Derűlátást is jelenthet a nosztalgia
- Dátum: 2014.03.08., 20:54
- emlék, emlékezés, jövőkép, nosztalgia, optimista, önbecsülés
Gyakran hangzik el az a megállapítás, hogy a múlt emlékei mindig megszépülnek, ezért különösen jó nosztalgiázni, ami pozitív érzéseket kelt bennünk. De vajon, amikor a múltbeli események után vágyódunk, akkor valójában menekülünk a jelen kihívásai elől?
Nos, vannak olyan típusú emberek, akik a múltban élnek, és ezer szállal kötődnek emlékeikhez, ami valóban nem mutat előre, és korlátozza a fejlődés lehetőségeit. Van, aki a jelen elvárásai és a jövő szorongásai elől hajlamos visszamenekülni a „megszépítetett” múltba, de korántsem ilyen egyértelmű és egyoldalú jelenségről van szó.
Az talán közhelyesnek is tűnhet, de mindenképpen igaz, hogy a múltból történő építkezés, és a múlt eseményinek emléke személyiségünk integritását szolgálja, ezért nem feltétlenül igaz, hogy a nosztalgia csupán menekülés a jelen kihívásai elől. A múlt utáni vágyódás, megnyugvást jelenthet a jelenben, amely csökkentve a stresszt jobb megküzdési technikák alkalmazását is ösztönözheti. Ráadásul pszichológiai kutatások szerint a nosztalgia pozitív hatással van a jövőképre is, és növeli az optimizmus mértékét.
Ez egy olyan pszichológiai folyamat, mely során a nosztalgikus emlékezés, nem más, mint a társas kötődés érzésének megerősítése, mely fokozza az önbecsülést. Vagyis a régi, szép emlékek felelevenítése hatással van önértékelésünkre, mely befolyásolja a jövővel kapcsolatos elvárásainkat, nézeteinket is. A szakemberek szerint a nosztalgia nemcsak a múlt eseményeinek pozitív átkeretezését jelenti, hanem egyúttal a jövővel kapcsolatos derűlátást is megalapozza. És e logika mentén tulajdonképpen kijelenthetjük, hogy a múlt eseményei iránti vágyakózás, akár még a jelen kihívásaival történő pszichés megküzdést is segítheti.
Fotó:
pixabay.com
6 jel, hogy valaki csak akkor keres, amikor szüksége van rád – így ismerheted fel az érdekkapcsolatokat
Vannak emberek, akiknek mindig van egy kedves szavuk hozzánk, de valahogy csak akkor jutunk eszükbe, amikor szükségük van valamire. Egy szívességre, egy jó tanácsra, egy kis segítségre vagy egyszerűen valakire, aki meghallgatja őket. Amíg adni tudunk, fontosak vagyunk számukra, ám amikor nekünk lenne szükségünk támogatásra, hirtelen elfogynak a hívások és az üzenetek. Az egyoldalú kapcsolatok felismerése nem mindig könnyű, de néhány árulkodó jel segíthet tisztábban látni.
Van kiút a kizsákmányolásból – így segít a Névtelen Utak Alapítvány
Egyetlen mondattal könnyű lezárni egy történetet: „Miért nem lép ki?” A valóság azonban sokkal bonyolultabb. A kizsákmányolásból való szabadulás nem egyetlen döntés, hanem gyakran hosszú és nehéz út. A Névtelen Utak Alapítvány olyan nőkkel dolgozik, akik a prostitúció és az emberkereskedelem áldozataivá váltak, és abban segíti őket, hogy újra biztonságban érezhessék magukat, és esélyt kapjanak egy másik életre.
A fájdalom, amelynek nincs határideje – október 15. a perinatális gyász világnapja
Vannak veszteségek, amelyekről nehéz beszélni, amelyekre sokszor nincsenek megfelelő szavak, és amelyek fájdalma évekkel később is ugyanúgy ott élhet a szülők szívében. Október 15-én a perinatális gyász világnapján azokra a gyermekekre emlékezünk, akiknek túl rövid idő jutott ezen a világon, és azokra a családokra, akiknek meg kellett tapasztalniuk a gyermekük elvesztésével járó felfoghatatlan fájdalmat.
Nem tudok lefogyni, pedig szeretnék – A fogyás pszichés akadályai
Sokan érzik úgy, hogy minden vágyuk a fogyás, mégsem képesek tartós eredményt elérni. Hiába az elhatározás, a diéta és a motiváció, valami újra és újra megakadályozza az életmódváltást. A fogyás pszichés akadályai gyakran jelentős szerepet játszanak ebben a folyamatban. De miért olyan nehéz lefogyni, ha valóban szeretnénk?
Mit tehetünk a demencia ellen? A megelőzés már jóval idősebb kor előtt elkezdődhet
A demencia sok család számára már nem egy távoli, ismeretlen betegség. Elég csak egy idős hozzátartozóra gondolni, aki korábban mindenre emlékezett, pontosan tudta, mikor kinek van a születésnapja, vagy éppen ugyanazt a történetet mesélte el újra és újra – aztán egyszer csak bizonytalanná váltak ezek az emlékek. Ilyenkor az ember óhatatlanul elgondolkodik azon, vajon lehetett volna-e bármit tenni korábban, és mi az, amit mi magunk megtehetünk azért, hogy minél tovább megőrizzük szellemi frissességünket.