Menü

A házasság, mint kincsesláda

"Magyarországon sajnos minden második házasság válással végződik."- olvasom a világhálón. "A második házasságok 60%-a, a harmadik házasságok 75%-a jut ugyan erre a sorsra." Ez a hivatalos adat, ám arról nincsen statisztika, hogy hány feleség vagy férj életében van társas magány, hányan élnek kiüresedett, kihűlt kapcsolatban. Vajon mi az oka ennek a szomorú kimutatásnak?

Talán az, hogy nem értjük a másikat, vagy nem értjük meg, nem tudjuk az ő szemszögéből nézni a dolgokat.

Mindannyian különböző személyiségek vagyunk, és más-más érzelmi előtörténettel kerülünk egy kapcsolatba. Máshogy látunk dolgokat, más az értékrendünk, de nagyon fontos, hogy vigyázzunk arra, hogy a különbözőségek ne álljanak kettőnk közé, hisz megfelelő kommunikációval mindent meg tudunk beszélni.

A kedvenc idézetem arról szól, hogy azt hisszük, a házasság olyan, mint egy kincsesláda. Mindent megtalálunk benne, kedvességet, szerelmet, bensőséges kapcsolatot, figyelmességet, s ebből a csodaládából mindezt kivehetjük, mindez jár nekünk. Az igazság azonban az, hogy ez a láda üres. Ebbe tenni kell valamit, mielőtt bármit kivehetnénk. Szerelmet, odaadást, törődést, szeretet, így telik meg a ládikó. Ha többet veszünk ki, mint amennyit beleteszünk, a láda kiürül. Pontról pontra így van. Az esküvőnk után kitettem a faliújságunkra és soha többé nem vettem le onnan, hogy akár nap mint nap elolvashassam ezt a sok bölcsességet tartalmazó gondolatsort.

A párkapcsolatot folyamatosan építeni kell. Ha nem működtetjük ezt az intézményt, akkor idővel elmúlik a kommunikáció és utána sorban elmúlik a szeretet többi apró jele és beüt a társas magány állapota. A szeretet öt nyelvének ismerete is hasznos eszköz (Gary Chapman könyveiben találhatunk hasznis információkat).

A családi problémákat gyakran sokáig titkoljuk. Sok esetben sikerül éveken át leplezni a gondokat mások előtt, de a látszatharmóniát csak meghatározott ideig lehet fenntartani, tovább nem. Saját magától működő kapcsolatok, házasságok nem léteznek!

Természetesen a jó családokban is előfordulhat hangoskodás, vita, de ezek nem válhatnak mindennapossá. Olykor-olykor előfordulnak, de aztán szépen elsimulnak. A jó családban a kölcsönös tisztelet, szeretet, megbecsülés fűzi össze a családtagokat.

A rosszul működő családban a feszültség, a kiabálás, az indulat, az agresszió mindennapos lehet. Sajnos sok olyan család van, ahol felborulnak a szerepek és a gyerek vigyáz a szülőre, aki alkoholista vagy magatehetetlen, de mindenképp magát sajnálja és elfelejtkezik a felelősségéről. Az érzelmi sérülések nagy része sajnos ebben a közegben jön létre.

"Az egymásra hangolódás a szeretet nyelve." Szép gondolat. Találó hasonlat, hogy a házasság olyan, mint a szívritmus: vannak magasabb és mélyebb vonulatok benne, ez a természetes, hiszen az semmiképp sem jó, ha egy egyenes vonallal jellemezhetjük, mert akkor unalmas lenne. Nem az a probléma, ha van veszekedés, egyet nem értés. A baj az, ha inkább kiszállunk a házasságból, minthogy közösen megkeressük a megoldást.

Hol kezdődik a munkamánia? – Amikor a munka átveszi az irányítást

A munka a legtöbb ember életében fontos szerepet tölt be: biztonságot ad, önmegvalósítást nyújt, keretet ad a mindennapoknak. Problémáról azonban akkor beszélünk, amikor a munka nem egy életterület a sok közül, hanem kizárólagos értékmérővé válik.

Elmagányosodás – a csendes járvány, ami tömegeket érint

Nem köhögünk tőle, nincs lázunk, mégis milliókat dönt le nap mint nap. A tartós egyedüllét nem betegségként van nyilvántartva, mégis pontosan úgy terjed, mint egy modern kori járvány – észrevétlenül, globálisan és generációkon átívelve. A probléma a hideg hónapokban még inkább felerősödik, hiszen a bezártság és a lakásokba való visszahúzódás természetesebb.

Amikor a test állandó készenlétben van

Az állandó feszültség, a készenléti állapot szép lassan felőröli a testet és ennek komoly következményei is lehetnek. Nézzük, miről is van szó.

Imposztor-szindróma, hallottál már róla?

Vizsgáztál már és volt úgy, hogy nem volt felhőtlen az örömöd, mert úgy érezted, hogy nem biztos, hogy megérdemled? Lehet, hogy találkoztál az imposztor-szindróma jelenségével.

Az ünnepek utáni mélabú: hogyan éljük túl a visszatérést a valóságba?

Az ünnepek mindig különleges időszakot jelentenek: az otthon melege, a közösen elfogyasztott finomságok, a nevetés és a pihenés pillanatai feltöltik az embert. Még ha nem is hisszük, az ilyen napok alatt az agyunk is „átáll egy másik frekvenciára”: lassabban jár a ritmus, és a fókusz a kapcsolatokon, a kis örömökön, a jelen pillanaton van. Aztán egyszer csak vége. teljesen természetes.