Hogyan gyógyítanak és tanítanak minket az állatok?

Egy 2004-ben készült híres tanulmány kimutatta, hogy a szociális kapcsolataink dramatikus mértékkel estek vissza. Valójában a magány az első ok, amiért az emberek terápiára kezdenek járni. A New York Times „a magány járványának” hívja a jelenséget. A magánynak viszont számos utóhatása van, többek között az élethosszt is csökkentheti.

Az állatok gyógyító ereje

Azok a gyakran ismételt statisztikák valami fontosat rejtenek: azt az egyszerű tényt, hogy az állatok azok, akik társadalmunkban a magány sebeit begyógyítják. Az állatok gyakran mentőövekként szolgálnak – nemcsak a társaság-, illetve szeretetigényt elégítik ki, de azt is, hogy mi szerethessük őket. Persze ez nemcsak azokra vonatkozik, akiknek más emberekkel egyáltalán nincs szoros kapcsolata. Sokan vannak, akik széles szociális hálózattal rendelkeznek, mégis különleges kapcsolatuk van egy állattal is.

Az ilyen érzések valóságosak és helyénvalóak. Kutatások bizonyították be, hogy ha már csak belenézünk állatkánk szemeibe, csökken a pulzusunk. A puszta jelenlétük elég ahhoz, hogy lenyugodjunk, melegséget kapjunk, azt érezzük, hogy szeretnek, és hízelegnek nekünk. Egy remek példa, ha azokra a kutyákra gondolunk, akiket arra képeztek ki, hogy képesek legyenek felismerni a hamarosan bekövetkező pánikrohamokat, ezáltal segíteni tudják a veteránokat a szorongással való küzdelemben. A lovasterápia (merthogy ilyen is létezik már!) csodákat tesz a problémás tinédzserekkel és a szenvedő felnőttekkel. Az állatok mindenféle speciális igénnyel rendelkező egyént képesek segíteni, olyan gondoskodást biztosítva, amit mi, emberek nem tudunk vagy nem fogunk egymásnak megadni. Egyre több ember – szorongással vagy anélkül – érzi szükségét egy állat emocionális támogatásának. Hiszen az állatokkal való együttlét lecsendesít minket.

Az állatszemléletünk tudományos szemszögből nézve helytelen.

Az állatok gyógyító erejének ismerete mellett mégis olyan nyelvezetet tudhatunk magunkénak, amely hasonló kifejezéseket használ, mint a „ne viselkedj úgy, mint egy állat” – mintha az állatok valamiképpen mögöttünk helyezkednének el. Ez a nyelv tudományos szempontból teljesen pontatlan.

Semelyik másik állat nem rombolja le úgy a környezetét, mint mi tesszük. Valójában, minden élőlény az ő természetes állapotában hozzájárul a teljes ökoszisztémához, segítve ezzel a bolygón lévő egyensúly fenntartását. Az egyetlen eset, amikor egy faj tönkreteszi a saját környezetét az, amikor egy idegen faj jelenik meg az adott területen, és ott invazívvá válik (tehát nagymértékben elterjed, átveszi a hatalmat). Ilyenkor felborul az ökológiai egyensúly. Tehát a valós kérdés az: Tovább fogjuk folytatni pusztítást, vagy el kezdünk úgy viselkedni, mint más állatok, és egyensúlyt teremtünk?

Gyakran úgy gondolunk az állatokra mint veszélyforrásra. De ha egy pillantást vetünk a legveszélyesebb állatokra, amelyek a Földön élnek, amelyek olykor emberi életeket is kioltanak, tehát amelyektől a legjobban félünk – cápák, farkasok és medvék – nem ők szerepelnek a lista legtetején. A legtetején mi, emberek vagyunk, megelőzve ezzel a betegséghordozó moszkítókat is.

Az állatok is rendelkeznek érzésekkel és erkölcsökkel

Miért van az, hogy az állatokat nem tekintjük magunkkal egyenrangúnak? Miért gondoljuk, hogy az állatoknak felelőssége, hogy etessenek és szolgáljanak minket valamilyen módon? Miért kreálunk sportot a meggyilkolásukból? Egy oka ennek az lehet, hogy az állatokat alapvetőnek tartjuk. Nem is tévedhetnénk nagyobbat.

Ha valóban belenézünk az állatok pszichológiájába, láthatjuk, hogy nem vágynak többre, mint ami feltétlenül szükséges, és semmit sem rombolnak le szükségtelenül kapzsiságból. Ha már volt valaha háziállatod, tudod, hogy minden állatnak megvan a saját, határozott személyisége és óriási kapacitása a szeretetre és kedvességre. Védő, gondoskodó, játékos, szomorú, mérges – az összes érzelem, amit átélünk, látjuk az állatainkban is.

A legnemesebb képességeink – altruizmus és részvét, olyan állapotok, amelyeket nagy becsben tartunk, jelen vannak például a patkányokban. Egy patkány elindul segíteni egy másik, sérült patkányon – ezt mutatják a kutatások. Franz de Waal, neves főemlőskutató könyvében meggyőzően érvel amellett, hogy az állatokban mélyen gyökerező erkölcsök vannak, és az altruizmus is megtalálható. Virginia Morell könyvében tudósok százait interjúvolta meg, és ezzel bizonyítja, hogy az állatok ugyanúgy gondolkodnak és éreznek, mint mi, emberek.

Amit tanulhatunk az állatoktól – kitartóan

Ironikus, de a mohóságunk, hogy megegyük az állatokat az egyik fő mód, amivel magunkat is tönkretesszük. Az állatgazdálkodás az üvegházhatású gázok kibocsátásának második legnagyobb forrása. A világ állapota a hatalmas emberpopulációval elvihet a világ végére – vagy talán oda, hogy ne együnk többé állatokat. Ilyen módon, ez a hatalmas népesség arra fog kényszeríteni minket, hogy könyörületesebbek legyünk.

Vakmerőséget igényel, hogy képesek legyünk valamivel szembemenni, hogy könyörületesen éljünk, hogy lássuk a természetet és az állatokat, hogy megérdemlik az életet, nemcsak árucikkek, amelyek azért vannak itt, hogy ellássanak bennünket. De legfőképpen, szívet igényel. Az állatoknak hatalmas empátiakészségük van egymás felé, hogy segítség egymást, hogy etessék egymást. Az összes, bennünk jelen lévő szép tulajdonság – könyörület, kedvesség és szeretet – mind jelen vannak az állatokban is. Mi vagyunk azok, akiknek folyamatosan tanulniuk kellene tőlük, nem fordítva. Vajon fogunk?