Menü

Születésnapi depresszió

Míg az ember kisgyerek, a születésnapok olyanok számára, mint valami varázslatos napok, amelyek csak róla szólnak, érte vannak, és mindenki körbeugrálja őt, lesi minden kívánságát. Igen, tíz éves koráig az ember örül a születésnapjainak. Persze van, aki később is. De sokan már a tinédzserkorukban sem izgatják nagyon magukat, mikor eggyel több gyertya kerül a tortájukra. A kerek számok is addig izgalmasak, míg az ember fiatal, és bulit tarthat a jubileumok örömére. Mindez 40 felett már nem tűnik olyan fontosnak.

Kevesen gondolunk bele, hogy már huszonévesek is pánikolnak, ahogy egyre idősebbek lesznek. Pedig ez valós probléma. A fiatalok olyan korán kerülnek nagy nyomás alá, hogy nem látják a különbséget a fiatalabb és idősebb koruk között. Az elmosódott átmenetek miatt időzavarba kerülnek, amelyből nagyon hamar kisül a „Mikor telt el az idő?” - kérdés. És sohasem emlékszünk arra, mit csináltunk az elmúlt 5-10-15 év során, ami miatt ilyen gyorsan teltek el az évek felettünk. De manapság még hangsúlyosabb ez a probléma.

Az oktatásban átlagosan 10-16 évet töltünk el, de akadnak 18-20 évig tanuló emberek is közöttünk. Mire dolgozni kezdünk, már igencsak a felnőtt korba lépünk, és teljesen kiforrott gondolatokkal megyünk neki a nagyvilágnak. Mire biztos jövőt teremtünk, a húszas éveink derekán járunk, és nagyjából akkor érünk rá először arra gondolni, hogy hová jutottunk. És ez rengeteg problémát okoz.

A születésnapi depresszió a lelassíthatatlan időtől való félelem, a meg nem élt pillanatok visszaforgatása utáni vágyakozás és a múló idő újraindítása iránti égető vágy alakította probléma. Sokkal rosszabb hatásai vannak hosszú távon, mint gondoljuk. Ha csak az év egyetlen napján jönne ez elő, azt még túl lehet élni, de ha sokszor visszaköszön, az igencsak egészségtelen. Ezért már a legelső jelek észlelésekor érdemes felkeresni egy pszichológust, aki feltárhatja előttünk a gond forrását.

Szabad-e a gyerekeknek a halálról beszélni?

A halálról beszélni soha nem könnyű, különösen akkor, ha gyerekeknek kell elmagyaráznunk, mit jelent elveszíteni valakit, akit szeretünk. Sok szülő ösztönösen óvni szeretné a gyermekét a fájdalmas témáktól, ezért inkább kerüli a beszélgetést, vagy megpróbálja szebb szavakkal körülírni a történteket. Pedig a gyerekeknek is szükségük van arra, hogy megértsék az élet természetes részét, a veszteséget és a gyászt.

Miért eszünk akkor is, amikor már jóllaktunk?

A túlsúly kialakulásában nemcsak az játszhat szerepet, hogy mit eszünk, hanem az is, hogy milyen gyakran és mekkora adagokat fogyasztunk. Sokszor akkor is tovább eszünk, amikor a szervezetünk már jelzi, hogy elegendő táplálékhoz jutott.

Disszociáció és deperszonalizáció, amikor az ember idegenné válik önmaga számára

Az emberi psziché egyik különös jelensége, amikor valaki úgy érzi, mintha eltávolodna saját testétől, gondolataitól vagy a körülötte zajló valóságtól. Ezt az élményt a pszichológia disszociációnak nevezi, amelynek egyik sajátos formája a deperszonalizáció.

Anterográd amnézia, amikor a jelen nem válik emlékké

Az emberi emlékezet az identitásunk, személyiségünk és mindennapi működésünk egyik alapvető pillére. Emlékeink segítségével kapcsoljuk össze a múltat a jelennel, értelmezzük tapasztalatainkat, és alakítjuk jövőnket. De mi történik akkor, amikor az agy elveszíti azt a képességét, hogy az új élményeket tartós emlékekké alakítsa? Ezt a neurológiai jelenséget nevezzük anterográd amnéziának.

A lelki bántalmazás láthatatlan pszichológiája

A bántalmazás nem mindig jár kiabálással, fenyegetéssel vagy fizikai erőszakkal. Néha éppen a csend válik a legfájdalmasabb fegyverré. A kimondatlan szavak, a szándékos elutasítás, az érzelmi megvonás és a következetes semmibevétel olyan mély lelki sebeket okozhatnak, amelyek kívülről láthatatlanok. A pszichológia ezt a jelenséget többek között érzelmi bántalmazásként, illetve büntető hallgatásként (silent treatment) írja le.