Del Toro újraéleszti a Frankensteint

„Él-váltás” – a modern Frankenstein-történet új kiadását láttuk a minap férjemmel, a Frankenstein (2025) című filmet, amelyet Guillermo del Toro maga írta és rendezte, és amely a klasszikus Frankenstein; or, The Modern Prometheus-regény most már nemcsak adaptációja, hanem – részben – újragondolása is. Volt szerencsém a „régi” filmet is látni évekkel ezelőtt, ám a mostani egy egészen más csomagolásban újragondolt változat.

Ami tetszett:

1. A látvány és az atmoszféra

Del Toro védjegyszerű grafikai és vizuális stílusát már az első perctől felismerjük: a gótikus, sötét színek, a részletesen kidolgozott díszletek és a grandiózus képi világ mind kéz a kézben járnak a történettel. A kritikusok rendre kiemelik, hogy „gondosan megépített producere- és kosztüm-világ” dominál.

Például a Teremtmény már nem csak torz szörnyeteg, hanem érzelem-szánalom tárgya is – a test- és mozdulatvilág, a színészi játék ebben a szerepben kimagaslik.

2. Színészi alakításokra is azt mondom: ez igen!

Victor Frankenstein: ambícióval és megszállottsággal telített figura, aki – bár akadnak kritikák – egészében többdimenziós karakter.

Jacob Elordi mint a Teremtmény: a leggyakrabban említett erősség, aki értelmet, sebezhetőséget és tradícionális szörnyfigura-erőt ötvöz.

3. Hűség a forráshoz és egyéni fordulat

A film valóban visszanyúl a regény 19. századi gyökereihez – például az Arktikus indulással – és közben mégis del Toro saját szavaival meséli el.

Mi volt benne esetleg furcsa számomra?

1. A szerkezet

Bár a film erős három felvonásos szerkezettel dolgozik, több kritikában felmerül, hogy az első rész – Victor felépítése – túl hosszú, az utolsó pedig kissé elsietett érzetet kelt. Az átmenetek (pl. a Teremtmény perspektívaváltása) sok szempontból izgalmasak, de egyben megtörik az előző tempót.

2. Tematikai mélység hiánya

A regény egyik lényege a tudomány és vétek, teremtés és felelősség kérdésköre. Egyes kritikák szerint a film – bár látványos – nem mindig mélyül el eléggé ezekben a problémákban, vagy legalábbis nem következetesen. Például a horror- és szörnyregényes elemek erősek, de az intellektuális és filozófiai rétegek néha alulmaradnak.

3. Karakterek

A mellékszereplők – pl. Christoph Waltz által játszott mentor, vagy Victor fiatalabb testvére – kapnak ugyan jelenlétet, de több kritika szerint kevés lehetőségük van igazán kibontakozni.

„Él-váltás” című értelmezésként vizsgálva: Del Toro filmje nagy vállalkozás, amely látványban és színészi teljesítményekben egyértelműen sikeres. A 150 perces játékidő kockázatos, de a filmes élmény gazdag. A film nem csak újraéleszti, hanem tovább is gondolja a Frankenstein-történetet – még ha nem is tökéletes minden ponton. Az igazán nagy kérdés: a film mennyire lesz maradandó a horror- és klasszikus irodalmi adaptációk mezőnyében? Még ha nem is tekintjük a művet hibátlannak, mindenképp olyan alkotás, amelyről beszélni érdemes – különösen azoknak, akik értik és szeretik a gótikus mítosz szimbolikáját és a vizuális filmnyelvet.

Ha szeretik a gótikus hangulatot, az atmoszférikus művészetet, és nem bánják, ha a történet nem pusztán szörny-show, akkor ez a film erősen ajánlott. Viszont ha elsősorban a tempós thrillereket vagy a kizárólag filozófiai mélységet keresnék, akkor lehet, hogy részben csalódást okozna.