Menü

Akik nem bírják kapcsolat nélkül

Saját környezetünkben is gyakran tapasztalhatjuk, hogy vannak olyan emberek, akik egyik kapcsolatból esnek a másikba. Szinte soha sincsenek kapcsolaton kívül, külső szemmel ez bizony nehezen érhető, főleg ha valós érzelmeket keresünk a háttérben.

A kapcsolatfüggőség különböző formában és szinten megnyilvánulhat, de legfőbb jele, ha valaki retteg az egyedülléttől. Ennek sokféle oka lehet, például önbizalom hiány, vagy különböző önértékelési problémák. Gyakran olyanok ragaszkodnak rögeszmésen a „kapcsolatban levőséghez”, akik képtelenek megbirkózni saját félelmeikkel, és nem tudnak saját célokat felállítani.

A kapcsolatfüggő emberekre nemcsak az jellemző, hogy képtelenek egyedülállóként létezni, hanem az is, hogy amikor kapcsolatban vannak „szeretik” feladni önálló életüket. Vagyis a szabadidő eltöltését csak párban tudják elképzelni, feladják saját identitásukat, álmaikat, céljaikat. Többnyire egyébként felszínes kapcsolatokról van szó, főleg hogy egyikből sodródnak a másikba, ilyen körülmények között ugyanis nehéz lenne valós érzelmi kötődést kialakítani. A kötődés látszólag megvan, de ez általában az egyedülléttől való félelemből táplálkozik, ami így nem tud elmélyülni.

Persze vannak „enyhébb” esetei is a kapcsolatfüggőségnek. Arra is gyakran láthatunk példát, hogy valaki képtelen kilépni egy rossz kapcsolatból. Nem tud, nem akar egyedül létezni, ezért aztán nem dönt, hanem sodródik, és még jobban „bedarálódik” a személyisége.

Egy kicsit más formája a kapcsolatfüggőségnek, amikor valakit maga a „kapcsolatban levőség” boldogít, pontosabban az ehhez kapcsolódó illúziói. Ilyenkor tulajdonképpen a másik fél személye nem is olyan fontos, csak a „családi állapot” lényeges, vagyis, hogy elmondhassa, ő kapcsolatban van, nem egyedülálló.

Fotó:
pixabay.com

A mindfulness ereje a mindennapokban

Az állandó online jelenlét és a megfelelési kényszer miatt egyre többen érzik úgy, hogy mentálisan kimerültek. Akkor is zakatol az agyunk, amikor végre lenne időnk pihenni. A tudatos jelenlét ebben nyújthat kapaszkodót, ugyanis segít visszatalálni a jelen pillanathoz, lelassítani a belső zajt és nyugodtabban kezelni a mentális túlterheltséget.

A passzív-agresszív viselkedés 7 tipikus jele

A passzív-agresszív viselkedés sokkal gyakoribb, mint gondolnánk, mégis nehéz felismerni. Az ilyen emberek általában nem nyíltan fejezik ki a haragjukat vagy sértettségüket, hanem burkolt módon kommunikálnak. Emiatt a másik fél sokszor csak azt érzi, hogy valami nincs rendben, mégsem tudja pontosan megfogalmazni, mi bántja. A passzív-agresszió párkapcsolatokban, családon belül és munkahelyen is komoly feszültséget okozhat.

„Valami rosszat mondtam?” – a szégyenérzet fogságában

A szégyenérzet szinte észrevétlenül épül be a mindennapokba, mégis képes alapjaiban meghatározni, hogyan látjuk önmagunkat és a világot. Legtöbbször csendes érzésként van jelen – egyfajta belső hangként, amely idővel mindent felülír. Ha pedig figyelmen kívül hagyjuk, akkor korlátok közé szorítja az életünket.

A motiváció nem előfeltétel, hanem következmény

Gyakran beszélünk úgy a motivációról, mintha egyfajta belső üzemanyag lenne, amelynek jelenléte elindít bennünket, hiánya pedig megbénít. „Majd ha lesz kedvem”, „ma nincs motivációm” – ezek a mondatok is azt sugallják, hogy a cselekvés feltétele egy előzetesen megérkező lelkiállapot.

A korkülönbség szerepe a párkapcsolatokban

A párkapcsolatok világában a korkülönbség gyakran túlhangsúlyozott tényező, miközben a kapcsolat valódi minőségét sokkal inkább az érzelmi érettség, az értékrend, a kommunikáció és az élethelyzet határozza meg. A társadalom hajlamos kimondott vagy kimondatlan szabályokat felállítani arra vonatkozóan, hogy „mekkora korkülönbség még elfogadható”, azonban ezek a normák nem veszik figyelembe az egyéni különbségeket. Valójában két ember kapcsolata nem pusztán életkorok találkozása, hanem személyiségek, tapasztalatok és jövőképek összhangja.