Menü

Születésnapi depresszió

Míg az ember kisgyerek, a születésnapok olyanok számára, mint valami varázslatos napok, amelyek csak róla szólnak, érte vannak, és mindenki körbeugrálja őt, lesi minden kívánságát. Igen, tíz éves koráig az ember örül a születésnapjainak. Persze van, aki később is. De sokan már a tinédzserkorukban sem izgatják nagyon magukat, mikor eggyel több gyertya kerül a tortájukra. A kerek számok is addig izgalmasak, míg az ember fiatal, és bulit tarthat a jubileumok örömére. Mindez 40 felett már nem tűnik olyan fontosnak.

Kevesen gondolunk bele, hogy már huszonévesek is pánikolnak, ahogy egyre idősebbek lesznek. Pedig ez valós probléma. A fiatalok olyan korán kerülnek nagy nyomás alá, hogy nem látják a különbséget a fiatalabb és idősebb koruk között. Az elmosódott átmenetek miatt időzavarba kerülnek, amelyből nagyon hamar kisül a „Mikor telt el az idő?” - kérdés. És sohasem emlékszünk arra, mit csináltunk az elmúlt 5-10-15 év során, ami miatt ilyen gyorsan teltek el az évek felettünk. De manapság még hangsúlyosabb ez a probléma.

Az oktatásban átlagosan 10-16 évet töltünk el, de akadnak 18-20 évig tanuló emberek is közöttünk. Mire dolgozni kezdünk, már igencsak a felnőtt korba lépünk, és teljesen kiforrott gondolatokkal megyünk neki a nagyvilágnak. Mire biztos jövőt teremtünk, a húszas éveink derekán járunk, és nagyjából akkor érünk rá először arra gondolni, hogy hová jutottunk. És ez rengeteg problémát okoz.

A születésnapi depresszió a lelassíthatatlan időtől való félelem, a meg nem élt pillanatok visszaforgatása utáni vágyakozás és a múló idő újraindítása iránti égető vágy alakította probléma. Sokkal rosszabb hatásai vannak hosszú távon, mint gondoljuk. Ha csak az év egyetlen napján jönne ez elő, azt még túl lehet élni, de ha sokszor visszaköszön, az igencsak egészségtelen. Ezért már a legelső jelek észlelésekor érdemes felkeresni egy pszichológust, aki feltárhatja előttünk a gond forrását.

Elmagányosodás – a csendes járvány, ami tömegeket érint

Nem köhögünk tőle, nincs lázunk, mégis milliókat dönt le nap mint nap. A tartós egyedüllét nem betegségként van nyilvántartva, mégis pontosan úgy terjed, mint egy modern kori járvány – észrevétlenül, globálisan és generációkon átívelve. A probléma a hideg hónapokban még inkább felerősödik, hiszen a bezártság és a lakásokba való visszahúzódás természetesebb.

Amikor a test állandó készenlétben van

Az állandó feszültség, a készenléti állapot szép lassan felőröli a testet és ennek komoly következményei is lehetnek. Nézzük, miről is van szó.

Imposztor-szindróma, hallottál már róla?

Vizsgáztál már és volt úgy, hogy nem volt felhőtlen az örömöd, mert úgy érezted, hogy nem biztos, hogy megérdemled? Lehet, hogy találkoztál az imposztor-szindróma jelenségével.

Az ünnepek utáni mélabú: hogyan éljük túl a visszatérést a valóságba?

Az ünnepek mindig különleges időszakot jelentenek: az otthon melege, a közösen elfogyasztott finomságok, a nevetés és a pihenés pillanatai feltöltik az embert. Még ha nem is hisszük, az ilyen napok alatt az agyunk is „átáll egy másik frekvenciára”: lassabban jár a ritmus, és a fókusz a kapcsolatokon, a kis örömökön, a jelen pillanaton van. Aztán egyszer csak vége. teljesen természetes.

A sportszerűség fontossága

A minap olvastam, hogy az 1980-as Boston Maratonon Rosie Ruiz elsőként ért célba, kiváló időeredménnyel. Hamar kiderült azonban, hogy nem futotta végig a távot: tanúk, fotók és ellentmondások buktatták le. Nyolc napig maradhatott hivatalosan bajnok, majd megfosztották a címétől.