Menü

Sok ember szenved társfüggőségben - és még csak nem is tud róla

A társfüggőség hasonlít a szenvedélybetegséghez. Ugyanúgy megkeseríti az egyén életét, és ugyanúgy túl sokat áldoz fel a függő a függősége tárgyáért. Az úgynevezett kodependens személy a legtöbb esetben nem ismeri fel társfüggőségét, csupán úgy alakítja az életét, hogy mindig legyen mellette valaki - bármi áron.

A társfüggő személy gyakorlatilag képtelen a szakításra, vagy csak abban az esetben hajlamos megtenni ezt a lépést, ha közben már másik párja van, tehát ott áll a kapuban egy másik személy, aki generálja a szakítást, így egyetlen percet sem kell egyedül töltenie. A személyiségét, az életét csakis egy másik ember tükrében képes értelmezni, úgy véli, életének csak úgy van értelme, ha van párja. Az az érzése, hogy másképp nem bírna élni, és ezt az érvét mindenféle indokokkal alátámasztja önmaga és környezete számára. Nem számít neki, hogy a társa megcsalja, hogy alkoholista, hogy elnyomás alatt tartják: mindenféle külső és belső okokra hivatkozva marad, és nem lép tovább.
- Dehát szeretem, akármilyen ember is, képtelen vagyok nélküle élni!
- Nem tehetem meg a gyerekekkel, hogy anya/apa nélkül nőjenek fel, miattuk együtt maradunk, akármi történjék is!
- Igen, igaz, hogy dohányzik, és gyakorta eljátssza a családi kasszában lévő összeget, de egyébként jó ember...
- Igen, megcsalt, ez igaz. De megbánta, én pedig megbocsátottam neki a rendszeres félrelépéseit, hisz kevés ember képes a monogámiára!
- Nem válhatok el, nem lenne hová mennem! Ebben a házban benne van a kezem munkája, minden függönyt én varrtam / én húztam fel a falakat!
... ilyen, és ehhez hasonló indokokkal támasztja alá a társfüggő a maradását. Ha boldog a kapcsolatában, ha nem, ő kitart, de valójában cseppet sem a külső okok miatt, hanem önmaga miatt: képtelen lenne egyedül élni.

A kodependensek párkapcsolata azonban ritkán boldog. Vagy eleve olyan társat választanak maguk mellé, akik érzik: bármit megtehetnek a társukkal, kihasználhatják azt a végsőkig; vagy ők rontják el a kapcsolatot a túlzó, fojtogató ragaszkodásukkal. Bár a kapcsolatfüggők gondoskodóak, ezzel kapcsolatban is szélsőségesek lehetnek: túlgondozzák, ajnározzák párjukat, családjukat, önmagukat teljesen feláldozva és a háttérbe szorítva. Nyilvánvalóan nem tudatosan teszik, de személyiségük teljesen elveszik a kapcsolatban, a házasságban, a családban, énhatáraik megszűnnek. 

A társfüggőség kialakulásának rengeteg oka lehet. Az egyik az, hogy az emberek társas kapcsolatban ritkábban érzik magukat depressziósnak, könnyebben viselik a stresszt és az élet nyújtotta nehézségeket. Ezt talán meg is tapasztalták egy-egy boldogabb időszakban, és tudat alatt ezt vetítik rá arra, hogy úgy érzik, társ nélkül nem tudnának élni. Gyermekkorban is gyökerezik ennek a fajta függőségnek a kialakulása, a kutatások szerint gyakrabban alakul ki olyan embereknél, akiknek az édesanyja szintén túlzottan önfeláldozó volt, valamint azoknál, akiket túlzott szigorúsággal neveltek.

A társfüggőség kezelése mindenképpen szakember feladata. A felismerése sem olyan egyszerű egyénileg, de megszabadulni tőle még komplexebb feladat. Ez azonban ne riasszon el senkit: mindenképp érdemes belekezdeni a személyiségfejlesztő munkába, mert a boldog élet lehet a tét. 

Hogyan lesz egy gyereknek egészséges az önbizalma?

Anyukaként nap mint nap szembesülök azzal, mennyire törékeny, mégis formálható dolog a gyerekek önbizalma. Nem születnek kész önértékeléssel – mi, szülők és a környezetük alakítjuk azt apró, sokszor észrevétlen pillanatokon keresztül.

Mi az a hatodik érzék? Létezik egyáltalán a megérzés?

Ki ne érezte volna már azt, vagy használta a kifejezést, hogy „van egy megérzésem”. Mi is az a hatodik érzék?

Április 2. Az autizmus világnapja

Április 2-a világszerte az autizmus világnapja, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az autizmus spektrumzavarral élő emberek helyzetére, elfogadására és támogatására. Ez a nap nemcsak az érintettekről szól, hanem a családtagokról, pedagógusokról és szakemberekről is, akik nap mint nap azon dolgoznak, hogy az autista emberek teljesebb életet élhessenek.

A nonverbális jelek pszichológiája a randevúkon

A párkeresés és az ismerkedés folyamatában gyakran hangoztatjuk, hogy az első benyomás döntő jelentőségű, ám azt kevesebben tudatosítják, hogy ez a benyomás ritkán a kimondott szavakon alapul. Bizonyos kontextusokban akár 90 százaléka is – nem verbális csatornákon zajlik. Egy randevún a testbeszéd, a tekintet iránya, a hangszín és a gesztusok egy olyan „néma nyelvet” beszélnek, amely gyakran sokkal őszintébb és árulkodóbb, mint bármilyen gondosan megfogalmazott, tudatosan kontrollált mondat.

Mit tehet a család, ha túlságosan érzékeny a gyerek?

Sok szülő tapasztalja, hogy gyermeke az átlagnál érzékenyebben reagál a világ történéseire. Egy hangos szó, egy kritika vagy akár egy apró kudarc is mély nyomot hagy benne. Fontos megérteni, hogy az érzékenység önmagában nem probléma, hanem egy veleszületett temperamentumjegy, amely megfelelő támogatással erősséggé is válhat.