Túlérzékeny vagy? Legyél rá büszke!
- Dátum: 2017.08.29., 21:19
- egészség, empátia, érzékenység, feladat, feszültség, gondolkodás, írás, javaslat, kreativitás, lélek, meditáció, megoldás, mentális egészség, metodika, módszer, munka, női agy, stressz, tanács, technika, teher
Mindenki számára ismerős a mindennapi stressz, amit főleg a munkahelyünkön töltött napi sok-sok óra révén szedünk magunkra. Vannak azonban túlérzékeny emberek, akiknek kevesebb feszültség is megárt. Mit tehetnek ők?
Jómagam is sok mindent magamra veszek, gyakran a dolgok mögé képzelek valamit, ami valójában nincs is ott – de a női agy már csak ilyen szövevényes. Jó érzés tisztában lenni magammal és a gondolati hálóm működésével, tudni, hogy egy-egy adott dolog csak a fejemben létezik, néha azonban mégis akadnak olyan időszakok, amikor úgy érzem, milliónyi sötét felhő takarja el a szemem elő a verőfényes napsütést.
Éppen egy ilyen napon kezdtem el olvasgatni az interneten, egy kimerítő, 9 órás munkanap után, aminek során ráadásul kaptam hideget-meleget. Igyekeztem a kondérból a pozitívumokat kimazsolázni, de mivel mindenhez idő kell, és sok mindent a lelkemre veszek, a nap végére sem tudtam teljesen elengedni a feszültséget.
Ekkor találkoztam egy cikkel, amelyben túlérzékeny emberek számára ajánlottak néhány meglehetősen egyszerű tanácsot, hogyan fogadják el magukat olyannak, amilyenek, és útjuk során hogyan segítsék magukat.
Ezekből írok most le párat:
- Ha egyszerre több feladatot kell elvégeznünk, akkor is csökkentsük az aktuálisan végzendő feladatlistát.
- Csökkentsük a környezetünkből érkező intenzív stimulusok számát.
- Írjuk le a gondolatainkat, az érzelmeinket, így azok nem fogják elborítani elménk bizonyos részeit.
- Próbáljuk ki a csendes meditációt.
- Használjuk ki a kreativitásunkat: rajzoljunk, színezzünk, írjunk. Vagyis, mindenféle jobb agyféltekés tevékenység pozitívan hathat ránk.
- Használjuk ki, hogy magas empatikus készséggel rendelkezünk, és erősítsük meg emberi kapcsolatainkat: legyünk jobb munkatársak, és biztosítsuk önértékelésünket.
- Érezzük jól magunkat ebben az érzékeny borításban, amivel rendelkezünk, érezzük sajátunknak, és soha ne szégyenkezzünk miatta.
- Legyünk is büszkék arra, hogy ilyen érzékenyek tudunk lenni, főleg a szoros kapcsolatainkat illetően.
A fenti javaslatokból biztosan mindenki talál testhezállót, amibe kapaszkodva másnap biztosan könnyebb lesz a reggeli felkelés.
„Valami rosszat mondtam?” – a szégyenérzet fogságában
A szégyenérzet szinte észrevétlenül épül be a mindennapokba, mégis képes alapjaiban meghatározni, hogyan látjuk önmagunkat és a világot. Legtöbbször csendes érzésként van jelen – egyfajta belső hangként, amely idővel mindent felülír. Ha pedig figyelmen kívül hagyjuk, akkor korlátok közé szorítja az életünket.
A motiváció nem előfeltétel, hanem következmény
Gyakran beszélünk úgy a motivációról, mintha egyfajta belső üzemanyag lenne, amelynek jelenléte elindít bennünket, hiánya pedig megbénít. „Majd ha lesz kedvem”, „ma nincs motivációm” – ezek a mondatok is azt sugallják, hogy a cselekvés feltétele egy előzetesen megérkező lelkiállapot.
A korkülönbség szerepe a párkapcsolatokban
A párkapcsolatok világában a korkülönbség gyakran túlhangsúlyozott tényező, miközben a kapcsolat valódi minőségét sokkal inkább az érzelmi érettség, az értékrend, a kommunikáció és az élethelyzet határozza meg. A társadalom hajlamos kimondott vagy kimondatlan szabályokat felállítani arra vonatkozóan, hogy „mekkora korkülönbség még elfogadható”, azonban ezek a normák nem veszik figyelembe az egyéni különbségeket. Valójában két ember kapcsolata nem pusztán életkorok találkozása, hanem személyiségek, tapasztalatok és jövőképek összhangja.
A szellemi alkony első sugarai: a korai demencia felismerése és jelentősége
A demencia nem egyetlen konkrét betegség, hanem egy tünetegyüttes, amely az agyi funkciók fokozatos és visszafordíthatatlan hanyatlását jelzi. Bár gyakran az időskor természetes velejárójának tekintik, a korai szakaszban jelentkező jelek felismerése sorsdöntő lehet a beteg életminőségének megőrzése szempontjából.
Amikor túl sok a feszültség – a kamaszkori indulatkezelésről
Van egy pillanat, amit sokan ismerünk a kamaszkorból: amikor minden egyszerre sok. Egy apró megjegyzés, egy félreértett tekintet vagy egy rosszul sikerült nap elég ahhoz, hogy hirtelen túlcsorduljanak az érzelmek. Ilyenkor nem csak idegesek vagyunk – mintha egy belső vihar törne ránk, amit nehéz irányítani.