Egyszer volt hol nem volt: Vallónia

Belgium mindig is egy nagyhatalmak által elfoglalt terület volt egészen a nagy belga forradalomig (1831), amikor is végre kizavarták az aktuális elnyomójukat, a hollandokat az országból. Habár az északi rész jóval szebb és gazdagabb, a déli vallon területről se feledkezzünk meg, hiszen ez a 3,5 milliós terület nem akármilyen érdekességeket rejt. Jöjjön hát egy klasszikus feltáró cikk erről a kis világról, amely több figyelmet érdemelne.

„Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék”. Először is a három nyelvű (harmad Magyarországnyi területű) Belgiumon belül a vallonok elvileg franciául és keleten egy kis részük egy elfajzott németet beszél, amelyre születni kell. A franciájuk azonban viszonylag érthető, de ahány ház, akarom mondani város, annyi szokás. Meglepően sok tájszóval bír ez a terület, ami azért is érdekes, mert alapvetően egységes részről beszélhettünk. A francia nyelvhasználat tehát a meghatározó. A vallon régiónak is van természetesen saját parlamentje és önkormányzata. Fővárosa Namur.

Itt álljunk meg, cáfolnom kell a híresztelést. A csiga jelképezte város igenis pörög, egyetlen hátránya a túl sok fiatal diák, akik ipari mennyiségű szemetet hagynak a városban. Emellett sok a hajléktalan az utcákon öregbítve Kelet-Európa „jó hírét.” Egyszerre lepukkadt és sznob benyomást tesz Namur az ide látogatóknak. Ez az északi részhez képest leszakadt Vallónia azonban nagyon komoly öntudattal és egy számunkra furcsa kettősséggel bír.

Jelesül, hogy nagyon büszke az önállóságára, de mégsem a mi általunk ismert országértelmezésben él. A lakosság jelentős része nem beszél csak maximum egy idegen nyelvet, ami sokszor az angol, tehát idegenül érzi magát az északi részeken. Olyannyira, hogy sokkal inkább a nagy francia piac részeként értelmezik magukat, mintsem belgának. Többen hihetetlen de még életükben nem jártak a flamand városokban. Viszont külön nemzeti ünnepük van a francia nyelvű közösség önállóvá válásáról (szeptember 27), amelyet azonban az északi rész köszöni szépen de nem ünnepel meg. A valonok külön zászlóval bírnak, amely a sárga alapon lévő piros kakas, lévén a galloktól eredeztetik magukat.

A filmművészetben pedig mindenevők és ahogy lennie kéne mindenhol, több mozi is csak! eredeti verzióban vetíti a filmeket egészen baráti, szinte magyar áron. Érdekesség, hogy nagyon sok francia vígjáték forgatási otthona Vallónia, elsősorban is a kedves kis Liége. Miközben a festői falvaik vonzzák a turistákat, az egykori ipari telep Charleroi kimeríti a lezüllött gettó kategóriáját. A helyzet megmosolyogtató. Térjünk rá az arab boltok rengetegében, a török gyrosok árnyékában a rideg tényekre.

A kedvességükről, nyitottságukról ismert vallonok speciel enni nem nagyon tudnak. A bagett szendvicset, vagy hamburgert nehéz egy magyar gyomornak állandó emberi tápláléknak tekinteni. Az alapanyagok műíze sem javít a helyzeten, viszont legalább ebben az esős kis országban rendes pénzt lehet elvileg keresni. Az probléma pár helyi szemében, hogy sok magyar ahogy Irország vagy Anglia esetében is csak pénzkeresést és nem otthont keres ebben a kedves kis közösségben. Ami nagyon szimpatikus az az, hogy így is mennyire belga tud lenni ez a vidék. Sok a képregénybolt valamint remekek a helyi sörök és csokik.

Mondjuk ezek kellenek is, hiszen a marhazsírban készült helyi sült krumpli, a bélszínrolóra hajazó fricadelle vagy épp a szájvíz ízű helyi likőrök nem éppen javítják a munkába állási morált. Viszont a lányok jelentem elég kedvesek és csinosak. Hála istennek a jóllét csakúgy, mint a franciáknál általában normális stílus iránti igénnyel találkozik. Emellett a hölgyek örömére üzenem, hogy a hollandok a legmagasabbak Európában, ez már ide is lesugárzik és 185 cm magasan is szabályosan átlagosnak érzem magam Vallóniában.

Egyszóval mindenki rendes, kedves és általában a fiatalok beszélnek is angolul, de a nagyon nyugati árak figyelemre és mértékletességre tanítják a diákembert. A francia filmekben brillírozó helyi komikusok remek hírét viszik ennek a baráti tájnak, ahol minden hihetetlenül normális, nyoma sincs a francia kék vérűség érzetének. Ez a jócskán etnikailag kevert egykori gyarmattartó (Kongó) ország nagyon éli mindennapjait, próbál profitálni a gazdagságából a magas munkanélküliség ellenére is. Tegyünk vele bátran egy próbát. Nem lehet rá rosszat mondani, azért kaját biztos, ami biztos vigyünk magunkkal.