Menü

Mi az a reiki?

A reiki tulajdonképpen egyfajta természetes érintéses gyógymód, amelyben az energia közvetítése játssza a szerepet. A módszert Mikao Usui hozta létre az 1920-as években, 21 napos böjtje során, s az 1920-as években dolgozta ki elmét és testet fejlesztő módszerét. Alapított egy szervezetet, mely a mai napi létezik.

A reiki Japánból ered, a legtöbb ember számára talán ismeretlen a kifejezés. A reikiről azt kell tudni, hogy az egyszerűségen alapszik, s amelyet bárki képes megtanulni és használni. Hitrendszertől függetlenül működik és kifejezetten nem vallásos jellegű ez a módszer.

A reiki nem csak egy amolyan „kézrátételes energiaátadós” módszer, hanem szellemi út is egyben, s a kezelések során e két oldal összekapcsolódik.

Miért érdemes elsajátítani, milyen hatásai vannak?

Idézném a reiki alapítója, Mikao Usui gondolatait erről:

“Amikor egy ember mentálisan meggyógyul és spirituálisan egészséges, a fizikai egészség természetesen következik be.”

Nagyon ajánlott a reiki azoknak, akik stresszes életet élnek és természetes módszerekkel szeretnének tenni ez ellen a belső feszültség ellen, amelyet a rohanó hétköznapok okoznak, s amely köztudottan egészségromláshoz vezethet. A reiki nagyon sokat segíthet az egészség megőrzésében, hatásai között van az immunrendszer erősítése, a szervezet öngyógyító folyamatainak beindítása, önmagunk jobb megismerése által.

Milyen egy kezelés?

A kezelés egyfajta nyugtató, meleg, biztonságot adó érzéshez hasonlatos azok szerint, akik alkalmazzák ezt a módszert. A reiki kezelés során elegendő finoman megérinteni a testrészt és máris elindul az energiaáramlás.

A működési elv azon alapul, hogy a reiki a test öngyógyító folyamatait támogatja, a szervezet önmagát gyógyítja meg ezzel a plusz energiával, a kezelő személy segítségével.

Akik nyitottak a hasonló gyógymódok iránt, azok mindenképp próbálják ki a reikit! Szakemberek szerint a reiki a stresszoldás mellett fájdalomcsillapításra, megelőzésre, a tudatosság fejlesztésére, valamint az önbizalom növelésére is jótékony hatású.

Fő területe a pszichés egyensúly megteremtése, mely kihat a fizikai állapotunkra.

A reiki terjedése így igen felgyorsult a 80-as, 90-es években, és több tanár Japánban is elkezdte tanítani a módszert, ezek a kutatások pedig mára bejárták a világot. A reiki alkalmazása napjainkban egyre népszerűbbé válik.

Természet kétélű fegyvere: a gyógynövények alkalmazásának rejtett veszélyei

A modern társadalomban él egy erős és sokszor veszélyes illúzió: miszerint ami természetes, az eleve biztonságos és mentes minden ártalomtól. A gyógynövények évezredek óta az emberiség gyógyító eszköztárának részét képezik, és vitathatatlanul hatékonyak számos panasz kezelésében.

Digitális emésztés – Te figyelsz arra, hogy mit fogyaszt az agyad?

Az egy dolog, hogy odafigyelünk, vagy legalább is megpróbálunk odafigyelni arra, hogy mit eszünk, hogy ne terheljük az emésztőrendszerünket. De vajon hányan figyelünk arra, hogy mit fogad be az elménk?

Mindenkinek van szerencseszáma - a Tiéd melyik?

Van, aki a hármasra esküszik, más a hetest tartja különlegesnek, és akadnak olyanok is, akik egy születési dátumhoz vagy egy fontos életeseményhez kötik a „szerencseszámukat”. De vajon valóban mindenkinek van ilyen száma, vagy csupán az emberi elme játéka az egész?

Mirha, a sokszor elfeledett ősi csodaszer

Ki ne hallotta volna már, hogy aranyat, tömjént, mirhát kapott Mária, mikor megszületett Jézus, de ki tudja, hogy mi az a mirha valójában?

Történetek a rendetlenségben – A cluttercore jelenség

A minimalista szemlélet hosszú ideig uralta a lakberendezési és életmódtrendeket, ám manapság egy új irányzat kezd elterjedni, amelyet cluttercore-nak hívnak. A letisztult terek, az üres polcok és a kapszulagardróbok korábban mind azt sugallták, hogy a boldogság a mértéktartásban rejlik. Csakhogy egy idő után az egyszerűségből éppen a személyesség és az egyediség érzése veszett el.