Férfi testképzavar: az izom-dysmorphia
- Dátum: 2018.04.04., 21:17
- edzés, edzésfüggőség, evészavar, férfi, férfiak, függőség, illegális, izom-dysmorphia, izomdismorphia, pszichológia, testedzésfüggőség, testképzavar, tömegnövelés
A testedzésfüggőséget inverz anorexiaként is szokták emlegetni. Az anorexiához hasonlóan az egyén ebben az esetben sem látja reálisan a saját testét, nem tartja magát elég jónak, másféle testfelépítésre vágyik. Elképzelése szerint ezt a vágyott állapotot nem lehet másképp elérni, csakis rengeteg testedzéssel. Egy idő után, az ember képtelen szabadulni az edzés gondolatától, nagyobb, feszesebb izmokat szeretne, és semmiféle áldozatot nem sajnál érte.
Szigorúan véve ez a betegség nem evészavar, de szorosan kapcsolódik hozzá. Mivel a testmozgás önmagában nem elég az „álomtest” eléréséhez, sőt, annak nem is a leggyorsabb és legkönnyebb módja, az izom-dysmorphiában szenvedő beteg segítségül hívhat bizonyos szereket, amelyekkel még hamarabb látható eredményt produkálhat. Ezeknek a szereknek, egy része illegális és az egészséget súlyosan károsítja.
A testedzéshez való ragaszkodás valódi függőséget jelent: a beteg fizikai tüneteket produkálhat, akár egyetlen edzés elmulasztásakor is. Mivel azt gondolja, ezzel a mulasztással jelentősen csökken a testtömege, sorvad az izomzata, és a korábbi kemény munkája hiábavaló volt. Ezt a gondolatmenetet követve szorongó, magába forduló lesz, de akár pánikrohamot is kaphat. Ez nem csupán azért fordul elő, mert az illető elégedetlen a testével, hanem azért is, mert a hosszú időn át folyamatosan végzett, kemény testmozgás endorfint szabadít fel, amelynek testre gyakorolt hatása a droghoz hasonló: fájdalmat csillapít, egyfajta eufórikus érzetet nyújt. Az endorfin felszabadulásakor érezhető izgalom, pedig még vonzóbbá teszi a sportot az izom-dysmorphiában szenvedők számára.
Természetesen a többi testképzavarhoz hasonlóan ez is észrevehető és kezelhető, csupán figyelnünk kell a tüneteket, és ha időben észleltük a problémát, érdemes minél előbb szakember segítségét kérni.
Érzelmi elhanyagolás – amikor a kapcsolatban nem a veszekedés fáj a legjobban
Sokan úgy gondolják, hogy egy kapcsolat akkor rossz, ha sok a vita vagy a konfliktus. Pedig az egyik legfájdalmasabb probléma gyakran nem a hangos veszekedés, hanem az érzelmi elhanyagolás. Ez alatt azt értjük, amikor az egyik fél hosszabb időn keresztül nem kap elegendő figyelmet, törődést, megértést vagy érzelmi támogatást. A kapcsolat kívülről működőnek tűnhet, mégis mindkét fél egyre magányosabbnak érezheti magát.
Mit csinál egy párkapcsolati coach?
A párkapcsolati coach olyan szakember, aki segít az egyéneknek és a pároknak kapcsolatuk fejlesztésében, a kommunikáció javításában és a konfliktusok hatékony kezelésében. A coaching egy célorientált folyamat, amelynek középpontjában nem a múlt részletes elemzése, hanem a jelenlegi helyzet megértése és a jövőre irányuló megoldások kidolgozása áll.
Hiperaktivitás és képernyőidő – kölcsönösen hatnak egymásra?
A digitális eszközök térnyerésével egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy a mobiltelefonok és a tabletek milyen hatással vannak a gyerekek viselkedésére. Sokan úgy vélik, hogy az elektronikus készülékek túlzott használata áll a figyelemzavar hátterében, a jelenség azonban ennél jóval összetettebb.
„Ügyes vagy!” – Tényleg jót tesz a sok dicséret?
Szülőként mindannyian szeretnénk a legjobbat adni a gyermekeinknek. Én három gyerek édesanyjaként is nap mint nap átélem azt a helyzetet, amikor ösztönösen azt mondom: „Nagyon ügyes vagy!”, „Te vagy a legjobb!”, vagy „Büszke vagyok rád!”. Sokáig azt gondoltam, hogy minél többször dicsérem őket, annál magabiztosabb, kiegyensúlyozottabb felnőttek lesznek. Az utóbbi évek pszichológiai kutatásai azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy a dicséret önmagában nem csodaszer – sőt, ha nem jól használjuk, akár vissza is üthet.
Miért gondoljuk túl az életünket? Így állítható meg a végtelen agyalás
Egy félreérthető üzenet, egy fontos állásinterjú vagy egy összetett szituáció is elég ahhoz, hogy akár napokon át ugyanazokon a kérdéseken rágódjunk. Az állandó túlgondolás azonban ritkán visz közelebb a megfelelő lépéshez. Miért vagyunk hajlamosak erre, és mit tehetünk azért, hogy ne ragadjunk bele a folyamatos agyalásba?