Menü

Mit NE fogadj meg a következő évre?

Az újév alkalmából sorra jönnek a szokásos fogadalmak. Mi az, amit semmiképp se fogadj meg, sok sorstársaddal ellentétben? Helyette pedig hogy érdemes tenned a változásokért? Fogadd meg, hogy elolvasod az alábbi cikkünket, és megtudhatod :)

  • "Eszméletlen hatékony fogyókúrába kezdek! Márciusra bombázó/adonisz leszek!" - Szuper kezdeti lelkesedés, és még nagyobb csalódás szokta kísérni ezt a fajta fogadalmat. Miért? Az emberek az ünnepek utáni dőzsölés után hirtelen akarnak áttérni a diétás étkezésre, amelyre nem készítik fel a szervezetüket, nem tartanak fokozatosságot, így egyik végletből a másikba esnek. A táplálkozással túlterhelt szervezetüket hirtelen éheztetni kezdik, ezt pedig nem lehet sokáig bírni. Vagy feladják, mert nem bírják a folyamatos éhségérzetet, vagy a szervezetük ad le vészjelzéseket, valamilyen rosszullét, vagy betegség formájában.
    Mit tegyünk helyette? Kezdjünk inkább okos, fokozatos életmódváltásba! Lassan csökkentsük az ételek mennyiségét, főzzünk az eddigiekhez hasonló ételeket, csak egészségesebb alapanyagokból, vagy határozzuk meg bölcsen, hogy az adott ételt melyik napszakban fogyasztjuk

  • "Bár eddig nem sportoltam, de ez mostantól megváltozik: jövőre elindulok egy fittness bajnokságon!" Hát persze. Eddig élt a kifogással, hogy nincs ideje sportolni, most pedig időmilliomos lett? A konditerembe járók nagy része már januártól kezdve alig várja a márciust. Hogy miért? Addigra csökken az újévi fogadalmat tevők lelkesedése, addigra kopnak ki azok az emberek, akik a kezdeti lelkesedést követően inkább visszatérnek a kényelmes életmódjukhoz. Itt is érdemes fokozatosságot tartani. Fogadjunk meg előbb kisebb, teljesíthetőbb célokat, próbáljuk ki, hogy melyek a hozzánk passzoló sportágak és gyakorlatsorok, vagy kérjük ki személyi edző segítségét, hogy miként tudunk egy ésszerű, szakértelemmel felépített edzéstervet követni! Így sokkal több az esély a tartós eredményre és a hosszú távú lelkesedésre.
  • Amennyiben valamilyen rossz szokásunktól, szenvedélyünktől szeretnénk megszabadulni, akkor járjunk utána alaposan, olvassunk róla, vagy kérjük szakember segítségét! Ugye, nincs értelme negyedszer is leszokni a dohányzásról januárban, hogy aztán februártól ugyanúgy füstöljünk, mint máskor...? Érdemes jelentkezni egy leszoktató programra, vagy pszichológus segítségét kérni a tevékenységünk hátterének megértése érdekében. Mindig kezeljük komplexen a problémát, a változáshoz ugyanis ez szükséges. Példának okáért, az elhízás hátterében sem csupán rossz étkezési szokások állnak, hanem negatív lelki attitűdök is. A cigarettázásnál sem véletlen az orális fixáció, valamint az egészségtelen stresszkezelési módszer. Hatékonyabbak lehetünk, ha megtaláljuk ezeknek a gyökerét, sőt mi több, helyettesítjük azokat valamilyen egészséges, de hatékony megoldási technikával.

A gyűjtőszavak tehát: fokozatosság, mértékletesség, és komplex szemléletmód túlzások helyett. Csodás 2016-os évet és fejlődést kívánunk mindenkinek!

Készpénzmentes világ: innováció vagy totális kontroll?

Bankkártya, mobilfizetés, QR-kód és azonnali utalás. Ma már sokszor egyszerűbb elővenni a telefont, mint a pénztárcát. Azonban tényleg eljutunk oda, hogy a bankjegyek csak múzeumban létezzenek? Ha ez bekövetkezik, az a fejlődés logikus következő lépcsője lesz, vagy egy olyan fordulópont, ahol a kényelem ára a teljes kiszolgáltatottság?

Alice csodaországban szindróma

Milyen gyermekien hangzik ez a név, hiszen mindenki az ismert mesére gondol. Van is összefüggés a mese és a szindróma között, nézzük, miről is van szó.

Az öregedés nem egyenletes – két életkor, amikor a test látványosan változik

Sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy az öregedés lassú és egyenletes folyamat: az emberi szervezet fokozatosan alkalmazkodik az idő múlásához, és apró változások halmozódnak fel. Az újabb tudományos eredmények azonban azt sugallják, hogy a biológiai öregedés inkább szakaszos jellegű.

Amikor az AI diktálja a tempót – így maradhatsz ura a saját munkádnak

A nap sokaknál ma már ugyanazzal kezdődik: még fel sem ébrednek igazán, de már a telefonjukon görgetik az új technológiai újdonságokat. Friss eszközök, „kihagyhatatlan” módszerek, hatékonyságnövelő tippek jelennek meg egymás után, és könnyű azt érezni, hogy aki nem tart lépést, az végleg lemarad.

Egészségvédelem az uszodában és a szaunában – Mire érdemes odafigyelni?

Az uszodák és szaunák kiváló lehetőséget nyújtanak a kikapcsolódásra és az egészség megőrzésére. A rendszeres úszás erősíti az izmokat és javítja az állóképességet, míg a szaunázás segíthet a stressz csökkentésében és a keringés élénkítésében.