Túlérzékeny vagy? Legyél rá büszke!
- Dátum: 2017.08.29., 21:19
- egészség, empátia, érzékenység, feladat, feszültség, gondolkodás, írás, javaslat, kreativitás, lélek, meditáció, megoldás, mentális egészség, metodika, módszer, munka, női agy, stressz, tanács, technika, teher
Mindenki számára ismerős a mindennapi stressz, amit főleg a munkahelyünkön töltött napi sok-sok óra révén szedünk magunkra. Vannak azonban túlérzékeny emberek, akiknek kevesebb feszültség is megárt. Mit tehetnek ők?
Jómagam is sok mindent magamra veszek, gyakran a dolgok mögé képzelek valamit, ami valójában nincs is ott – de a női agy már csak ilyen szövevényes. Jó érzés tisztában lenni magammal és a gondolati hálóm működésével, tudni, hogy egy-egy adott dolog csak a fejemben létezik, néha azonban mégis akadnak olyan időszakok, amikor úgy érzem, milliónyi sötét felhő takarja el a szemem elő a verőfényes napsütést.
Éppen egy ilyen napon kezdtem el olvasgatni az interneten, egy kimerítő, 9 órás munkanap után, aminek során ráadásul kaptam hideget-meleget. Igyekeztem a kondérból a pozitívumokat kimazsolázni, de mivel mindenhez idő kell, és sok mindent a lelkemre veszek, a nap végére sem tudtam teljesen elengedni a feszültséget.
Ekkor találkoztam egy cikkel, amelyben túlérzékeny emberek számára ajánlottak néhány meglehetősen egyszerű tanácsot, hogyan fogadják el magukat olyannak, amilyenek, és útjuk során hogyan segítsék magukat.
Ezekből írok most le párat:
- Ha egyszerre több feladatot kell elvégeznünk, akkor is csökkentsük az aktuálisan végzendő feladatlistát.
- Csökkentsük a környezetünkből érkező intenzív stimulusok számát.
- Írjuk le a gondolatainkat, az érzelmeinket, így azok nem fogják elborítani elménk bizonyos részeit.
- Próbáljuk ki a csendes meditációt.
- Használjuk ki a kreativitásunkat: rajzoljunk, színezzünk, írjunk. Vagyis, mindenféle jobb agyféltekés tevékenység pozitívan hathat ránk.
- Használjuk ki, hogy magas empatikus készséggel rendelkezünk, és erősítsük meg emberi kapcsolatainkat: legyünk jobb munkatársak, és biztosítsuk önértékelésünket.
- Érezzük jól magunkat ebben az érzékeny borításban, amivel rendelkezünk, érezzük sajátunknak, és soha ne szégyenkezzünk miatta.
- Legyünk is büszkék arra, hogy ilyen érzékenyek tudunk lenni, főleg a szoros kapcsolatainkat illetően.
A fenti javaslatokból biztosan mindenki talál testhezállót, amibe kapaszkodva másnap biztosan könnyebb lesz a reggeli felkelés.
Az elmúlás emlékezete – a múltban és a jelenben
Minden ősz végén, amikor elérkezik november elseje, a temetőkben lassan feltűnnek a gyertyafények. Virágárusok lepik el a sarkokat, a bejáratnál mécsesek sora csillog. A látvány egyszerre meghitt és ismétlődő, valami, amit már megszoktunk. Azonban miben változott ez az időszak az elmúlt évekhez képest?
Logoterápia – hogy megtaláljuk a boldogságot
Sokféle terápiát ismerünk, amivel könnyebbé vagy jobbá tehetjük az életünket, de van egy igazán különleges ezek között. Ez a logterápia.
Utazás önmagunkhoz - A pszichodrámáról
Nemrég belevágtam egy nagy utazásba önmagamhoz. Ez nem volt más, mint egy másfél éves pszichodráma tanfolyam, ahol remek társasággal igazán mély pillanatokat élhettünk át. Egyértelműen jó téma ez egy interjúra. A pszichodráma alapvetően nem más, mint egy személyiségfejlesztő-, önismereti- (csoport)módszer, mely a cselekvésen, a cselekvés átélésén, a cselekvés közben érzett érzelmek tudatosításán, a belátáson alapul. Az egyik volt segítőmmel, Schneider Zsófiával beszélgettem egy jót erről a kaland lehetőségről.
A hipochondria lélektana
A sokak által emlegetett betegségfóbia nem egyszerűen túlzott aggódás az egészség miatt, hanem egy mélyen gyökerező pszichés állapot. Ilyen esetekben a félelem a betegségektől önálló életre kel és teljesen eluralhatja az ember gondolkodását, mindennapjait. A kérdés, hogy miért alakul ki ez a szorongás, és hogyan képes fizikai szinten is valóságossá válni.
Miért kedveljük azt, amit ismerősnek érzünk?
Nap mint nap információk milliói bombáznak bennünket. Hírek, reklámok, arcok, dallamok, bejegyzések és üzenetek váltják egymást a szemünk előtt. A legtöbbre talán nem is figyelünk tudatosan, mégis beépülnek a fejünkbe. Azonban miért van az, hogy egy idő után elkezdünk kötődni azokhoz a dolgokhoz – akár egy tárgyhoz, egy emberhez vagy épp egy zenéhez –, amelyek rendszeresen felbukkannak a mindennapokban?