ahol a dramaturgia, a jól kidolgozott figurák és a szórakoztató moziélmény kerülnek a fókuszba.
Az idei hősök nem robbantak be úgy a köztudatba, mint a Bosszúállók ikonikus alakjai, de a potenciáljuk messze túlmutat a jelenlegi felvonáson. Valójában ők adhatják egy modern szupercsapat alapjait – a magyar fordításban Bosszúállócskák, eredeti verzióban pedig Avengerz néven. Megemlíthető, hogy előbbi igencsak viccesre vagy akár félreérthetőre sikerült, de lehet ez a jövőbeli filmek során változni fog. Nem lehet elmenni amellett sem, hogy a történet vége többször is előrevetíti a jövő év végén érkező Bosszúállók: Ítéletnapot, ami a legendás Thanos és a Végjáték után méltó folytatásnak ígérkezik, miközben a Mennydörgők* által lefektetett új dinamika is izgalmas lehetőségeket vetít előre.
A haza és az emberség kötelez
Pár napja bemutatták a nagy állami támogatással megtolt Sárkányok Kabul felettet, amely a roppant vérszegény magyar akciófilm zsánerba igyekszik friss vért pumpálni miközben az afganisztáni békefenntartóink munkájának állít emléket. Pörgős csatajeleneteket legalább profi díszletekkel és kameramunkával ígért a trailer. Ezek után (remélem) egy emberként reméltük, hogy politikai terheltsége ellenére egy szórakoztató film készült el. Ennek jártam utána.
Egy nélkülöző nemzet szülöttei
Nemes Jeles László harmadik nagyjátékfilmje, az Árva a 20. századi magyar társadalmi traumák és a személyes veszteségek metszéspontján született meg. Nagyszabású művészi alkotás, amely egyszerre beszél a mindennapi veszteségről és a gyászról. A történet a múltat nem pusztán idézi, hanem felépíti és újraéli – fájdalmasan, őszintén és minden pátosz nélkül.
Del Toro újraéleszti a Frankensteint
„Él-váltás” – a modern Frankenstein-történet új kiadását láttuk a minap férjemmel, a Frankenstein (2025) című filmet, amelyet Guillermo del Toro maga írta és rendezte, és amely a klasszikus Frankenstein; or, The Modern Prometheus-regény most már nemcsak adaptációja, hanem – részben – újragondolása is.
Az ember, aki az USA-ban született
Reneszánszukat élik a szélesvásznon a zenész életrajzok és az egy-egy híres énekes legismertebb albumának készítéséről szóló filmek, e kettő keveréke a legújabb mozi, a beszédes című, Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől. Nem árul zsákbamacskát. Remek zenéket, nagy emberi vívódásokat ígér egy kissé szürkének ható főhőssel, aki a múlt démonjaival küzd, de végül a teljes nihil helyett a szupersztárság lesz osztályrésze.
Izland a melankólia szigete is
A Nyári fény, aztán leszáll az éj, Jón Kalman Stefánsson izlandi író melankolikus novellacsokorszerű regénye húsz éve nagy sikerrel szerepel a könyves toplistákon. Svéd és izlandi pénzből három éve kapott egy figyelemreméltó filmfeldolgozást, pár napja már látható a honi művészmozikban is. Tragikus és szívbe markoló, egyszerű, emberi, falusi történetek egyvelege, amely a forgalmazói plakát ellenére egyáltalán nem komédia, csak egy lassú dráma.