Mingliség, az átmeneti kapcsolati forma

A mingliség már nem újkeletű, csak az utóbbi években alkottak fogalmat erre az élethelyzetre. Leginkább azokra a párokra alkalmazzák a mingli kifejezést, akik felnőttek, önálló életet élnek, azonban nem laknak együtt a párjukkal, és ez az állapot tartósan fennáll. Tehát a párkapcsolatban, de külön élők a minglik.

Ha tehát távkapcsolatban élsz, vagy valamilyen meghatározott okból döntöttetek úgy, hogy Ti bizony nem költöztök össze, akkor mondhatjuk, hogy minglik vagytok. A szingliség és az élettársi helyzet közötti szakasz is ilyen lehet, de főleg azokra a párokra használják ezt a kifejezést, akiknél ez a szituáció néhány hónapnál tovább, hosszú időn át tart.

Vitatott, hogy vajon a mingliség jó-e, vagy sem a kapcsolatra nézve, továbbá hogy ebben a helyzetben megélheti a pár a párkapcsolat valós mélységét. Hogy előnyös-e, vagy sem, az bizonyára emberfüggő: van, akinek bejön, és van, akinek nem kedvez. Sokan állítják: kétféle párkapcsolat létezik – az egyikben akkor vannak békességben és harmóniában a felek, ha sokat vannak együtt, a másikban pedig akkor, ha keveset. Létezhet az utóbbi esetben is harmonikus párkapcsolat, de az azért könnyedén kikövetkeztethető, hogy hosszú távon nagyobb az esélye azoknak a társkapcsolatoknak, ahol a felek szeretnek együtt lenni.

A mingliség persze lehet kényszerhelyzet is, de azt eldönthetik a pár tagjai, hogy számukra kényelmes és komfortos-e ez a helyzet, továbbá tartható-e hosszú távon. Nem kell hozzá párkapcsolati szakértőnek lenni, hogy kijelentsük: ez a kapcsolati forma akkor jár előnyökkel, ha mindkét embernek így kellemes. Például jól működik azoknál, akik idősebb korban, válás, vagy hosszú egyedüllét követően létesítenek kapcsolatot, és nem akarják feladni a megszokott életformájukat, életterüket.

Amennyiben viszont nem közös döntés eredménye a mingli életforma, az sok rejtett, vagy felszínen lévő feszültséget terhel a kapcsolatra.