Az autizmusról

Az autizmus meghatározása a múlt század közepén történt azonosítását követően jelentős változáson ment keresztül az elmúlt hetven évben, és feltehetően a mai elképzeléseink sem véglegesek.

Jelentős felismerés volt, hogy a viszonylag egységesen leírható tünetek ellenére az állapot egyéni megjelenésében rendkívüli sokszínűséget mutat. A kommunikáció, a kölcsönös társas interakciók, valamint a rugalmas viselkedésszervezés terén felmerülő minőségi eltérések mellett ezek kombinációi, az érintettség súlyossága, a nyelvi, intellektuális képességek szintje, a személyiség sajátosságai, az esetlegesen társuló állapotok, zavarok vagy betegségek, a környezeti hatások mentén eltérő fejlődési kimenetellel találkozunk.

Az autizmusnak napjainkig nem sikerült egyértelműen bizonyítani egyetlen specifikus biológiai okát sem. Habár a genetikai tényezők jelentős szerepet játszanak, valószínű, hogy az okok összetettek, az idegrendszer fejlődését befolyásoló környezeti okok és a gén-környezet egymásra hatásai is közrejátszanak az állapot kialakulásában. A különböző tényezők különböző kombinációi, egymásra hatásai eredményezik a tapasztalható klinikai tünetek megjelenési formáinak változatosságát.

Az biztos, hogy az autizmus alapvetően egy sajátos (atipikus) fejlődés eredménye, így az egy élethosszig tartó állapot. Az életkori szakaszoknak megfelelően a támogatási szükségletek megjelenési formái az életkor, a tanulási képességek, valamint a tapasztalatok függvényében eltérők lehetnek. Emellett a célzott fejlesztés, a tanítás, a környezeti tényezők hatásai bizonyítottan jelentősen befolyásolják a fejlődés kimenetelét.

Az okokra vonatkozó bizonytalanságok ellenére határozottan bizonyított, hogy nincs oksági kapcsolat a szülők gyermekneveléssel kapcsolatos elvei, tettei, a családi körülmények vagy azok változásai és az autizmus kialakulása között. Az autizmust nem egy bizonyos szülői stílus vagy a szülők cselekedetei okozzák. Bár nem tudjuk pontosan, hogy mi okozza az autizmust, azt tudjuk, hogy ezek az elméletek, mint például a “hideg szülői magatartás”, teljesen hamisak.

Értelmi fogyatékosságot (intellektuális képességzavart) akkor diagnosztizálnak, ha egy személy az intellektuális képességek és az adaptív viselkedés területén számottevően az átlag alatt teljesít. Az értelmi fogyatékos embereknél számos területen mutatkoznak zavarok, például a verbális és nem verbális készségek, a feladatok feldolgozási sebessége, a munkamemória, az adaptív viselkedés vagy az életvezetési készségek terén. Az autista emberek egy részénél (a becslések szerint körülbelül 50%-uknál) társul ez a képességzavar, de sokan átlagos vagy átlagon felüli intelligenciával rendelkeznek.

Az autista emberek nagy részének a képességei egyenetlenek. Előfordulhat, hogy bizonyos képességek egyes területein – például a verbális készségek vagy az adaptív viselkedés – nehézségeik vannak, míg más területeken – például a mechanikus memória vagy egyes nem verbális készségek terén – életkori szintjükön vagy a felett teljesítenek.

Az autizmust továbbra is a fejlődés mintázata és a viselkedésbeli jegyek alapján határozzák meg a különböző nemzetközi diagnosztikai és klasszifikációs rendszerek alapján, mint a DSM-5 (az Amerikai Pszichiátria Társaság Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyve. ötödik kiadása) és a BNO-10 (az Egészségügyi Világszervezet Betegségek Nemzetközi Osztályozása 10., illetve hamarosan a 11. kiadása). Ezeket a rendszereket időről időre felülvizsgálják, módosítják azért, hogy aktualizálják az új kutatási eredmények szerint.

A szakemberek részéről határozott törekvések mutatkoznak arra, hogy a diagnózis ne negatív címke legyen, hanem egy hosszan tartó, hatékony fejlesztés és támogatás megkezdésének első lépése. A megállapítások ezek megtervezése érdekében születnek, a diagnózist kapott gyermekek vagy felnőttek egyéni képességeinek és szükségleteinek felismerése, a rendelkezésre álló fejlesztő-támogató módszerek illesztése, adaptálása céljából.

Az állapotmegismerés nem csak egy keresztmetszeti kép, integrálnia kell az előzményeket, az aktuális állapot jellemzőit, de mindenképpen része az utánkövetés is, a tervek felülvizsgálata, az alkalmazott ellátás hatékonyságának ellenőrzése. Azt is figyelembe kell venni, hogy minden egyes ember egy család, illetve szűkebb-tágabb környezetének a tagja.

A diagnosztikus folyamat lényeges eleme, hogy a támogatásban résztvevő feleket bátorítsa és támogassa egy olyan berendezkedés irányába, amely lehetővé teszi az autista személyek lehetőségeinek, képességeinek kibontakozását. Nem csak az autista személy, de a családja életminőségének javítását, boldogulásának szem előtt tartását szintén fontos kiemelni.