Mitől leszünk boldog emberek?

Egész életünkön keresztül a boldogságot, a békét és a megelégedést keressük. Az összes tevékenységünk a teljesség és a megelégedés belső érzését tűzi ki célpontnak. Harmóniában szeretnénk lenni a körülményekkel és önmagunkkal.

De ha megnézzük a saját tapasztalatainkat, azt vesszük észre, hogy minden ezzel kapcsolatos érzésünk, amit elérünk, csak ideiglenes. Végül eltűnik, s akkor újabb tevékenységláncba kezdünk, hogy elérjük. A valódi boldogság magában foglalja az állandó elégedettséget, ami nem függ külső körülményektől. Körülveszi az élettel való elégedettség, ami egy adott módon működik. Az őszinte boldogság nem véletlenül történik, nem egy baleset. Ez egy hatás, amelyet speciális okok vezérelnek. Emberként az a felelősség hárul ránk, hogy alkalmazzuk a megkülönböztetésre való képességünket, az értelmünket azért, hogy vizsgálódjunk: „Mi a valódi boldogság, mikor hazudik, és mik az okai?”

A feladatokat, amelyeket elvállalunk, hogy boldogok legyünk, a saját értékrendünk határozza meg. Ha abban hiszünk, hogy a vagyonszerzés, az élvezet vagy a siker hozza el nekünk a boldogságot, akkor ezekhez az értékekhez ragaszkodunk.

Mindenesetre az biztos, hogy az értékrendünk befolyásolja, hogyan érzékeljünk a körülöttünk elterülő világot, befolyásolja a hozzáállásunkat, a választásainkat, amelyeket pillanatról pillanatra hozunk, és az utat, ahogy végighaladunk az életünkön. Azonban hiedelmeinknek nem mindegyike pontos reflektálás a tapasztalásra. Képzeljük ezt el úgy, mint az asztronómia geocentrikus modelljét, amelyben a Föld az Univerzum középpontja, amely körül a nap és más bolygók keringenek. Ez az elmélet hamis volt. Hasonlóan a hiedelmeink is lehetnek hamisak. Ezért életbevágóan fontos számunkra, hogy kritikusan tudjuk analizálni az elméleteket és a hiedelmeket, amelyekkel rendelkezünk.

A felsőbbrendű értékek kifejezést azokra az elméletekre értjük, amelyek az emberi tapasztalás valóságát pontosabban reprezentálják. Gondoljunk a következőre: „A pénz boldoggá tesz.” Egy ember, aki hisz ebben a kijelentésben, vágyik a pénzre, és belső késztetéssel rendelkezik, hogy megszerezze azt. Felmerül a kérdés: valóban pontosan érzékeli az emberi tapasztalás valóságát? Vita kerekedhet ebből, vajon mi a válasz. Egy olyan személy számára, aki hiányt szenved az alapvető világi javakban, nincs hol laknia, nincs megfelelő öltözéke, nem tudja etetni a családját, iskoláztatni a gyermekeit, nem keres elegendő pénzt, hogy az alapvető szükségleteit kielégítse, egyértelműen „Igen” lehet a válasz. Tehát bizonyos körülmények között igaz, hogy a pénz boldogít.

Egy pont után azonban megáll a boldogság szintjének emelkedése. Ha kényelmesen élünk, és a rendelkezésünkre álló bevétel meghalad egy bizonyos összeget, nem várhatjuk el, hogy a keresetünk emelkedésével növekedjen a boldogságunk mértéke is. A pénz értéke ilyenkor már csökken, és egy bizonyos határ után már nem vesz részt az élettel való elégedettségi szintünk növelésében. De nemcsak erről van szó. Egy idő után a korlátozatlan tevékenység és a felhalmozott vagyon bántani kezdi a belső békénket, a környezetünkkel való harmonikus kapcsolatot. Pontosabb lehet, ha azt mondjuk: a pénznek limitált hatása van a boldogságunkra, viszont csökkentheti annak szintjét, és az állandó pénzkeresés káros hatást gyakorolhat a boldogságunkra és a világgal való kapcsolatunkra. Ha pontosak akarunk lenni, akkor ez egy felsőbbrendű érték. Egy olyan személy, aki hisz ebben az elképzelésben, jelentősen más megközelítéssel fordul a pénz és annak hajhászása felé. Sokkal objektívebb ebben az irányban.

Az objektivitás vagy tárgyilagosság arra utal, hogy képesek vagyunk a személyes tapasztalásoktól távol maradni. A boldogság keresése nemcsak annyi, hogy megpróbáljuk maximalizálni a számunkra kedvező körülményeket, a kedvezőtleneket pedig minél jobban kiiktatni. Alapvetően ez azt jelenti, hogy az értelmi és érzelmi érettségünk fejlődik úgy, hogy az események és a körülmények nem képesek meghatározni boldogságunk szintjét. Ez a függetlenség az objektivitás. Ha a boldogságunk független a világtól, akkor valódi, őszinte.

Az életben az objektivitást azáltal nyerhetjük el, ha a felsőbbrendű értékeket megbecsüljük. Ha ezeket az értékeket meg tudjuk határozni, akkor képesek leszünk az egyéni változásra. A tudást bölcsességgé kell alakítanunk. Ezt pedig a reflektáláson, a tükörképünkön, az észrevételeken keresztül tudjuk elérni.

Amikor először ismerjük fel ezeket a felsőbbrendű értékeket, éppen csak elfeledkeztünk a létezéséről. Nem állíthatjuk, hogy meggyőztek minket egy állítás igazságáról, amíg az értelem nem reagált teljesen az elképzelésre: meg kell, hogy kérdőjelezze, meg kell vizsgálnia a logikai alapjait, át kell gondolnia a más jellegű nézeteket. Egy pontnál elérjük azt az állapotot, hogy a meggyőződésünk megkérdőjelezhetetlen, ekkor lépett be az állítás a hitrendszerünkbe. Ezt követően kezdünk el annak a felsőbbrendű értéknek megfelelően viselkedni.

Ezek a változások tudják teljesen átalakítani a nézeteinket és a cselekedeteinket. Ha az élettel kapcsolatos nézeteinket szélesítjük, könnyebben el fogjuk tudni érni a boldogságot, amit keresünk, amire vágyunk. Tehát: „amikor elkezdesz objektíven élni, az elméd békés és boldog marad a külső világ fluktuációja során is”.

Forrás: vedantala.org