Hogyan kísérjük az utolsó időszakban szerettünket?
- Dátum: 2017.01.09., 18:17
- Ábrahám Adrienn
- ápolás, betegség, búcsú, elengedés, gyógyíthatatlan, halál, hospice, megbocsátás, tabu
Nemigen van annál nehezebb élethelyzet, mint amikor valakivel az utolsónak számító hónapokat, heteket töltjük, rettegve várva, hogy szerettünk elindul a fénybe. Nagyon sokan érzik magukat tehetetlennek és felkészületlennek, ha hosszú betegeskedés előzi meg ezt az időszakot. Nem csoda - ilyesmire nemigen lehet felkészülni, és nem is szoktak. Főleg, hogy a halál tabutémának számít, és kevés szó esik arról, mit és hogyan tegyünk ebben az időszakban. Annak ellenére, hogy az itt maradtak utólag azt mondják: sok mindent megbántak, és másképp csinálnának, ha újrakezdhetnék... Emiatt is érdemes beszélgetni a búcsúzásról.
Nehéz beszélgetések a halálról
Ugyanis már azzal komoly gátakat szakítunk át, ha nyíltan és közérhetően beszélünk a halálról. Érdekes módon ezzel a beteg hozzátartozónknak is sokat segíthetünk, de itt fontos hozzátenni: amennyiben még van esély a gyógyulásra - és végső stádiumú rákos betegek csodás gyógyulására is láttunk már példákat - akkor "ne írjuk le" szerettünket, ne kérdezgessük a temetésről, ha még küzd az életéért. Fontosabb, hogy minden lehetséges esélyt megadjunk, minthogy pontos ukázt írjon arról, hogyan kívánjuk végső nyugalomra helyezni a testét. Azonban minden esetben igyekezzünk meghallgatni őt, ha beszélni szeretne a dologról, a halálról, hiszen sok beteg attól szenved leginkább, hogy a hozzátartozók félelmei miatt ezekről a kérdésekről nem esik szó - "túl fájdalmas lenne" -, és éppen ezért egyedül marad a gondolataival, a félelmeivel. Pedig a halál nagyonis félelmetes tud lenni, hiszen a "legnagyobb ismeretlen", ráadásul erre az útra mindenki egyedül lép rá, ettől is erős a magány-érzés. Hát még akkor, ha tilos róla szót ejteni! Próbáljunk meg erősek maradni, és megadni szerettünknek azt a lehetőséget, hogy bátran merjen kérdezni, és témákat felhozni még a halállal kapcsolatosan is.

A búcsú módjai
Nem meglepő, hogy nagyon sokan megbánták, hogy milyen módon töltötték az utolsó időszakot szeretteikkel. Egyesek arról számoltak be, hogy még ebben a terhelt élethelyzetben sem tudtak teljesen őszinték és nyíltak lenni, vagy nem tudták teljes mértékben megbocsátani a korábbi sérelmeket. Most pedig "itt maradva" a másik fél nélkül, ez már sokkal nehezebb. Az elengedés módja, az utolsó időszak hogyan-ja is nagyon fontos tényező. A tapasztaltak tanácsa, hogy töltsünk minél több időt szerettünkkel a halála előtt, és minél közelebb legyünk hozzájuk ilyenkor. Nehezíti a szituációt, hogy sok beteg ilyenkor ápolásra szorul, ami az életünk menetébe nehezen beilleszthető, mondjuk munka mellett. Viszont a statisztikák szerint jelentősen gyorsítja a távozási folyamatot, ha a beteg szociális, vagy ápoló otthonban kerül elhelyezésre, esetleg tartósan kórházban van, hiszen ezzel kiszakítják a megszokott és szeretett környezetéből, ezzel is erősítve benne azt a képet, hogy már nincs visszaút. Nehéz döntés, hogyan lehet áthidalni ezt az élethelyzetet, amikor egyszerre kellene lenni két helyen, de a hozzátartozók egy része azt nyilatkozta, legalább az utolsó napokra hazavinné szerettét, ha újra dönthetne. Mások azt mondják, ma sem tennének ilyet, mert nem tudnának azzal együtt élni, hogy ott a házban, otthonban kellett végignézni az utolsó lélegzetvételeket, ahol esetleg most is élnek és tartózkodnak.
Elmondani, amit lehet, elengedni, amit kell
Ilyenkor már tényleg kár és felesleges tárolni és szorongatni a sérelmeket, vagy aggódásból, hiúságból nem megbeszélni a fontos kérdéseket. Mondjuk hát el, amit csak lehet, és kérdezzünk is meg mindent, amire csak lehetőségünk van! Az egyik családban például csodálatos napló született a halálos ágy melletti beszélgetésekből - a néni rengeteg dolgot elmesélt a fiatalkorából: hogyan éltek, mik történtek vele, és miket érzett. Olyan történetekre derült fény, amiket korábban senki sem tudott, a beszámolóból pedig családi legendárium lett, ez a memoár nagyon szép kelléke volt a búcsúnak és a későbbi emlékezésnek. Az is fontos, hogy tudatosan megbocsássunk, elengedjünk és kimondjunk dolgokat. Persze ezeket jobb megtenni még azelőtt, hogy valaki megbetegszik (főleg, hogy sok esetben ezek azok a lelki tényezők, amelyek súlyos betegségeket okoznak), de jobb később, mint soha! Magunkat pedig ne hibáztassuk, ne ostorozzuk, hiszen azzal csak gyötörjük magunkat egy egyébként is rettenetesen nehéz életkörülmény közepette. Önmagunknak is próbáljunk megbocsátani, és saját magunkkal is legyünk elnézőbbek!
Érdemes hospice segítséget kérni
A hospice ápolók, házak és szakemberek direkt arra specializálódtak, hogy a halál előtti időszakban segítsék a betegeket és a hozzátartozókat. Mivel ők szakértői ennek a területnek, érdemes a segítségüket igénybe venni lehetőség szerint, legyen szó akár másképp nem megoldható ápolásról, vagy lelki kérdésekről. Mind a betegnek, mind a hozzátartozónak jelentős könnyebbséget jelent, ha olyan emberek között vannak, és azoktól kapnak segítséget, akik megértik az élethelyzetüket és a problémáikat, és felkészületen, gyakorlottan, valamint kellő együttérzéssel és tapintattal tudnak viszonyulni a búcsúzással és betegséggel tűzdelt, nehéz szituációhoz.
Testsúly és ismerkedés – számít-e a mérleg mutatója?
Az ismerkedés világában sokan úgy érzik, hogy a testsúlyuk meghatározza az esélyeiket. A közösségi média, a reklámok és a különböző szépségideálok azt sugallhatják, hogy csak bizonyos testalkattal lehetünk vonzóak. A valóság azonban ennél sokkal árnyaltabb. Bár a külső megjelenés valóban szerepet játszik az első benyomás kialakulásában, hosszú távon számos más tényező fontosabbá válik egy kapcsolat kialakulásában.
Szokások, amelyek jelezhetik, ha valaki stresszfüggő
A stresszt általában negatív jelenségként tartjuk számon, amely kimeríti a szervezetet, rontja a koncentrációt és hosszú távon egészségügyi problémákhoz vezethet. Mégis léteznek olyan emberek, akik szinte folyamatosan keresik a feszültséget, a sürgető helyzeteket és a kihívásokat. Őket gyakran „stresszfüggőnek” nevezik.
Rumináció - rágódás a mindennapokban
Hát ki ne ismerné az érzést, amikor valami sokszor eszünkbe jut, újragondoljuk, rágódunk rajta, pedig néha egyáltalán nincs a hasznunkra.
A fotók mögötti valóság – miért idegenkedünk a rólunk készült képektől?
Egy jól sikerült portré önbizalmat adhat, míg egy előnytelen pillanatkép akár órákra elronthatja a hangulatunkat. Sokan ismerik azt az érzést, amikor izgatottan várják a fotókat egy esemény után, majd csalódottan görgetik végig a galériát. Adódik a kérdés, hogy miért reagálunk ennyire erősen a saját képmásunkra.
A mindfulness ereje a mindennapokban
Az állandó online jelenlét és a megfelelési kényszer miatt egyre többen érzik úgy, hogy mentálisan kimerültek. Akkor is zakatol az agyunk, amikor végre lenne időnk pihenni. A tudatos jelenlét ebben nyújthat kapaszkodót, ugyanis segít visszatalálni a jelen pillanathoz, lelassítani a belső zajt és nyugodtabban kezelni a mentális túlterheltséget.