Sokan nem szeretnek egyedül lenni
- Dátum: 2017.07.25., 12:58
- cél, egyedüllét, közösségi média, magány, olvasás, technika
A modern digitális technika világában, ahol a közösségi média ekkora teret hódított, nehéz egyedül lenni. Mégis sokan magányosak így is. Miért?
Egykeként nőttem fel, de valamiért sosem tanultam meg igazán egyedül lenni. Nem szerettem. Mindig kellett, hogy a háttérben zene szóljon, vagy be legyen kapcsolva a tévé, később a chat, az MSN, vagy ami éppen aktuális volt.

Ma, hogy már minden elérhető az okostelefonokon keresztül is, gyakorlatilag kialakulhat az a helyzet, hogy az életünkben nincs olyan pillanat, amikor valóban egyedül lennénk, csak mi és a gondolataink. A Viber, a Facebook, az Instagram és még sorolhatnánk, lehetővé teszik, hogy barátainkkal állandó kapcsolatban legyünk.
E világ kiváló előnye, hogy mindent egyből megoszthatunk a szeretteinkkel, fotókat küldhetünk egymásnak, és ha külföldre utazunk sem vagyunk elzárva az otthoniaktól. Ezt az emelt roaming díjak eltörlése csak még inkább megkönnyíti.
Hátránya viszont, hogy a személyes találkozások varázsa kicsit megszűnik, hiszen nem marad annyi új a nap alatt, mire szemtől szemben láthatjuk a másikat. Konfliktusok forrása lehet az örökös pötyögés: „Láttam, hogy elolvastad, miért nem írtál vissza?”, „Miért voltál fent olyan sokáig?”, „Kinek írtál olyan sokat?” és így tovább. Nem halljuk a másik hangsúlyát, ami nem okoz problémát, ha beszélgetőpartnerünket úgy ismerjük, mint a tenyerünket, de egy bimbózó kapcsolat elején több félreértés is származhat belőle, amiket ha nem megfelelő hozzáállással kezelünk, tévútra vihetik az esetlegesen szépnek ígérkező kapcsolatot.
Van egy közeli barátom, akivel a beszélgetéseink alkalmával sokszor szóba kerül az egyedüllét. Ő is egyedüli gyerekként nőtt fel, és azt vallja, nagyon szeret egyedül lenni. Egyedül lenni jó. Én legtöbbször igénylem a társaságot. De ha közelebbről megnézem az életét, azt látom, hogy folyton a telefonján pötyög valakinek, szinte megállás nélkül. Tehát lehet, hogy fizikálisan egyedül van, valójában azonban még sincs, hiszen folyamatos kapcsolatban van valakivel.
Édesanyám, aki egyedül él, szintén magányosnak érzi magát. Rajta viszont nem segít a tv, a rádió és a gyakori üzenetváltások sem.
Miért nem tudunk egyedül lenni? Miért nem tudjuk magunkat jól érezni a saját társaságunkban? Inkább igyekszünk folyamatosan elterelni a gondolatainkat saját magunkról. Talán így nem kell szembenéznünk valamivel, ami esetleg fájhat. Így megtehetjük, hogy csak elsiklunk felette, az idő pedig majd kitörli az emlékeinkből.
Pedig tudatosan élni és jó kapcsolatot ápolni önmagunkkal rendkívül fontos, és csak előnyünk származhat belőle.
Kezdetnek jó, ha egyéni céljainkon kezdünk gondolkodni, és esténként lefekvés előtt fejben átpörgetjük a napunkat. Mivel voltunk elégedettek, mikor viselkedtünk úgy, amit jónak gondolunk, amikor szeretettel fordultunk önmagunk felé. Mi az, amin változtatni szeretnénk, és hogyan tehetnénk ezt meg.
Vagy egyszerűen csak vegyünk a kezünkbe egy könyvet úgy, hogy háttérzajok nem zavarnak minket.
Az ünnepek utáni mélabú: hogyan éljük túl a visszatérést a valóságba?
Az ünnepek mindig különleges időszakot jelentenek: az otthon melege, a közösen elfogyasztott finomságok, a nevetés és a pihenés pillanatai feltöltik az embert. Még ha nem is hisszük, az ilyen napok alatt az agyunk is „átáll egy másik frekvenciára”: lassabban jár a ritmus, és a fókusz a kapcsolatokon, a kis örömökön, a jelen pillanaton van. Aztán egyszer csak vége. teljesen természetes.
A sportszerűség fontossága
A minap olvastam, hogy az 1980-as Boston Maratonon Rosie Ruiz elsőként ért célba, kiváló időeredménnyel. Hamar kiderült azonban, hogy nem futotta végig a távot: tanúk, fotók és ellentmondások buktatták le. Nyolc napig maradhatott hivatalosan bajnok, majd megfosztották a címétől.
Miért hallgatunk az érzelmeinkről?
Legtöbbször félelmek, tanult minták és a sebezhetőségtől való rettegés áll az emberek közötti távolságtartás mögött. Sokan inkább a megalkuvást választják a problémákkal való szembenézés helyett. Nem azért, mert nincs bennük bátorság, hanem mert nem sajátították el a különböző szituációk megoldásához szükséges készségeket.
Társfüggőség – amikor a kapcsolat fontosabbá válik önmagunknál
A társfüggőség egy gyakran félreértett, mégis széles körben jelen lévő lelki állapot, amelyben az egyén túlzott mértékben egy másik ember szükségleteihez, elvárásaihoz és érzelmeihez igazítja a saját életét.
Út a szabadságba
A 21. század harmadik évtizedének közepére a függőség fogalma és a felépülés módszertana alapvető átalakuláson ment keresztül. Míg korábban a függőséget morális gyengeségnek vagy pusztán biológiai kórképnek tekintették, 2025-ben a szakma egységesen egy összetett, bio-pszicho-szociális állapotként kezeli. A felépülés ma már nem csupán a szerek elhagyását jelenti, hanem egy radikális identitásváltást és a társadalmi kapcsolódás képességének visszaállítását.