Menü

Fogaink védelmében

Ha a statisztikákat böngésszük, elég lehangoló a magyar emberek általános fogászati látlelete. A jó hír az, hogy a szakemberek szerint javul a helyzet.

Kezdjük a jó hírrel! A tendenciákra rálátó fogorvosok szerint az emberek Magyarországon is egyre tudatosabbá válnak a különböző fog- és ínybetegségek megelőzésével kapcsolatban. Felnőtt korban persze továbbra is az az általános mentalitás, hogy akkor megyek fogászhoz, ha már fáj, lüktet, vérzik, vagy csúnya. Azaz kivárjuk a bajt, pedig ha nem így tennénk, sok bosszúságot megspórolhatnánk.

Az étkezési szokások sajnos megkövetelik a rendszeres szűrést, ellenőrzést. Az elfogyasztott sok cukor, valamint sós nassolnivaló és savas üdítő kötelezővé teszi a évenkénti minimum egy ellenőrzést. Emellett természetesen nagy szükség van, mondhatni alapvető követelmény, a napi két fogmosás, de a fogselyem használata is erősen ajánlott.

Akad persze olyan, akit nem a nemtörődömség, hanem anyagi okok tartanak távol a rendelőtől, nekik érdemes arra gondolniuk, hogy a baj nem múlik el magától és később még drágább kezelésekhez vezethet. (A szűrések és egyszerűbb beavatkozások ráadásul ingyenesek.)

Az anyagi oldal mellett még fontosabb az egészségügyi. Tudni kell, hogy a fogproblémák más, egyéb gondokat is okozhatnak a szervezetben.

A magyar foghelyzet még nem áll a megfelelő színvonalon, de van fény az alagút végén. Természetesen a legfontosabb a fiatalok „betanítása”, a tudatos szájápolás ugyanis gyermekkorban kezdődik. Ha itt nem sikerül elsajátítani az alapokat, később már nagyon nehéz dolgunk lesz.

Fotó:
Pixabay.com

Miért fontos a kismedencei terület egészsége?

A medencefenék izomzata láthatatlanul dolgozik a háttérben, mégis alapvetően meghatározza a mindennapi magabiztosságot és a szexuális élet minőségét. Ideje félretenni a tabukat, megérteni ennek a zónának a valódi működését, és elsajátítani azokat a mindennapi szokásokat, amelyekkel hosszú távon is megőrizhető az intim egészség.

Közeleg az autók télre való felkészítése

Aktuálissá vált az autók télre való felkészítése. Vannak, akik minden évben megteszik ezt figyelmeztetés nélkül is, azonban szerintem senkinek sem árt átismételni a teendőket. Nemsokára itt a tél. Ja, már itt is van.

Különórák és pihenés – Így marad meg a harmónia

Egyre több gyerek délutánját tölti ki a szervezett foglalkozások sora, a zsúfolt napirend azonban könnyen a pihenés rovására mehet. Cikkünk bemutatja, milyen jelek utalhatnak a túlterhelésre, és hogyan segíthetnek a szülők egyensúlyt teremteni a különórák, a szabadidő és a pihenés között.

Korai kelés, hosszabb délutánok – Miért éri meg hamarabb kezdeni a munkát?

A hajnali ébredés sokak számára kihívás, mások viszont szeretik, hogy már a reggeli órákban lendületbe kerülnek. A korábbi munkakezdés a teljesítményre, a szabadidőre és az egészségre is hatással lehet, előnyei azonban csak megfelelő pihenés mellett érvényesülnek.

Hasmasszázs, az emésztés érdekében

Évezredek óra tudjuk, hogy a masszázs mennyire egészséges, hát miért ne alkalmazhatnánk a hasunkon is.