Menü
  • Ajánló
  • A portói bor, és ami mögötte van

A portói bor, és ami mögötte van

Portugália kapcsán, valahogy soha nem a főváros, Lisszabon ugrik be a legtöbb ember fejében, hanem -az édes vörösboráról ismert- Porto. A haveri körkérdések után én is idetévedtem, hogy annyi portugál kollégával eltöltött munkahét után, igaz autentikus helyről ismerjem meg a helyi kultúrát.

A felütés már jól kezdődött. A nagyon hangulatos kisutcákban elterülő hostelerdőben, csak megtaláltam a nekem megfelelőt. Az egyik csinos recepciós kislány- mondani se kell- magyar volt, ami Párizsból érkezve külön üdítően hatott. A mindent kielégítő bemutatkozás során, már szemet szúrt a helyiek közvetlensége és kedvessége.

A Magyarországéhoz hasonló helyzetben (terület, lakosságszám, sok elvándorló, pesti árak) lévő turisztikai központban mindenki tudja értékelni a turistákat. A kötelező szervezett gyalogtúrámon szinte szemlesütve beszél a guide, a nyugati szemmel igen rossz helyi, fizetési viszonyokról (nettó 200 ezer forint a minimálbér). Amelyek, azért még mindig jobbak, mint nálunk. Plusz gyönyörű idő, frappáns kis épületek és sok-sok emelkedő fogadja az idelátogatót.

A testvérvárosával, Gaiával összekötő Eiffel hídról (igen, ugyanaz az építésze, aki a toronynak is) a látkép fantasztikus. A tengerparton ringatózó hajók festőiek. A táj lenyűgöző és sokkal barátibbak az árak, mint nyugaton. Minden a helyén van. Aki erre téved, feltétlenül pattanjon két kerékre, ugyanis a strandok kicsik kintebb vannak, de nagyon szépek és egyáltalán nem zsúfoltak.

A franciák-olaszok közkedvelt turista állomása ugyanis az egyre növekvő repülőforgalma ellenére sem „turista gettó”, mint például Párizs, vagy Budapest közepe. Ráadásul rengeteg megfizethető, szervezett túra segít nekünk még jobban megismerni a környéket. Általánosságban a város megmaradt emberi közvetlenségében. Ellentétben, például a komoly presztízzsel bíró Nápollyal, itt minden tiszta és rendezett. Meglepően normális az egész. Pár tisztázatlan nemi szerepű pincér éppúgy, mint vendéglátói helyek egyéb napszámosai. Van annak egy kedves bája, ha az ember sirály hangra és kellemesen cirógató napfényreébred. Minden akad itt mi szem szájnak ingere: kis hangulatos utcák, erőd, mediterrán konyha, majdnem mézédes vörös bor és persze egy utánozhatatlan közvetlen hangulat. Kötelező minden óceán parti kultúra iránt érdeklődőnek.

/Szerző és fotók: Vass Attila/

  • A rovat további cikkei

Eső a Balatonnál? Így mentsd meg a nyaralást rossz időben

Balaton, július – mindenki napfényt, csobbanást és fagyit remél egy balatoni nyaraláson. De mi van akkor, ha beborul az ég, és a napokat eső, szél vagy hidegebb idő kíséri? Pánik helyett jöjjön a B-terv – mert a rossz idő nem jelenti azt, hogy unalmas napok várnak ránk.

Nordic walking – séta, ami jóval több a sétánál

A nordic walking – magyarul „északi gyaloglás” – első pillantásra egyszerű sétálásnak tűnhet két bottal. Ám ennél sokkal többről van szó: egy rendkívül hatékony, egész testet átmozgató, bárki által elsajátítható mozgásformáról, amely a skandináv országokból indult világhódító útjára.

John Wick világa balettel újratöltve

A John Wick-filmek bűnös élvezetet jelentettek minden akciórajongónak. Ez a jelen állás szerint négy rész finom stílushullámzás volt a kaszkadőrök akcióorgiája, az extrém fegyverfetisizmus és a letisztult, maszkulin westernek botegyszerű dramaturgiája közt. Ennek oldalbordájából nőtt ki és szeretne méltó folytatás lenni a feminista párja, a Ballerina, amelyben Ana de Armas szövi újra és tovább a John Wick-moziuniverzum bérgyilkosokkal és titkos klánokkal teletűzdelt, videójátékszerű világát. A történet vajon megüti-e a szórakoztató elődök szintjét, és ez a törékeny, csinos nő eléggé meggyőző lesz-e gyilkológépszerepben? Ezekre kerestem a választ a moziban.

Mit ad a nézőknek a filmzene?

A filmek világa épp annyira szól a hangokról, mint a látványelemekről. A gondosan megkomponált dallamok képesek elmélyíteni a látványt, felerősíteni az érzelmeket, és egyedülálló módon bevonni a nézőt a történetbe. Gondoljunk csak Hans Zimmerre, a Dögkeselyű ikonikus dallamára, vagy éppen a nemrégiben megjelent A brutalista számaira. Vajon hogyan képes a hang és a vizuális tartalom együttese ennyire megragadó élményt nyújtani, és milyen utat járt be a filmzene, mire eljutott a mai státuszáig?

Tündék és ördögfiak nagyvásznon

Dargay Attila – a magyar rajzfilmgyártás ikonikus alakjának –, a Vuk és a Ludas Matyi alkotójának régi álma vált valóra. Vörösmarty Mihály költeménye, a Csongor és Tünde ötven év után végre animációs feldolgozást kapott. A művész figuratervei alapján készült, de a mai kor gyermekei számára talán kevésbé ismert mű, felveti a kérdést, hogy vajon mit üzenhet ez a modernizált klasszikus a kiskorú nézőknek és a szüleiknek, különösen, hogy a feldolgozás igazi hőse egy dialógíró, Speier Dávid?