Menü

Előttünk a megoldás, és mégsem élünk vele...

Életünk nehéz helyzeteiben, kríziseiben tanácstalanul állunk: mit is tehetnénk? Kétségbeesve keressük a megoldást, és mégis, amikor előttünk a lehetőség, akkor egyszerűen képtelenek vagyunk megragadni. Mintha éhesen ácsorognánk, és képtelenek volnánk elvenni a kiflit attól, aki odanyújtja számunkra. Vegyük végig, hogy miért ilyen az ember, hogy mi is az oka ennek a típikus reakciónak.

A hitetlen vasdoboz

Képtelenek vagyunk áttörni a saját nézeteinket. Ha az a szemléletmódunk, hogy minket senki sem szeret, senki sem sajnál és nem segíthet rajtunk senki a világon, akkor az odanyújtott kifli létezését egyszerűen nem hisszük el. Ez lehetetlen! - vágjuk rá könnyedén, noha ott van az orrunk előtt. A magyar nyelv szépen kifejezi ezt az állapotot, hogy valaki képtelen elfogadni a segítséget, vagy az újfajta nézőpontokat: kép-telen, tehát nincs képe róla, nem tudja, elKÉPzelni. Mintha egy vasdoboz rabságában élnénk, melynek a falát nem tudjuk áttörni, pedig a falat csak a hitrendszerünk hegesztette be.

Láthatjuk, hogy ilyenkor az elménk az, ami korlátok között tart bennünket, nem pedig a valóság. Ez pedig gyakoribb, mint hinnénk. Az élethelyzetek természetesen nem ilyen egyértelműek, mint az elénk nyújtott kifli. Mégis hajlamosak vagyunk nemet mondani a lehetőségekre és elutasítani azokat valamilyen általunk észszerűnek gondolt magyarázattal.

Magyarázat mindig van

De gondoljunk bele: nincs olyan dolog, ahol ne tudnánk valamilyen kifogással, magyarázattal élni. Nincs időnk, kedvünk, pénzünk és még sorolhatnánk. Az nem is merül fel bennünk, hogy ha valamit igazán szeretnénk, akkor a megoldások esetleg olyan úton érkezhetnek hozzánk, ahol nem is várjuk. Még mindig a kiflin évődve, nem a boltban vagy a pékségben vesszük meg, hanem kapjuk valakitől. Ne feledjük, a világ legnagyobb rejtélyei, legnagyobb találmányai esetén szinte kivétel nélkül valami elsőre döbbenetes megoldás vagy eszméletlen összefüggés született.

Elengedni a korlátokat

Ehhez persze bátorság és nyitottság kell - a vasdoboz feltöréséhez, amelyet hitrendszerünkben létrehoztunk. Olyan ez, mint amikor először megtanulunk járni vagy biciklizni. Egyszer el kell engedni a kezet vagy a biztosító támasztékot és szabadon utunkra indulni. Lehet, hogy egy-egy eséssel jár, de különben soha nem tanulnánk meg, és sosem fedeznénk fel a bennünk és a környezetünkben rejlő lehetőséget. Döbbenetes belegondolni, hogy az életünket korlátozó tényezőket mi magunk építettük oda, vagy legalábbis valamilyen oknál fogva mi magunk ragaszkodunk hozzájuk - még ha ennek nem is vagyunk tudatában.

Érzelmi elhanyagolás – amikor a kapcsolatban nem a veszekedés fáj a legjobban

Sokan úgy gondolják, hogy egy kapcsolat akkor rossz, ha sok a vita vagy a konfliktus. Pedig az egyik legfájdalmasabb probléma gyakran nem a hangos veszekedés, hanem az érzelmi elhanyagolás. Ez alatt azt értjük, amikor az egyik fél hosszabb időn keresztül nem kap elegendő figyelmet, törődést, megértést vagy érzelmi támogatást. A kapcsolat kívülről működőnek tűnhet, mégis mindkét fél egyre magányosabbnak érezheti magát.

Mit csinál egy párkapcsolati coach?

A párkapcsolati coach olyan szakember, aki segít az egyéneknek és a pároknak kapcsolatuk fejlesztésében, a kommunikáció javításában és a konfliktusok hatékony kezelésében. A coaching egy célorientált folyamat, amelynek középpontjában nem a múlt részletes elemzése, hanem a jelenlegi helyzet megértése és a jövőre irányuló megoldások kidolgozása áll.

Hiperaktivitás és képernyőidő – kölcsönösen hatnak egymásra?

A digitális eszközök térnyerésével egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy a mobiltelefonok és a tabletek milyen hatással vannak a gyerekek viselkedésére. Sokan úgy vélik, hogy az elektronikus készülékek túlzott használata áll a figyelemzavar hátterében, a jelenség azonban ennél jóval összetettebb.

„Ügyes vagy!” – Tényleg jót tesz a sok dicséret?

Szülőként mindannyian szeretnénk a legjobbat adni a gyermekeinknek. Én három gyerek édesanyjaként is nap mint nap átélem azt a helyzetet, amikor ösztönösen azt mondom: „Nagyon ügyes vagy!”, „Te vagy a legjobb!”, vagy „Büszke vagyok rád!”. Sokáig azt gondoltam, hogy minél többször dicsérem őket, annál magabiztosabb, kiegyensúlyozottabb felnőttek lesznek. Az utóbbi évek pszichológiai kutatásai azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy a dicséret önmagában nem csodaszer – sőt, ha nem jól használjuk, akár vissza is üthet.

Miért gondoljuk túl az életünket? Így állítható meg a végtelen agyalás

Egy félreérthető üzenet, egy fontos állásinterjú vagy egy összetett szituáció is elég ahhoz, hogy akár napokon át ugyanazokon a kérdéseken rágódjunk. Az állandó túlgondolás azonban ritkán visz közelebb a megfelelő lépéshez. Miért vagyunk hajlamosak erre, és mit tehetünk azért, hogy ne ragadjunk bele a folyamatos agyalásba?