Nem olcsó, de csodás Helvécia

Havas hegyek, zöld mezők, nyakukban kolomppal sétáló bocik… Nem csak a csokoládéreklámokban van így, Svájc vidéki részein valóban megtaláljuk ezt a hangulatot. S hogy megéri-e ide kirándulni? A csodás tájak miatt mindenképpen, anyagilag már kevésbé… Útibeszámolónk következik.

Leginkább repülővel, vagy autóval éri meg Svájcba jönni. Ha időben foglalunk repülőjegyet, akkor kifoghatunk jó árakat, bár tudni kell, hogy nem is olyan sok légitársaság repül ebbe az országba, így valóban előre kell gondolkodni. Autóval azért lehet érdemes, mert úgy nem kell a helyben igencsak drága tömegközlekedést igénybe vennünk. Az üzemanyag ára kb. 355 Ft/liter benzin arrafelé a jelenlegi áron, így ez nem olyan nagy eltérés a hazaihoz képest. Igaz, a parkolásért szinte mindenhol fizetni kell, sokszor még a kirándulóhelyek nagyobb parkolóiban is, e tekintetben érdemes körültekintőnek lenni.

Tó, havas hegyek, s mindez napsütésben... Fotó nem adhatja vissza ezt a szépséget

A vonattal való utazás is opció, így nem kell vezetni, de az út 12 órás, és a legolcsóbb jegyek esetén igencsak kényelmetlen. Létezik nappali és éjszakai járat, előbbin lehet nézelődni, de akkor késő este érkezünk, utóbbin pedig teljes napunk marad az érkezés után, de aludni maximum a hálókocsis jegyek vásárlása esetén tudunk a vonaton (ami néha drágább, mint a repülőjegy).

Mi legelőször Lamboing környékén túráztunk. Békés és nagyon szép hely, sok túraútvonallal, amik jól kiépítettek. Jellemző egyébként, hogy minden apró település tiszta, rendezett, békés hangulatot áraszt, a túraútvonalak pedig jól kitáblázottak, szintén rendezettek. Az utcákon többször láttunk tűzifát kihelyezve, hogy bárki elvihesse, felhasználja, akinek szüksége van rá. Így is tesznek – tényleg csak az nyúl hozzá, akinek „éppen jól jön”.

Ezután a kicsit több, mint 100 kilométerre lévő Zürich következett. Igaz, hogy esett az eső, de ebben a városban még így is élvezetes volt kirándulni. Csak a kiskutyánk révén vettem észre, egyébként nem tűnt volna fel, hogy cigarettacsikkek itt is vannak mindenfelé, egyébként nagyon tiszta a város, az emberek pedig barátságosak, segítőkészek. A kicsi eb miatt nem akartunk bemenni az elegáns kávézóba, de a kutyabarát (egyébként cseh) pincér addig invitált minket, míg nem csak a kávézó előtt várakoztunk, és meghívott minket (!) két forrócsokira. Csak a kutya kedvéért... :) Akit még a konyhába is bevitt megmutatni - senkinek eszébe sem jutott volna, hogy ez megszegne valamilyen higiéniai szabályt.

A vasútállomás gyakorlatilag egy nagy bevásárlóközpont, ahol igen könnyű eltévedni. A kávézók máshol is kulturáltak, mondhatni gyönyörűek, a kiszolgálás pedig véletlenül sem életunt. Azt mondják, aki Zürichben a tónál lakik, az már valóban sikeres az életben – és Svájcban. A tavon hajókázva láthatjuk a szebbnél szebb kúriákat, amelyek mind saját csónakkikötővel-garázzsal rendelkeznek. Az opera előtti hatalmas téren székeket szórtak szét – itt ülnek össze kedvük szerint a baráti társaságok, ha süt a nap, no és persze senki sem lopja el a székeket… Vásárolhatunk itt, ami szem-szájnak ingere: fantasztikus ruhák, lakberendezési üzletek, na és persze csokoládéboltok várják a teli pénztárcával érkezőket. Igen, arra szükség van, Svájc nem az olcsóságáról híres, finoman szólva. Aki eredeti svájci óráról áhítozik, itt aztán költhet rá, amennyit csak szeretne, mi éppen 6 millió forintnak megfelelő svájci frankért láttuk a legdrágábbat. Az utunkba akadó híres zongoraüzlet pedig 10 millióért kínálta a pianínókat. Így inkább a látnivalókra koncentráltunk, az óváros kedves és bájos, a folyó pedig kecsesen szeli át a házak-templomok-üzletek sorát. Szép időben még inkább lélegzetelállító itt lenni, mert akkor láthatjuk a távolban a hegysorok gyöngyeit.

Ezután Baden következett, ami alig fél órára van Zürichtől, mégis teljesen más léptékű település. Ahogy a nevéből is következik, híres fürdővároska, amit az is mutat, hogy az utcán az egyik gyógyfürdő előtt ingyen meleg lábfürdőt vehetünk igénybe, miközben szemléljük a folyó áramlását. Szintén ingyen áztathatjuk a kezünket a kénes szagú gyógyvízben, valamint a gyomorra, emésztésre kiváló hatással bíró keserűvízért sem kell fizetni. (Van itt bőven más költenivaló.) Szintén ingyen szállít fel bennünket a lift a folyópartról, a fürdőtől a városka szintjére – az utcai üvegliftet már csak a kilátás miatt is érdemes kipróbálni. Ebben a városban sem félt senki semmit, a virágboltos például az utcán hagyja éjszakára a virágokat, és nem pakol be mindent az üzletbe, hozzá nem nyúlna senki sem. A zenekedvelőket óriási kínálatú lemezbolt várja még a kisvárosban is - ami egyébként csodák csodájára semmivel sem drágább, sőt! - a hazaiaknál.

A lopás miatt nem kell aggódni, hiszen Svájcban a végletekig becsületesek az emberek. Szóba sem jöhet például, hogy valaki átmenjen a gyalogátkelőn, ha piros a lámpa. Igaz, mi kipróbáltuk, a svájciak teljes megdöbbenésére, akik úgy vélték, ez biztos véletlen, és nem vettük észre… Kedvesen fel is hívták a figyelmünket a szabályszegésre. Nemrégiben arról tartottak népszavazást, hogy a betelepülteket akár egy-egy szabálysértés, gyorshajtás miatt is ki lehessen-e tiltani az országból. Csak 7%-kal szavazták le a kezdeményezést. Ebből is látszik, hogy a kedvességükön túl eléggé zárt közösséget alkotnak. A betelepült külföldiek pedig nagyon igyekeznek betartani minden írott és íratlan szabályt.

Ezt követően jött az út legfantasztikusabb része, a „legigazibb Svájc”, Luzernben. A Rigi-Kulm felfedezését lusta módon indítottuk, autóval mentünk a felvonóhoz. A csodás napsütésben sajnáltam, hogy nem sétálunk inkább, de hamar meggondoltam magam… A leírások szerint ez egy könnyű terep és útvonal, így nem aggódtunk. Az út elején lévő kellemes, csodás tájak közt kanyargózó sétát azonban komoly hegy- és lejtmenetek váltották fel, akkor már havas tájakon.

Az öltözködés nem volt egyszerű: jó, hogy nem hagytuk magunkat megviccelni a napsütéssel, mert kellett a télikabát és a hóbakancs a hegyen. Igaz, gyakran vetkőztünk, mert kimelegedtünk a hegymenetben. Még a naptejre is szükség volt, mert a néhol hűvös-hajborzolós szél ellenére is érezni lehetett az erős napsugárzást, amelyet a fehér hó méginkább felerősített. Bele se mertem gondolni, milyen lehet egy nehezebb szakasz, ha ez a könnyebb túraútvonal… A hegyhez nem szokottak számára így is megpróbáltatást jelentett, szóval örömmel vettem, hogy lefelé már a hegyi vasúttal fogunk lefelé csorogni. A mosolyunk kevésbé volt őszinte, amikor a jegyeket fizettük, kb. 20.000 Ft-nak megfelelő frankért. Persze azt el kellett ismerni, hogy biztosan nem olcsó kiépíteni és fenntartani, karbantartani egy ilyen helyen lévő kötöttpályás útvonalat.

S az is igaz, a táj a vonatból is csodás volt, az egész túra alatt csak kapkodtam a fejem. A havas hegyvonulatok valóban olyanok voltak, mint a mesében. Ezt tarkították a fenyvesek, tavak, amely mind-mind napfényben fürdőzött – álomszép volt!

Svájcot mindenkinek ajánlom, aki szeretne egy kis nyugodt nyugati levegőt szippantani, és bepillantani egy jóléti társadalom mindennapjaiba. Viszont okosan kell szervezni – és gyűjteni az utazás előtt.