Menü

Mindent a hidrofóbiáról

A víz csodálatos elem, egyeseket vonz és megbabonáz, másokat taszít. Vannak olyan emberek is, akik pánikba esnek a víz láttán. A hidrofóbia a kóros félelem meglehetősen gyakori típusa.

Hidrofóbia vagy aquafóbia (mindkét név egyformán elfogadható) - ez egy mentális zavar, amely a víztől való irracionális félelemben nyilvánul meg... Az ókor orvosai felhívták a figyelmet arra, hogy a veszettségben szenvedő embereken és állatokon a hidratálástól való félelem jelei mutatkoznak, emiatt a víztől való félelmet régóta hívják veszettségnek.

Később a Rabies nemzetség vírusa által okozott halálos fertőző betegséget mégis javasolták leválasztani, és a „veszettség” elnevezés megmaradt vele. A hidrofóbiával összefüggő mentális zavar pedig hidrofóbia néven vált ismertté.

A mentális zavarra jellemző fékezhetetlen félelem, amely meghaladja a józan ész és az emberi akaraterőt... A hidrofób tökéletesen megérti, hogy félelme lehet nevetséges, indokolatlan (mi a baj egy pohár vízzel?), de nem tudja uralkodni magán, amint olyan körülményekbe vagy helyzetbe kerül, ami számára veszélyesnek tűnik (még akkor is, ha ez csak a meg kell inni egy pohár vizet).

Ne keverjük össze a hidrofóbiát a mélységtől való pánik félelemmel. A mélyvíztől való félelmet batofóbiának nevezik, és szélesebb körben elterjedt (a bolygón élő emberek akár 50%-a fél a mélységtől ilyen vagy olyan mértékben). A batofóbok azonban csak a mélységtől félnek (ez egyfajta térfóbia), nem riasztja el őket pohárban vagy medencében lévő vízzel.

Egy igazi aquafób gyakran nem emlékszik rá, mikor volt először félelme a vízzel kapcsolatban. Vannak, akik biztosak abban, hogy ezzel a tulajdonsággal születtek. A víztől vagy a vele kapcsolatos körülményektől és cselekedetektől való félelem gyakran rögeszmés gondolatok (rögeszmék), néha kényszeres zavar (bizonyos cselekvések-rituálék elvégzésének szükségessége) kísérik.

A történelem számos híres hidrofóbát ismer. Egy amerikai színésznő ilyen félelemtől szenvedett. Natalie Wood. Egész életében félt a nyílt természetes víztározóktól, és végül a kaliforniai Santa Catalina szigetén fulladt meg.

Fél a víztől hollywoodi díva Michelle Pfeiffer, Carmen Electra énekes és modell. Az ókorban a bizánci császár vízfóbiában szenvedett Első Hérakleiosz. Ennek eredményeként félelmének túsza lett, és több megsemmisítő vereséget kapott az araboktól, csak azért, mert taktikai visszavonulás közben nem tudta eldönteni, hogy átkeljen-e a Boszporuszon.

Az elmúlás emlékezete – a múltban és a jelenben

Minden ősz végén, amikor elérkezik november elseje, a temetőkben lassan feltűnnek a gyertyafények. Virágárusok lepik el a sarkokat, a bejáratnál mécsesek sora csillog. A látvány egyszerre meghitt és ismétlődő, valami, amit már megszoktunk. Azonban miben változott ez az időszak az elmúlt évekhez képest?

Logoterápia – hogy megtaláljuk a boldogságot

Sokféle terápiát ismerünk, amivel könnyebbé vagy jobbá tehetjük az életünket, de van egy igazán különleges ezek között. Ez a logterápia.

Utazás önmagunkhoz - A pszichodrámáról

Nemrég belevágtam egy nagy utazásba önmagamhoz. Ez nem volt más, mint egy másfél éves pszichodráma tanfolyam, ahol remek társasággal igazán mély pillanatokat élhettünk át. Egyértelműen jó téma ez egy interjúra. A pszichodráma alapvetően nem más, mint egy személyiségfejlesztő-, önismereti- (csoport)módszer, mely a cselekvésen, a cselekvés átélésén, a cselekvés közben érzett érzelmek tudatosításán, a belátáson alapul. Az egyik volt segítőmmel, Schneider Zsófiával beszélgettem egy jót erről a kaland lehetőségről.

A hipochondria lélektana

A sokak által emlegetett betegségfóbia nem egyszerűen túlzott aggódás az egészség miatt, hanem egy mélyen gyökerező pszichés állapot. Ilyen esetekben a félelem a betegségektől önálló életre kel és teljesen eluralhatja az ember gondolkodását, mindennapjait. A kérdés, hogy miért alakul ki ez a szorongás, és hogyan képes fizikai szinten is valóságossá válni.

Miért kedveljük azt, amit ismerősnek érzünk?

Nap mint nap információk milliói bombáznak bennünket. Hírek, reklámok, arcok, dallamok, bejegyzések és üzenetek váltják egymást a szemünk előtt. A legtöbbre talán nem is figyelünk tudatosan, mégis beépülnek a fejünkbe. Azonban miért van az, hogy egy idő után elkezdünk kötődni azokhoz a dolgokhoz – akár egy tárgyhoz, egy emberhez vagy épp egy zenéhez –, amelyek rendszeresen felbukkannak a mindennapokban?