Mire jó a „tökéletes” babafotó?
A közelmúltban közösségi oldalakon több bejegyzésben is közzétettek olyan fotókat, melyeken a babák „széttrollkodták” a műtermi családi fotózást. Vicces, és emellett egyben fricska is.
Egyre népszerűbbek a műtermi családi fotók, ünnepek alkalmával is megsokszorozódtak az olyan fényképek, melyeken a gyerekek beállítva, jelmezekben, kiretusálva mosolyognak vissza ránk. A megörökítés igényét nem lehet vitatni, mégis bizonyos szemszögből nézve bármennyire is édesek, cukik és szépek a képek, visszatetszést kelthetnek. A családi együttlét, a gyerekek növekedése, fejlődése, bájos világa önmagában érték. Miért kell mesterségesen tökéletes képet festeni valamiről, ami egyébként tényleg tökéletes, csak egészen másképpen, mint az ahogy ezeken a művi képeken megjelenik?
Az említett bejegyzésekben olyan képeket tettek közzé, melyeken a babák nem éppen együttműködőek a tökéletes családi kép megalkotásában. Pisilnek, kakilnak, szóval természetesen viselkednek. De persze mi nem ezt szeretnénk megörökíteni, hanem olyan jeleneteket, melyek gyakorlatilag csak a képzeletben léteznek, a hétköznapokban biztosan nem. Persze erre biztosan sokan azt válaszolnák, hogy miért ne lehetne a hétköznapokból kiragadva, szépen felöltözve családi képeket megörökíteni profi módon. Az erre való igényt nem lehet kritizálni, de azt már igen, hogy nagy százalékban valószínűleg nem ez a motiváció áll a háttérben, hanem az, hogy mások előtt tökéletes családként tüntessük fel magunkat. Ha megnéznénk egyébként, hogy a gyönyörű képek mögött mi a valóság, biztos meglepődnénk.
Megvallva az igazságot én is szeretem megnézni ezeket a képeket, de az első benyomáson túl úgy érzem, valami nem stimmel. Ennek talán az az oka, hogy a gyerekek sokszor inkább díszletnek, mint szereplőnek tűnnek ezeken a „tökéletes” képeken.
Persze azért ne szedjük le mindjárt mindenkiről a keresztvizet, feltételezzük azt, hogy sokan őszinte, jó szándékból, nem pedig divatból szeretnék megörökíteni családjukat.
Miért félünk mindattól, ami örömet hoz az életünkbe?
A legtöbbünk cipel valamilyen sérelmet, problémát a múltjából. Sokszor fel sem tűnik, hogy a döntéseinket egy régi, magunkban felépített élethelyzet irányítja, amely már ténylegesen nem rólunk szól. A mindennapi helyzetek során emiatt lépünk hátrébb mindattól, ami valaha boldoggá tett, csak hogy ne kelljen újra megélni azt a fájdalmat, amit a kudarc jelentett.
Skarlát, a vörös gyermekbetegség
Számtalan gyerekbetegséget ismerünk, sokuk ellen már létezik védőoltás is, de vannak olyanok, amiket már szerencsére könnyen kezelnek.
Sajátszabályos gyerekek – hogyan értsük meg őket
Minden gyerek más, még a családon belüli gyermekek sem ugyanolyanok, hiába kapják ugyanazt a nevelést. Nézzük, milyenek a sajátszabályos gyerekek.
Miért érzi magát kimerültnek a huszonéves generáció?
Mai fiatalként furcsa kettősségben élünk, ugyanis egyszerre érezhetjük magunkat lendületesnek és megmagyarázhatatlanul fáradtnak. Mintha túl korán kellett volna felvennünk a „felnőtt” üzemmódot. Akár tetszik, akár nem, ez a hangulat nagyon is valós. A jelenség mögött pedig nem egyetlen ok áll, hanem egy egész korosztály társadalmi hangulata.
A tudatalatti lelki ereje
A tudatalatti fogalma hosszú ideje foglalkoztatja az embereket, hiszen egy nehezen megfogható, mégis rendkívül erős belső tartományról beszélünk. Bár működését gyakran misztikus jelenségekhez kötik, valójában nagyon is valós pszichológiai folyamatok sorozata. A tudatalatti olyan, mint egy csendben dolgozó háttérrendszer: állandóan figyel, értelmez, raktároz, és akkor is befolyásolja döntéseinket, amikor azt hisszük, teljesen tudatosan cselekszünk. Ebben rejlik valódi ereje. Nem harsány, nem irányít közvetlenül, mégis meghatározza életünk alapvető irányát.