Menü

Mit kezdjünk a málnával?

Végre eljött a málnaérés ideje! A háziasszonyok (szerencsés esetben a háziurak is) készítik a szörpöket, lekvárokat. De mire használhatjuk még a málnát, ha sok a termés, vagy ha ládányit vásárolunk belőle?

  • Tegyük a limonádéhoz! A legistenibb málnás limonádé receptje az alábbi: bodzaszörpöt hígítsunk fel vízzel, és csavarjunk bele citromot, valamint áztassunk is bele feldarabolt citromot és lime-ot. A málnát kicsit törjük meg úgy, hogy a szemek csak egy kicsit nyomódjanak meg, és így keverjük a limonádéhoz. Hűtve fogyasszuk a rózsaszínű italt.
  • Nagyon finom és egészséges nyári desszert, ha a túróhoz kevés natúr joghurtot, valamint eritritet (édesítőszer) keverünk, majd hozzáadjuk az összenyomkodott málnát.

  • Szintén kiváló desszert, ha vaníliapudingba egészben málnaszemeket nyomkodunk, majd dermedés után, hűtve fogyasztjuk. 
  • Dobjuk fel a fagylaltot friss málnával! Nem muszáj házilag készült fagylaltnak lennie, a boltban vásárolható jégkrémdesszerteket is tuningolhatjuk vele.
  • Fogyasszuk magában a málnát, csokoládészósszal leöntve! Ha cukormentes csokiöntetet szeretnénk, készítsük el házilag, max. negyed óra alatt elkészülhetünk vele.
  • Készítsünk málnás shake-t! Turmixoljunk össze 25 dkg málnát natúr joghurttal, facsarjunk bele egy kis citromlevet, majd öntsük fel vízzel a kívánt krémes, de iható állag eléréséig.
  • Gondoljunk a téli napokra is! Tegyünk el „gurulós málnát” a mélyhűtőbe. Leszárítva helyezzük műanyag dobozba. Ha helyszűkében szenvedünk, akkor kicsit össze is turmixolhatjuk: 1-2 nyomás a turmixgépen elegendő. Ennél jobban azonban ne aprítsuk össze, mert akkor már csak püré formájában tudjuk eltenni. A mélyhűtött málnát ugyanúgy tudjuk használni a fenti receptekhez szezonon kívül is. 

Fotó:
pixabay.com

Moringa levél – a csodák fájáról

Megannyi kapszula, tea, étrendkiegészítő vár minket a polcokon, de van egy köztük, ami rendkívül sok vitamint és jótékony összetevőt tartalmaz. Ez a moringa.

Gyümölcsök és zöldségek az őszi időszakra

Az év minden időszakában szükségünk van a gyümölcsök és zöldségek jótékony hatásaira, de nézzük, hogy melyeket érdemes ősszel bevetni.

Napi egy pohár céklalé: így támogathatja a vérkeringést és a sportteljesítményt

A cékla nemcsak a hagyományos magyar konyha kedvelt alapanyaga, hanem az egészségtudatos táplálkozásban is egyre nagyobb szerepet kap. Különösen a belőle készült lé került az érdeklődés középpontjába, hiszen olyan természetes vegyületeket tartalmaz, amelyek jótékonyan befolyásolhatják a vérkeringést, a vérnyomást és a fizikai teljesítőképességet. De vajon valóban érdemes mindennap fogyasztani, és mennyi az ideális mennyiség?

Kuszkusz jótékony hatásai – Miért érdemes beépíteni az egészséges étrendbe?

A kuszkusz egyre népszerűbb alapanyag az egészségtudatos táplálkozásban, hiszen gyorsan elkészíthető, sokoldalúan felhasználható és értékes tápanyagokat tartalmaz. De vajon milyen jótékony hatásai vannak a kuszkusznak, és hogyan segítheti a kiegyensúlyozott étrend kialakítását?

Burrito receptek – 5 egyszerű és ízletes változat otthonra

A burrito az egyik legnépszerűbb mexikói ihletésű étel, amelynek egyik legnagyobb előnye, hogy szinte végtelenül variálható. A burrito receptek között találhatunk csirkés, darált húsos, vegetáriánus vagy akár könnyített változatokat is. Egy puha tortillalap, néhány friss alapanyag és megfelelő fűszerezés segítségével rövid idő alatt laktató ebédet vagy vacsorát készíthetünk.