Ki nevel kit, avagy hogyan kell felnőttként helyesen bánni a szülőkkel?
- Dátum: 2019.02.19., 10:43
- Varga Ágnes Kata
- család, egészség, érzelem, gyermek, háztartás, kapcsolat, lélek, nevelés, pánik, psziché, pszichológus, segítség, szakértő, szülő, veszekedés
Szerencsésnek mondhatja magát az a fiatal felnőtt, akinek élnek a szülei, s velük napi kapcsolatban van. Ez a kapcsolat pedig szerencsésebb esetben meghitt, szereteten, hálán és törődésen alapuló, jó kapcsolat. Ám elmondhatjuk, hogy kisebb, de jelentős részben a szülő-gyerek kapcsolat megromlik. Vegyük csak példának azt a rengeteg fiatalt, akik a lakóhelyüktől minél távolabbi helyre felvételiznek, ami instant költözést is jelent. Ezeket a fiatalokat persze olykor a befogadó intézmény adta lehetőségek motiválják, de a legtöbbször mégis inkább a családtól, otthontól való távolság.
De miért akarunk távolságot? Talán terhessé válik számunkra a túl közeli kapcsolat? Nem feltétlen, de előfordulhat. Az, hogy valaki 20-30 év múltán ugyanúgy az ellenőrzése és befolyása alatt akar tartani minket, olykor túl sok nekünk. Elvégre, a fiatal felnőtt kor az az időszak, amelyben a függetlenség leginkább megvalósulhat. Önálló háztartást vezethetünk, magunk osztjuk be az időnket, amit se szülőkhöz, se gyerekekhez nem kell még igazítani. Ám ez az elválás a szülőknek mindig nehezebb, az egyedülálló szülőknek pedig hatványozottan elfogadhatatlan. Nem csupán meglazul egy addig erős kötelék, hanem kiszakad egy darab az addig sem egységes családból. Ezek ellen a folyamatok ellen irányulnak a pánikszerű felnőtt „gyermek”- megnevelési kísérletek. Ilyenkor az adott anyuka vagy apuka próbál húsz évnyi szidalmat, korlátozást, törődést, féltést és túlféltést rázúdítani a gyermekére, minél rövidebb idő alatt. Ez pedig oda vezet, hogy a gyermek szabályosan menekülni próbál. Ez újabb vitákat alakít ki.
A másik verzióban a szülő maga válik a nevelésre, törődésre, féltésre szoruló személlyé, a szerepek felcserélődnek, és lélektani harc indul, amely azon áll vagy bukik, hogy mennyire érzi magát felelősnek a gyermek. Ilyenkor nem sok mindent lehet tenni, de az igazi problémát mindig muszáj a szülő szeme elé tárni. Persze, ez nem olyan esetekre vonatkozik, ahol a gyerekektől való függés (betegség vagy egyéb okok miatt) elkerülhetetlen. De ilyen helyzetben sem szabad, hogy a kapcsolat kizárólag az egymástól függésen alapuljon.
Jól kezelni nem lehet máshogy, mint őszintén. Bármelyik szerepbe is kerüljünk (alárendelő vagy alárendelt), egészségtelen, ha túl sokáig rekedünk benne. Tudnunk kell, hogy csak a pánik okozza-e a szerepek eltúlozását vagy felcserélődését, vagy pedig más is áll a háttérben. A pánikot akár magunk is kiiktathatjuk: látogassuk szüleinket gyakran, vonjuk be az életünkbe őket, kérjünk tanácsot. Ha viszont más áll a háttérben, akkor talán külső segítséget is be kell vonni. Ahhoz, hogy a problémákat feltárjuk, őszinte beszélgetések szükségesek, és kellő odafigyelés, hogy értsük a jeleket.
Mentális nagytakarítás
Ahogy egy rendetlen lakásban nehéz megpihenni, úgy a kusza gondolatok között is nehezebb megtalálni a nyugalmat. A mentális rendrakás nem varázslat, hanem tudatos önismereti folyamat, amely segít kiszellőztetni a felesleges aggodalmakat, letenni a terheket és tisztábban látni önmagunkat.
Az érzelmi zsenik köztünk járnak – avagy miért nem elég az IQ a boldogsághoz
Képzeljék el, hogy van valaki, aki nem biztos, hogy ő a legokosabb a szobában, mégis mindenki szereti, vele könnyű beszélgetni, és valahogy mindig tudja, mit kell mondani. Ő az a típus, akinek nem esik nehezére kezelni a stresszt, empatikus, és nem omlik össze egy kritika hallatán sem.
Kell-e ma bölcsőde a gyerekeknek?
A kérdés, hogy meddig érdemes egy babát a saját környezetében nevelni, ma már nem csak a családok pénztárcáján múlik. Társadalmi, munkahelyi, sőt, identitásbeli kérdés is jellemzi ezt a témakört. Egyre több fiatal szülőnek kell eldöntenie, meddig maradjon otthon a kicsivel. Sokan már kétéves kor körül beíratják a bölcsődébe, hogy közösségben fejlődhessen, miközben ők visszatérnek dolgozni.
A tanmesék varázsa – mit tanul, amikor mesét hallgat a gyerek?
Sok szülő kérdezi ma: „Melyik mese való a gyerekemnek? Nem túl régimódi ez?” Én pedig azt mondom: épp ellenkezőleg. A tanmesék sosem mennek ki a divatból, mert az emberi lélek alapigazságait hordozzák. Lehetnek modern köntösbe bújtatva, színes képekkel vagy animációval, de a lényegük ugyanaz marad: segítenek embernek maradni egy gyorsan változó világban.
Miért hálás az agyad, ha nyelveket tanulsz?
Sokan azt hiszik, hogy új nyelvet tanulni csak gyerekkorban érdemes, pedig az agyunk felnőttként is elképesztően rugalmas. A nyelvtanulás nemcsak új szavakat és kifejezéseket ad, hanem valódi agytornát is jelent – javítja a memóriát, fejleszti a koncentrációt, sőt, még boldogabbá is tehet.