Menü

Megzavarja a pihenést az alkohol

Bár az alkoholról úgy tartják, hogy segít megnyugodni és elaludni, egy új kutatás megállapította, hogy az alkohol éppen azokra a szabályozó rendszerekre hat, melyek az alvást szabályozzák, így megzavarhatja a pihenésünket és álmatlanságot is okozhat.

Az alvási homeosztázis az a folyamat, melynek során a szervezetünk meghatározza, mennyi alvásra van szükségünk. Ezt az alapján dönti el, hogy milyen régóta vagyunk ébren. Ehhez egy adenozin nevű vegyületet használ fel, mely minden sejtünkben termelődik.

Az adenozin szintje az ébrenlét órái alatt megnövekszik, míg alvás alatt csökken. Ha az adenozin szintje magas, az ébrenlétért felelős agyi terület inaktívvá válik, míg ha ebből a vegyületből kevés van a szervezetünkben, az ébrenlétért felelős területek újra aktiválódnak. Ezért fordulhat elő például az, hogy ha valaki a szokásosnál jóval korábban kerül ágyba, teljesen kipihenten ébredhet fel hajnalban.

Ha valaki arra használja az alkoholt, hogy a segítségével könnyebben elalaudjon, az alkoholmegvonás idején álmatlansággal is meg kell küzdenie. - Az alkoholtól remélni a pihentetőbb éjszakai alvást vagy azt, hogy könnyebben el tudunk aludni, téves elképzelés. Ha nem tudunk aludni, inkább kérjünk orvosi segítséget - foglalták össze a kutatás szerzői.

Az alváshiány a kognitív készségekre gyakorolt negatív hatása egyáltalán nem újdonság. Már kiskorunktól kezdve mindenkitől ezt halljuk. Mostanáig azonban nem sokat tudtunk a károsodás hátterében álló biológiai okokról.

Amikor a kutatók mélyebbre ástak az eredményért felelős folyamatba, kimutatták, hogy a gliasejtek, vagyis támasztósejtek állnak a háttérben. Kiderült, hogy a gliasejtek által felszabadított egyik molekula, az adenozin okozza az alváshiány hatásait. Tulajdonképpen az adenozin védi meg az agyat attól, hogy üresjáratban fusson, mert a maga egyedi biológiai nyelvén közli velünk, hogy aludnunk kell.

Fáradtság esetén gyógyír lehet az aktív testmozgás és a helyes étrend kialakítása, legfőképpen a gyümölcsökben és zöldségekben gazdag táplálkozás preferálása. A fáradtságon enyhíthet például a jóga, a meditáció, vagy a tai chi, de sok esetben a mindennapi stressz okozza a kimerültséget, ezért ajánlatos stresszkezelési módszereket elsajátítani. A jóga és a meditáció szolgálhatja ezt a célt is, de már a kertészkedés vagy egy jól megválasztott hobbi is segítséget nyújthat, hogy a bennünk felgyülemlő feszültség valamilyen módon levezetődjön.

Az aromaterápia szintén egy megfelelő módszer a fáradtság enyhítésére, megszüntetésére. Az aromaterápia illóolajos gyógynövények, illetve a belőlük kinyert illóolajok és kivonatok használatán alapuló gyógyítást foglalja magába. Ebbe beletartozhat a masszázs, az aromafürdő, az inhalálás, a borogatás, a bedörzsölés vagy a szauna.

Milyen gyógynövények lehetnek hatásosak fáradtság esetén? A levendula, a bazsalikom, a citrom, a bergamott, a borókafa, a grépfrút, a citronella, a fahéj vagy a kakukkfű.

Miért fontos a kismedencei terület egészsége?

A medencefenék izomzata láthatatlanul dolgozik a háttérben, mégis alapvetően meghatározza a mindennapi magabiztosságot és a szexuális élet minőségét. Ideje félretenni a tabukat, megérteni ennek a zónának a valódi működését, és elsajátítani azokat a mindennapi szokásokat, amelyekkel hosszú távon is megőrizhető az intim egészség.

Közeleg az autók télre való felkészítése

Aktuálissá vált az autók télre való felkészítése. Vannak, akik minden évben megteszik ezt figyelmeztetés nélkül is, azonban szerintem senkinek sem árt átismételni a teendőket. Nemsokára itt a tél. Ja, már itt is van.

Különórák és pihenés – Így marad meg a harmónia

Egyre több gyerek délutánját tölti ki a szervezett foglalkozások sora, a zsúfolt napirend azonban könnyen a pihenés rovására mehet. Cikkünk bemutatja, milyen jelek utalhatnak a túlterhelésre, és hogyan segíthetnek a szülők egyensúlyt teremteni a különórák, a szabadidő és a pihenés között.

Korai kelés, hosszabb délutánok – Miért éri meg hamarabb kezdeni a munkát?

A hajnali ébredés sokak számára kihívás, mások viszont szeretik, hogy már a reggeli órákban lendületbe kerülnek. A korábbi munkakezdés a teljesítményre, a szabadidőre és az egészségre is hatással lehet, előnyei azonban csak megfelelő pihenés mellett érvényesülnek.

Hasmasszázs, az emésztés érdekében

Évezredek óra tudjuk, hogy a masszázs mennyire egészséges, hát miért ne alkalmazhatnánk a hasunkon is.