A megbocsátás pszichológiája
- Dátum: 2019.03.05., 03:52
- Varga Ágnes Kata
- belső, bocsánat, düh, egészség, elme, ember, érzelem, harag, hirtelen, igaz, kapcsolat, lélek, megbocsátás, memória, méreg, nyom, őszinteség, psziché, pszichológia, test, veszekedés, vita
A mindennapjaink során hatalmas érzelmi kihívások kerülnek az utunkba, melyeket kisebb-nagyobb sikerekkel túl tudunk szárnyalni. A harag viszont olyan érzés, amely könnyen átveszi az irányítást a bizonytalan emberek érzelmei felett. Hirtelen felindulásból cselekedni olyan könnyű, mint levegőt venni. A megemelkedett pulzusszámunk jóvoltából több vér kerül az agyunkba, amely a hirtelen cselekedetek irányítójává válik. De ez az állapot valamennyire leküzdhető, és viszonylag hamar elmúlik. A nyomok, amiket hagy, azonban sok emberi kapcsolatot határoznak meg a mai napig.
Megbocsátani emberileg olykor lehetetlennek tűnik, méghozzá egy igen alapvető dolog miatt: az emberi memória nem törli ki csak úgy a haragot, amit érzünk. Az ellenünk elkövetett cselekvés nyoma azért marad meg, mert maga a cselekvés egy kellemetlen emlékként beépül az elménk belső fiókjába, ahonnan időről időre előjön. Előfordul ilyenkor, hogy egy személy látványa előidézi bennünk a kellemetlen érzést, amit a harag kialakulásának pillanatában éreztünk. És ezek ellen az érzelmek ellen nem sokat tehetünk, csupán a hirtelen reakciónk jelentőségét tudjuk átértékelni. Az alapvető viszonyulásunkat kell megváltoztatnunk ahhoz, hogy az úgynevezett megbocsátás ki tudjon bennünk alakulni. Ehhez pedig rengeteg tényező hozzájárul.
De mit is jelent az, hogy megbocsátok? Bizonyára nem azt, hogy amint kimondom, elszáll a haragom és a sértettségem. De semmiképpen nem is azt, hogy nagyvonalúan eltekintek a fájdalomtól, amit okoztál, vagy legalábbis ezt mondom, de aztán évekig felemlegetem. Persze, attól, hogy megbocsátunk, nem kell felejtenünk is. Nem a tettet kell felednünk, hanem a haragot, amit éreztünk. Minden egyes alkalom, mikor megbocsátunk, egy olyan esemény, amikor azt mondom: te fontosabb vagy, mint a düh, amit érzek. És jobban szeretem a kapcsolatunkat, mint amennyire mérges vagyok és szeretném, hogy igazam legyen. Igen, háttérbe kell szorítanunk a saját akaratunkat és néha az igazunkat is. Ezért nem valami könnyű.
Ezért erre is egyféle recept létezik: kemény elhatározás és kitartás kell. Mindez fejben dől el. Nem muszáj, hogy rögtön másképp érezzünk attól, hogy megbocsátunk neki. Elég, ha meg AKARUNK bocsátani. Elmondhatjuk őszintén az illetőnek, hogy rosszul érezzük magunkat, dühösek/szomorúak/megbántottak vagyunk, és tudjuk, hogy ez rossz. Szeretnénk másképp érezni, és úgy viselkedni, hogy ezt ne éreztessük, ennek ellenére nem biztos, hogy sikerül. Ezek tények, amelyeket ha közlünk, mindkettőnk életét meg tudjuk vele könnyíteni. Tehát, nincs mit tenni, próbálkozni kell, az attitűdünket kicsit megváltoztatni, és őszintén, de empátiával közeledni társaink felé.
Inkább nem megyünk orvoshoz, nehogy kiderüljön, hogy baj van
Sokan inkább nem kérnek időpontot az orvoshoz, mert félnek attól, mit fog mondani a vizsgálat után. Egy furcsa fájdalom, egy hetek óta tartó panasz vagy egy szokatlan tünet esetén gyakran azzal nyugtatjuk magunkat, hogy biztosan nincs semmi komoly probléma. Majd elmúlik, csak fáradt vagyok, biztosan a stressz az oka – mondogatjuk, miközben telnek a napok, olykor hónapok is. De vajon tényleg jobb nem tudni?
Mintha a falnak beszélnél? Öt játékos ötlet, hogy a gyerekek valóban meghallják, amit kérsz
Ismerős helyzet, amikor már harmadszor kéred a gyereket, hogy pakolja el a játékait, öltözzön fel, vagy induljon el vacsorázni, de úgy tűnik, mintha meg sem hallaná? Ilyenkor könnyen elfogy a türelem, emelkedik a hangerő, és egy egyszerű kérésből pillanatok alatt vita lehet.
Szabad-e a gyerekeknek a halálról beszélni?
A halálról beszélni soha nem könnyű, különösen akkor, ha gyerekeknek kell elmagyaráznunk, mit jelent elveszíteni valakit, akit szeretünk. Sok szülő ösztönösen óvni szeretné a gyermekét a fájdalmas témáktól, ezért inkább kerüli a beszélgetést, vagy megpróbálja szebb szavakkal körülírni a történteket. Pedig a gyerekeknek is szükségük van arra, hogy megértsék az élet természetes részét, a veszteséget és a gyászt.
Miért eszünk akkor is, amikor már jóllaktunk?
A túlsúly kialakulásában nemcsak az játszhat szerepet, hogy mit eszünk, hanem az is, hogy milyen gyakran és mekkora adagokat fogyasztunk. Sokszor akkor is tovább eszünk, amikor a szervezetünk már jelzi, hogy elegendő táplálékhoz jutott.
Disszociáció és deperszonalizáció, amikor az ember idegenné válik önmaga számára
Az emberi psziché egyik különös jelensége, amikor valaki úgy érzi, mintha eltávolodna saját testétől, gondolataitól vagy a körülötte zajló valóságtól. Ezt az élményt a pszichológia disszociációnak nevezi, amelynek egyik sajátos formája a deperszonalizáció.