Ki vagyok a gyerekeim nélkül?
- Dátum: 2016.05.02., 10:18
- Elengedés, gyerek, szülő, szülő-gyerek kapcsolat, továbblépés
Az elengedés nagy feladata életünknek. Mindig van, amit el kell tudnunk engedi. Görcsös ragaszkodásaink, feldolgozatlan veszteségeink rányomják bélyegüket életünk minőségére.
Nagy próbatétel lehet életünknek a gyerekek elengedése is. Ha szülő az ember, óhatatlanul is megváltozik a fontossági sorrend, és általában a sor elejére hosszú évekre a gyerek kerül. Gyerek mellett az élet minden szempontból sűrű, érzelmekben, feladatokban, kihívásokban gazdag. A szülő berendezkedik erre az életre, alkalmazkodik ahhoz, hogy a gyerek állandóan változik, fejlődik, de az elengedés már más kérdés.
Útjára engedni a gyereket, háttérbe húzódni, az életében mellékszerepet játszani olyan mértékű változás, mely elől sok szülő ki akar térni. Vagy legalábbis húzni az időt, amíg lehet, még nem el engedni. Persze az elengedés is fokozatos folyamat. A szülő-gyerek kapcsolat szükségszerűen átalakul a gyerek felnőtté válásával. Ezt el kell fogadni, át kell élni, és nem szabad görcsösen ragaszkodni a múltbéli „szereposztáshoz”. Mindez azért is nehéz sokszor, mert az önmagunkról alkotott képünkön is változtatnunk kell.
Szembe kell néznünk azzal az alapvető kérdéssel - amely általában hosszú évekre háttérbe szorul -, hogy kik is vagyunk mi, és mit szeretnénk az életben azonkívül, hogy szülők vagyunk? Ki vagyok a gyerekeim nélkül? Ha ezzel nem foglalkoztunk, nem tudtunk, vagy nem is akartunk, a gyerek elengedése drámai folyamatba csaphat át. Hiszen ahogy a gyerek felnő, fokozatosan egyre kevésbé van jelen, mint mindent felülíró tényező életünkben. Ez gyakran komoly félelmeket idéz elő a szülők, főleg az anyák esetében. Mihez kezdjek az időmmel? Mi ad értelmet eztán az életemnek? Mi a célom? És így tovább...
Nehéz feladat, de ha sikerül az elengedés, gyerekeink mellett magunkat is szabaddá tehetjük vele. A legfontosabb az, hogy a továbblépés nem lehetséges elengedés nélkül, amely egyúttal nyitottá tesz minket a jelenben és a jövőben rejlő lehetőségek felismerésére és megélésére.
Érzelmi elhanyagolás – amikor a kapcsolatban nem a veszekedés fáj a legjobban
Sokan úgy gondolják, hogy egy kapcsolat akkor rossz, ha sok a vita vagy a konfliktus. Pedig az egyik legfájdalmasabb probléma gyakran nem a hangos veszekedés, hanem az érzelmi elhanyagolás. Ez alatt azt értjük, amikor az egyik fél hosszabb időn keresztül nem kap elegendő figyelmet, törődést, megértést vagy érzelmi támogatást. A kapcsolat kívülről működőnek tűnhet, mégis mindkét fél egyre magányosabbnak érezheti magát.
Mit csinál egy párkapcsolati coach?
A párkapcsolati coach olyan szakember, aki segít az egyéneknek és a pároknak kapcsolatuk fejlesztésében, a kommunikáció javításában és a konfliktusok hatékony kezelésében. A coaching egy célorientált folyamat, amelynek középpontjában nem a múlt részletes elemzése, hanem a jelenlegi helyzet megértése és a jövőre irányuló megoldások kidolgozása áll.
Hiperaktivitás és képernyőidő – kölcsönösen hatnak egymásra?
A digitális eszközök térnyerésével egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy a mobiltelefonok és a tabletek milyen hatással vannak a gyerekek viselkedésére. Sokan úgy vélik, hogy az elektronikus készülékek túlzott használata áll a figyelemzavar hátterében, a jelenség azonban ennél jóval összetettebb.
„Ügyes vagy!” – Tényleg jót tesz a sok dicséret?
Szülőként mindannyian szeretnénk a legjobbat adni a gyermekeinknek. Én három gyerek édesanyjaként is nap mint nap átélem azt a helyzetet, amikor ösztönösen azt mondom: „Nagyon ügyes vagy!”, „Te vagy a legjobb!”, vagy „Büszke vagyok rád!”. Sokáig azt gondoltam, hogy minél többször dicsérem őket, annál magabiztosabb, kiegyensúlyozottabb felnőttek lesznek. Az utóbbi évek pszichológiai kutatásai azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy a dicséret önmagában nem csodaszer – sőt, ha nem jól használjuk, akár vissza is üthet.
Miért gondoljuk túl az életünket? Így állítható meg a végtelen agyalás
Egy félreérthető üzenet, egy fontos állásinterjú vagy egy összetett szituáció is elég ahhoz, hogy akár napokon át ugyanazokon a kérdéseken rágódjunk. Az állandó túlgondolás azonban ritkán visz közelebb a megfelelő lépéshez. Miért vagyunk hajlamosak erre, és mit tehetünk azért, hogy ne ragadjunk bele a folyamatos agyalásba?