Bundás családtag érkezik

Legyen-e egy bundás kis társunk otthon? Egy szőrös családtag érkezésével kapcsolatban mindig van mit megbeszélni. Megbeszéljük, és eldöntjük, hogy lesz. Át kell gondolnunk, hogy ez bizony felelősséggel jár. Mégpedig nem kevés felelősséggel, hiszen egy másik élőlény sorsa és élete függ tőlünk. Innentől kezdve mi fogjuk vállalni a vele járó feladatokat, kockázatokat. Ha éhes, meg kell etetnünk, és megfelelő folyadékellátást kell számára lehetővé tennünk. Ha beteg, orvoshoz kell vinnünk. Szeretnünk „kell” őt. Furcsa ezt kijelenteni, hiszen alapjában véve azért veszünk magunkhoz egy állatot, mert szeretnénk szeretni, illetve szeretnénk megszínesíteni a saját életünket azzal, hogy számára egy boldog, hosszú, nyugalmas életet teremtünk.

Mégis sokszor olvashatunk az interneten arról, hogy az emberek az ünnepek letelte után – legyen szó húsvétról, karácsonyról vagy születésnapról – eldobják maguktól a pár héttel vagy hónappal magukhoz vett állatot. Természetesen van lehetőség arra, hogy „túladjunk” (de csúnya szó!) rajtuk, ha meguntuk őket, de akkor el kell gondolkodnunk, egyáltalán miért is vettük magunkhoz őt vagy netalán őket? Hol a felelősség? S ha ezt adjuk tovább a gyerekeinknek, állatok százainak életét tehetjük tönkre.

De most ugorjunk vissza a szőrös családtag érkezéséhez! Több hónapnyi aktív gondolkodás után döntöttünk úgy, hogy egy sanyarú cicasorsot szeretnénk jobbá tenni. Habár sok menhelyen a cicáknak jó helye van, mivel túl sokan élnek viszonylag szűk élettérben, ezért mindennaposak a hatalmi viták, harcok, amivel különféle sebeket okoznak egymásnak az állatok. Arra az elhatározásra jutottunk, hogy olyan cicát szeretnénk magunkhoz venni, aki már kifejlett, érett személyiséggel rendelkezik, semmiképpen sem kölyökmacska. A kölyköknek egyébként is mindig nagyobb esélye van arra, hogy otthonra leljenek, így a gondolat, hogy felnőtt cicát vegyek magamhoz, még biztosabbá tette a már amúgy is szilárd elhatározásomat. Azon is törtem a fejem, hogy ha menhelyről fogadok örökbe, nagy eséllyel fekete cicát választok majd, mert az ő esélyeik statisztikailag sokkal alacsonyabbak.

A sors azonban másképp döntött. S mint kutyák esetében is sokszor, egy cica választott engem. Sokakat meglátogattam, és megszeretgettem, de jövendőbeli családtagunkkal már az első alkalommal összemelegedtünk, hiszen ő önzetlenül a nyakamba borulva átölelt, így adva tudomásomra, hogy költözni szeretne. (Kérem a realistákat, hagyjanak meg ebben az elképzelésemben, hogy tényleg a cica választott engem, nemcsak egy kis simogatásra volt szüksége – bárkitől).

Új társunk április elején érkezik otthonába, addig azonban mindent elő kell készítenünk számára. Megfelelő étkeket, etető- és itatótálat, macskaalmot (megfelelő módon a megfelelő helyre elhelyezve), esetleges játékokat, és mindenféle cicakényeztető eszközöket, amik a cicatulajdonosok inkább a saját szórakoztatásukra vásárolnak össze olykor, mert a macska inkább a műbőr ülőgarnitúrát karmolássza össze a legújabb divatú kaparófa helyett.

Mielőtt örökbe fogadunk, mindig gondolkodjunk reálisan. Egy állat nagy felelősséggel jár, hiszen nem ugorhatunk el többé már csak úgy, hirtelen felindulásból egy hosszú hétvégére. Mindig gondolni kell szőrös barátaink igényeire és kényelmére is. Ebben az esetben sose döntsünk azonnal! Gondoljunk bele a vele járó, esetlegesen negatív tényezőkbe is. Egy állat szőre szinte mindig hullik. Ha allergiásak vagyunk, vagy nem bírjuk a szőr jelenlétét, ne vegyünk magunkhoz állatot. Egy cica azonban mindig kissé önző is, tehát nem ő lesz a legönzetlenebb társunk életünkben. Persze vannak kivételek, de a legtöbb macskapajtásra jellemző, hogy akkor a legjobb szeretni őket, amikor erre ők maguk is igényt tartanak.