Luxembourg, a bankok oázisa

A miniállamokat hajlamosak vagyunk félvállról venni, turistáskodásaink során. Pedig, pont ezek a kis országok tudják a legegyedibb élményt adni és segíteni megérteni egy nagyobb térség történelmét. A fenti leírás etalonja a Luxemburgi Nagyhercegség. A szűk fél milliós Benelux állam fővárosa, Luxembourg pedig egy igazi bankokkal és erődökkel tűzdelt ékszerdoboz. Egy könnyed napi sétára, a legjobb.

Bár már önálló országról van szó, azért még a gall vasúthálózat részei a helyi állomások. Strasbourgból indulva kifejezetten üdítő látni, hogy van ahova a franciák is vendégmunkásként járnak. A helyi, embertelen ingatlan és lakásbérlet árak mellett, ez érthető. A farkasordító hideg finoman jelezte érkezésemkor, hogy milyen remek ötlet volt januárban útra kelni. A hangosbemondó alapból három nyelven osztotta az észt, a torokbetegségre emlékeztető verzió a helyi nyelv, amire tényleg születni kell. A majd százezres városban nagy távolságokra nem kell számítani, de nagy forgalomra annál inkább. Ez külön vicces, hiszen a település részben völgyben fekszik és a mindent átívelő hídrendszer garantálja, hogy vasutas múlt nélkül is vonat szakértők legyenek az itt élők. Sőt van, aki a családi házának a falát egybeépítette a vasúti híd lábával. Gondolom a tulaj túl akarta adagolni a hangulatot. Azért, a dimbes-dombos táj a kirakat erődjeivel lenyűgöző.

« Azok akarunk maradni, akik vagyunk. »

Hirdeti egy tábla a helyiek fő mottóját. Minden nagyon kulturáltan, szervezetten zajlik. Már az Adolf-hídon, amely a belvárost és pályaudvari részt köti össze, didergéseim közben, egy helyi kéretlenül is útbaigazított. Igaz, a történelmi emléktáblák a város akkori hovatartozása szerint német vagy francia nyelvűek, az utca embere az utóbbit preferálja. Külön öröm, hogy a Szent Miklós templomban még magyar misét is hirdetnek. Nincs ezzel semmi gond, a város három hivatalos nyelvében él és magas a vendégmunkások aránya. Az Óváros roppant egységes és stílusos képet mutat. Sok kávézó és XIX. századi építészeti össztűz várt rám. Gyakorlatilag egy adta sétálóutca a belváros, nagyon kellemes és hangulatos. Az ismert Nagyhercegi Palotánál és a városházánál a különféle erődtömbök sokkal történelmibb hangulatot árasztanak.

Ezernyi fotó helyett inkább a tériszonyommal és az erős széllel dacolva átkeltem a 'belső' völgy feletti hídon. A következő, Kirchberg-i városrész az EU-s intézmények, valamint a bankszékházak otthona. Az eddigi régmúlt jelleget, beláthatatlan nagyságú épületek veszik át. Az itteni Modern Művészetek Múzeuma kellemes meglepetésként ért. Könnyen bejárható és riasztóan túlpénzelt épületről van szó, ahol már a belső tér kialakítása is műalkotás számba megy. A kedvencem a képmontázs termek mellett az esküvői ruha kollekciós részleg, ahol akár fekete, kartonpapír szadomazo darabbal is riogatják a látogatókat.

Mindent a szemnek

A kellemes sétaösvényeken jót lehet beszélgetni, míg újra az Óváros felé vesszük az irányt. Egy kis kerülővel a Neumünsteri Apátság fog a lábunk előtt elterülni az erődrendszerekkel együtt. Érdemes magunkba szívni a vizuális kavalkádot, mielőtt belevetnénk magunkat az éjszakai életbe. A való világban újra mindenféle bankok, korrekt árú boltok és diszkók hada fogad. Az európai viszonylatban is magas életszínvonal nagyon kiütközik. Miközben, a környező országokhoz képest, még a cigi is olcsóbb. Lehet, hogy hivatalosan Luxemburg örökletes alkotmányos monarchia, de inkább egy óramű pontossággal működő luxusvárosnak tűnik, sok történelmi gyöngyszemmel, amely pazar fotós alapanyag. A fővárosának kulturális élete pezsgő és sokan járnak ide bulizni a rugalmasabb nyitvatartási szabályok miatt. Aki teheti diákként, munkavállalóként vállalja be Luxembourgot, mert egy mesebeli táj és a kapitalista, bürokratikus élet szimbiózisát ilyen tisztán sehol máshol nem lehet fellelni.

/Szerző éa fotók: Vass Attila/