Menü

Karácsonyi gondolatok

Szeretem a telet, az adventet, a karácsonyt. A téli rénszarvasos pulcsikat, a forró teákat. Az izgalmas készülődést már novemberben, az állandó ötletelést, a dekoráció elkészítését, a száradó narancshéjak illatát a kályhákon, narancs-illatot a lakásban, citromolajat a párologtatóban. Izgalmas a menü összeállítása, a receptek keresgélése, különböző meglepetések kitalálása-beszerzése. A sült gesztenye jellegzetes íze, a fűszeres forralt bor zamata, esti alkoholmentes puncskészítés a gyerekekkel, a mézeskalács házikó összeállítása. A messziről villogó ablakdíszek, az illatok, a fűszerek, a fahéj, a gyömbér, a vanília, a narancs, a meghittség, a szenteste, a sült hal és mákos bejgli, a diós zserbó, az éjféli mise hangulata, a közös családi étkezések, a karácsonyfa fényei és gömbdíszei... én annyira, de annyira szeretem ezt az ünnepet! Szeretem, mikor már advent elejétől karácsonyi verseket, énekeket tanulnak a fiaim és „hull a pelyhest” énekelve közlekednek a lakásban.

Egyáltalán nem baj, ha nem szabályos a sütim és nem tökéletesen felépített a mézeskalács házikó, kisgyerekek mellett a gömbdíszek is fogyatkoznak minden évben, a sütéskor a konyha bizony katasztrófa-övezetté válik és sokszor kapkodás a vége a készülődésnek, ajándékot csomagolni még mindig nem tudok ízlésesen, s a gyerkőcök pedig gyakran a megtanult versek felét elfelejtik zavarukban, mikor a Mikulás elé kell állniuk.

Csupa meglepetés ez a pár hét, készülődés és várakozás. Azt hiszem nem túl nagyképű a kijelentés, miszerint az anyukák sokkal többet dolgoznak azon, hogy ez az ünnep meghitt lehessen és megteremtsék a karácsonyi hangulatot, melynek számomra a szentesti vacsora a fénypontja. Olyan meghitt tud lenni, persze emlékszem, mikor sírt a kicsi az etetőszékben, vagy épp hisztizett a nagy valamin, mindig késve tudtunk elindulni bárhova is, s a kapkodás hevében persze anya és apa is összekap folyton, de ezek is hozzátartoznak egy család karácsonyához és ez idén sem lesz másképp, tudom. Nem baj.

Szeretem a munkahelyemen a kollégák karácsonyi apróságait, figyelmes üzeneteit, az ünnepi receptcseréket, a bejgli-kóstolókat, szeretem megtervezni az egészséges karácsonyi menüt, az édes finomságokat, hogy ne fogyókúrával kezdjük az új esztendőt. Pedig mégis úgy kezdem mindig.

Szeretem meghallgatni a nagymamám visszaemlékezéseit, érdekelnek az adventi hagyományok, a korabeli népszokások, ahogy akkor ünnepeltek, olyan bensőségesen és külsőségektől mentesen. Felemelő érzés kimenni a temetőbe és kitenni a magam készítette karácsonyi díszeket, imádkozni és emlékezni arra, hogy tavaly még megkóstolta a dédi a mákos bejglim, idén már sajnos nem kínálhatom. Sírni is illik, hozzátartozik.

Szívesen keresgélek táncos szilveszteri programokat, bálokat nagy baráti társasággal az év utolsó napjára, de otthon is éppoly jó mamuszban és pizsamában kettesben tévézni, ha a gyerekek elaludtak. Ha a párom szolgálatban van és ott tölti a szilvesztert, akkor gyorsan átalszom magam az új évbe, hogy reggel mielőbb találkozzunk.

Szeretem a telet. Így kezdtem a cikket, pedig ez így nem igaz, mert a telet és a hideget pont nem szeretem, de mégis élvezem, hogy szállingózik a hó és dideregve megyünk harangszókor az éjféli misére. Mert az egészben van valami megfoghatatlan, kimondhatatlan, valami leírhatatlan és jellemezhetetlen, amit gyerekkoromban éreztem és most újra, hogy nekem is vannak gyerekeim.

Ilyenkor tényleg minden nyugodt és békés, és már nem is haragszik senki, mert sokkal fontosabb az ünnep hangulata, ami ilyenkor belénk költözik. Hideg van, de belül valami mégis átmelegít.

Vajon miért nem marad meg ez a béke az év többi napjára?

Nehéz emberek vagy egyszerűen csak önazonosak? – Amikor az őszinteség másokból ellenállást vált ki

Vannak emberek, akik nem szeretnek köntörfalazni. Kimondják, amit gondolnak, vállalják a véleményüket, és nem próbálnak mindenáron megfelelni mások elvárásainak. Nem feltétlenül akarnak vitát gerjeszteni, egyszerűen csak önmagukat adják. Mégis gyakran kapják meg a környezetüktől, hogy nehéz természetűek, túl szókimondóak vagy éppen kezelhetetlenek. De vajon valóban velük van a probléma, vagy inkább azzal, ahogyan a környezetük reagál az egyenességükre?

Inkább nem megyünk orvoshoz, nehogy kiderüljön, hogy baj van

Sokan inkább nem kérnek időpontot az orvoshoz, mert félnek attól, mit fog mondani a vizsgálat után. Egy furcsa fájdalom, egy hetek óta tartó panasz vagy egy szokatlan tünet esetén gyakran azzal nyugtatjuk magunkat, hogy biztosan nincs semmi komoly probléma. Majd elmúlik, csak fáradt vagyok, biztosan a stressz az oka – mondogatjuk, miközben telnek a napok, olykor hónapok is. De vajon tényleg jobb nem tudni?

Mintha a falnak beszélnél? Öt játékos ötlet, hogy a gyerekek valóban meghallják, amit kérsz

Ismerős helyzet, amikor már harmadszor kéred a gyereket, hogy pakolja el a játékait, öltözzön fel, vagy induljon el vacsorázni, de úgy tűnik, mintha meg sem hallaná? Ilyenkor könnyen elfogy a türelem, emelkedik a hangerő, és egy egyszerű kérésből pillanatok alatt vita lehet.

Szabad-e a gyerekeknek a halálról beszélni?

A halálról beszélni soha nem könnyű, különösen akkor, ha gyerekeknek kell elmagyaráznunk, mit jelent elveszíteni valakit, akit szeretünk. Sok szülő ösztönösen óvni szeretné a gyermekét a fájdalmas témáktól, ezért inkább kerüli a beszélgetést, vagy megpróbálja szebb szavakkal körülírni a történteket. Pedig a gyerekeknek is szükségük van arra, hogy megértsék az élet természetes részét, a veszteséget és a gyászt.

Különórák és pihenés – Így marad meg a harmónia

Egyre több gyerek délutánját tölti ki a szervezett foglalkozások sora, a zsúfolt napirend azonban könnyen a pihenés rovására mehet. Cikkünk bemutatja, milyen jelek utalhatnak a túlterhelésre, és hogyan segíthetnek a szülők egyensúlyt teremteni a különórák, a szabadidő és a pihenés között.