Menü

Önfeláldozás és önzés: tévutak a boldogsághoz

Az önfeláldozás nem ellentéte az önzésnek, a mártír, áldozat szerep gyakran csak egy jó álarc, búvóhely, hogy ne kelljen a saját életünkkel és vágyainkkal szembenézni.

 Ugyanis boldognak lenni nem könnyű, ha másokért élünk, van kibúvó a saját életünk „meg nem oldottságáért”. Mivel azonban mások életét nem élhetjük, és senki nem fogja megtalálni helyettünk nekünk a boldogságot, ezért az önfeláldozás pazarlás, és sokszor az igazi boldogság akadálya.

Persze valaki tanulja ezt a szerepet, belenő, ezt látja közvetlen környezetében: „ha nem szolgálsz, és saját igényeidet, vágyaidat teszed első helyre, akkor önző vagy”. Igen, az is lehet, hogy ezt belénk nevelték, de „felnőtt életünkben” rá kell jönnünk, hogy a mártír szerep nem tesz boldoggá.

Az önfeláldozás azért nem ellentéte az önzésnek, mert attól még, hogy magadat (saját boldogságodat, vágyaidat) helyezed első helyre, jó vagy önmagadhoz, szerethetsz, támogathatsz másokat is. De a sorrend fontos, hiszen csak mi saját magunk tudjuk, érezzük, hogy a mi a jó nekünk, ezért csak is kizárólag mi magunk tudunk vágyainknak megfelelni. Ha elkezdünk mások igényei, vágyai szerint élni, letérünk az utunkról, és feladjuk önmagunkat. Aztán várjuk a megmentőket, hogy majd valaki boldoggá tesz minket, valaki majd beteljesíti a vágyunkat. Vagyis várjuk a glóriát az önfeláldozásunkért.

Az önfeláldozás mögött gyakran félelem is húzódik, hiszen a saját életünk megoldása, a boldogság megtalálása, vágyaink felvállalása bátorságot igényel, és felelősséget is.

Ha tehát valaki önzőnek bélyegez minket (vagy ne talán mi magunk illetjük önmagunkat ezzel a kritikával), jusson eszünkben, hogy ha feladjuk önmagunkat, és mások életét éljük, akkor ki fogja a mi életünket élni. A mártírság egy menekülő szerep, mely ugyan olykor-olykor csepegtet némi elismerést életünkben, de alapvetően egy tévút, mely elterel minket a saját boldogulásunk, boldogságunk útjáról.

Fotó:
pixabay.com

Érzelmi elhanyagolás – amikor a kapcsolatban nem a veszekedés fáj a legjobban

Sokan úgy gondolják, hogy egy kapcsolat akkor rossz, ha sok a vita vagy a konfliktus. Pedig az egyik legfájdalmasabb probléma gyakran nem a hangos veszekedés, hanem az érzelmi elhanyagolás. Ez alatt azt értjük, amikor az egyik fél hosszabb időn keresztül nem kap elegendő figyelmet, törődést, megértést vagy érzelmi támogatást. A kapcsolat kívülről működőnek tűnhet, mégis mindkét fél egyre magányosabbnak érezheti magát.

Mit csinál egy párkapcsolati coach?

A párkapcsolati coach olyan szakember, aki segít az egyéneknek és a pároknak kapcsolatuk fejlesztésében, a kommunikáció javításában és a konfliktusok hatékony kezelésében. A coaching egy célorientált folyamat, amelynek középpontjában nem a múlt részletes elemzése, hanem a jelenlegi helyzet megértése és a jövőre irányuló megoldások kidolgozása áll.

Hiperaktivitás és képernyőidő – kölcsönösen hatnak egymásra?

A digitális eszközök térnyerésével egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy a mobiltelefonok és a tabletek milyen hatással vannak a gyerekek viselkedésére. Sokan úgy vélik, hogy az elektronikus készülékek túlzott használata áll a figyelemzavar hátterében, a jelenség azonban ennél jóval összetettebb.

„Ügyes vagy!” – Tényleg jót tesz a sok dicséret?

Szülőként mindannyian szeretnénk a legjobbat adni a gyermekeinknek. Én három gyerek édesanyjaként is nap mint nap átélem azt a helyzetet, amikor ösztönösen azt mondom: „Nagyon ügyes vagy!”, „Te vagy a legjobb!”, vagy „Büszke vagyok rád!”. Sokáig azt gondoltam, hogy minél többször dicsérem őket, annál magabiztosabb, kiegyensúlyozottabb felnőttek lesznek. Az utóbbi évek pszichológiai kutatásai azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy a dicséret önmagában nem csodaszer – sőt, ha nem jól használjuk, akár vissza is üthet.

Miért gondoljuk túl az életünket? Így állítható meg a végtelen agyalás

Egy félreérthető üzenet, egy fontos állásinterjú vagy egy összetett szituáció is elég ahhoz, hogy akár napokon át ugyanazokon a kérdéseken rágódjunk. Az állandó túlgondolás azonban ritkán visz közelebb a megfelelő lépéshez. Miért vagyunk hajlamosak erre, és mit tehetünk azért, hogy ne ragadjunk bele a folyamatos agyalásba?