Menü

Szabad-e veszekedni a gyerekek előtt?

Köztudott, hogy a gyerekek számára nem az az elsődleges, hogy mit mondunk, hanem hogy hogyan cselekszünk. A konfliktusok mindig feszültséggel teli környezetet teremtenek, ezt a gyerekek mindenképpen megérzik, titkolni tehát nem érdemes. Hogy mennyire káros ez a gyerekekre nézve, az attól függ, hogy a veszekedések mögött nézeteltérésből fakadó konfliktusok vagy pedig káros játszma-folyamatok húzódnak.

A játszmák nem teszik láthatóvá az igazi problémákat, mert az általánosítások, a másik minősítése és a visszatámadás nem árul el semmit az egyéni igényekről, nem ad kapaszkodót a megoldáshoz, és ellehetetleníti a kommunikációt.

Ezzel szemben a konfliktusok arról szólnak, hogy bár két ember szereti egymást, elkerülhetetlen, hogy nézeteltérések alakuljanak ki, melyek vitákká is fajulhatnak. Fontos, hogy kifejezzük az egyéni igényeinket, miközben a másik szükségleteit sem nyomjuk el. Nem az a lényeg, hogy a másik azt tegye, amit én akarok, hanem hogy mindkét fél igényei kielégüljenek.

A viták, veszekedések nyilván feszültséget szülnek a gyerekekben is, de ha a megoldás, megértés nem marad el, akkor ez hosszútávon pozitívan hat a gyerekek fejlődésére. Ellenkező esetben, amikor a gyerekek a szülők között zajló feloldhatatlan játszmák állandó szemtanúi, kifejezetten negatív hatásról beszélhetünk: romlik az iskolai teljesítmény, nehézkes lesz a koncentráció és így tovább.

A másik fél becsmérlése, az áldozatszerep, az általánosítás mind-mind olyan zsákutca egy párkapcsolati kommunikációban, mely ellenséges, feszültségekkel teli légkört teremt, miközben a valódi igények rejtve maradnak.

Egy egészséges párkapcsolatnak természetes része a konfliktus, időnként igenis lehetünk dühösek a másikra és ezeket ki is fejezhetjük. Ha a kiindulópont a másik szeretete és tisztelete, akkor a viták erősítik a párkapcsolatot, és közelebb visznek a teljesebb, boldogabb mindennapokhoz.

Átalakuló háztartások, avagy generációk együttélése

A modern világban egyre több fiatal felnőtt él a szülei otthonában, és tapasztalható, hogy egy-egy esetben három generáció is egymás mellett él. Az életszakaszok átalakultak, felcserélődtek, aminek gazdasági, társadalmi és pszichológiai okai is vannak. Sokan sosem hagyták még el a szülői fészket, mások viszont kényszerből vagy tudatos megfontolásból költöznek “haza” a saját háztartásukból. Vajon miként hat egy ilyen helyzet a felmenőkre, adott esetben a nagyszülőkre és a felnőttség határán toporgó gyermekeikre?

Az önmagunknak támasztott mércék csapdájában

Kiváló eredménnyel érkezünk haza, de semmi különösebb figyelmet nem kapunk a környezetünktől és önmagunktól sem. Valami rendkívüli teljesítményt kell produkálni ahhoz, hogy felkeltsük más emberek érdeklődését, vagy éppen emberileg csinálunk rosszul valamit. Azt érezzük, hogy tökéletes látszatot tartunk fenn, miközben mégis lehangoltnak, depressziósnak érezzük magunkat, vagyis az önmagunkkal szemben támasztott mércék csapdájában rekedtünk.

Mentális egészség az iskolában: mit tehet a szülő?

Az iskolakezdés nem minden gyermeknek és szülőnek volt könnyű, hiszen a laza nyár után egy szorosabb napirendbe kellett visszarázódni és több, mint egy hónapja elvárások tucatjainak kell megfelelni. Amikor nemcsak átmeneti nehézségekről van szó, hanem mélyebb problémáról, depresszióról, szorongásról, akkor fel kell ismerni, hogy gond van.

Drasztikusan megnőtt a rövidlátó gyerekek száma

Sajnos folytathatnám is tovább a címet úgy, hogy a kilátások pedig még rosszabbak. Kutatók több, mint 200 tanulmányt néztek át, amelyek 5,5 millió gyerekre vonatkoztak, és 50 országban készültek. Az összegzésből kiderült, hogy jelentősen nőtt a rövidlátó gyerekek száma.

„Ha neki szabad, nekem miért nem?” – avagy a testvérkonfliktus

A testvérek vagy szövetségesek, vagy ellenségek, sokszor a két véglet között ritka az átmenet, így a közöttük lévő konfliktusok kezelése nem könnyű feladat a szülők, nagyszülők számára.