Előttünk a megoldás, és mégsem élünk vele...

Életünk nehéz helyzeteiben, kríziseiben tanácstalanul állunk: mit is tehetnénk? Kétségbeesve keressük a megoldást, és mégis, amikor előttünk a lehetőség, akkor egyszerűen képtelenek vagyunk megragadni. Mintha éhesen ácsorognánk, és képtelenek volnánk elvenni a kiflit attól, aki odanyújtja számunkra. Vegyük végig, hogy miért ilyen az ember, hogy mi is az oka ennek a típikus reakciónak.

A hitetlen vasdoboz

Képtelenek vagyunk áttörni a saját nézeteinket. Ha az a szemléletmódunk, hogy minket senki sem szeret, senki sem sajnál és nem segíthet rajtunk senki a világon, akkor az odanyújtott kifli létezését egyszerűen nem hisszük el. Ez lehetetlen! - vágjuk rá könnyedén, noha ott van az orrunk előtt. A magyar nyelv szépen kifejezi ezt az állapotot, hogy valaki képtelen elfogadni a segítséget, vagy az újfajta nézőpontokat: kép-telen, tehát nincs képe róla, nem tudja, elKÉPzelni. Mintha egy vasdoboz rabságában élnénk, melynek a falát nem tudjuk áttörni, pedig a falat csak a hitrendszerünk hegesztette be.

Láthatjuk, hogy ilyenkor az elménk az, ami korlátok között tart bennünket, nem pedig a valóság. Ez pedig gyakoribb, mint hinnénk. Az élethelyzetek természetesen nem ilyen egyértelműek, mint az elénk nyújtott kifli. Mégis hajlamosak vagyunk nemet mondani a lehetőségekre és elutasítani azokat valamilyen általunk észszerűnek gondolt magyarázattal.

Magyarázat mindig van

De gondoljunk bele: nincs olyan dolog, ahol ne tudnánk valamilyen kifogással, magyarázattal élni. Nincs időnk, kedvünk, pénzünk és még sorolhatnánk. Az nem is merül fel bennünk, hogy ha valamit igazán szeretnénk, akkor a megoldások esetleg olyan úton érkezhetnek hozzánk, ahol nem is várjuk. Még mindig a kiflin évődve, nem a boltban vagy a pékségben vesszük meg, hanem kapjuk valakitől. Ne feledjük, a világ legnagyobb rejtélyei, legnagyobb találmányai esetén szinte kivétel nélkül valami elsőre döbbenetes megoldás vagy eszméletlen összefüggés született.

Elengedni a korlátokat

Ehhez persze bátorság és nyitottság kell - a vasdoboz feltöréséhez, amelyet hitrendszerünkben létrehoztunk. Olyan ez, mint amikor először megtanulunk járni vagy biciklizni. Egyszer el kell engedni a kezet vagy a biztosító támasztékot és szabadon utunkra indulni. Lehet, hogy egy-egy eséssel jár, de különben soha nem tanulnánk meg, és sosem fedeznénk fel a bennünk és a környezetünkben rejlő lehetőséget. Döbbenetes belegondolni, hogy az életünket korlátozó tényezőket mi magunk építettük oda, vagy legalábbis valamilyen oknál fogva mi magunk ragaszkodunk hozzájuk - még ha ennek nem is vagyunk tudatában.