Menü

Az adakozás lelki háttere

Az adakozásról általában az embereknek kétféle kép él a fejében: az utcán kéregető emberek látványa, illetve a nyilvános adománygyűjtő akciók. Szinte látjuk a színessel írt betűket a szemünk előtt, hogy „Bármekkora összeggel segítse, kérjük, a rászorulókat/betegeket/időseket”. És mivel nagyon sok ilyet látunk, egy idő után sajnos könnyen ignoráljuk is. De ez nem azért van, mert nem szeretnénk másoknak segíteni.

Vajon amikor adunk, belegondolunk-e ennek a mechanizmusnak a belső mozgató erejébe? Hogy igazából a legtöbb odavetett aprópénz vagy étel kinek is teszi a legjobbat? Hogy miből indul a késztetés, és az adakozás utáni elégedettség? Vajon tényleg azért adunk, hogy másoknak segítsünk, vagy azért, hogy mi jobban érezzük magunkat?

Valójában ez több tényezőből áll. Az embereket adakozáskor a sztereotípiái irányítják. Minden, amit a környezetükben addig tapasztaltak vagy hallomásból ismernek. Például, ha egy kevésbé ápolt ember kér segítséget, hajlamosak vagyunk rögtön rosszat feltételezni róla, mint például hogy alkoholra vagy valamilyen káros dologra fogja költeni a pénzt, vagy esetleg nem is szorul rá igazán, csak ki akarja használni az emberek jóindulatát. A hajléktalanokkal szemben számos negatív előítélet él a köztudatban, és velük szemben az ember könnyebben áll ellen. Valamiért van egy olyan tulajdonságunk, hogy sémákra építjük az emberi kapcsolatainkat, a hajléktalanokról pedig az a kép él bennünk, hogy tétlenek, a saját életük rendezésében teljességgel megbuktak, esetleg egyenesen ők tehetnek arról, ahová kerültek. A sajnálat és a szánalom olykor viszolygásba csap át velük szemben.

De tegyük fel, hogy amikor megengedhetjük magunknak, segítünk, nemtől, életkortól, származástól, állapottól függetlenül. Mit érzünk utána? Elégedettséget? Boldogságot? Ha igen, minek örülünk? Annak, hogy valakinek ezáltal nagyon kis mértékben jobb lett a napja, vagy annak, hogy hasznosnak érezzük magunkat a társadalom számára? Mi az, amit egyáltalán éreznünk kell?

Furcsa válasz, de a legjobb, ha semmit. Sok embernek az nem valódi segítség, ha egy kis aprót adunk neki. A pénz olyan eszköz, ami túlságosan könnyen fogy, ezért nem lehet arra alapozni, hogy mikor van vagy mikor nincs. Előfordulhat, hogy a figyelmünkkel, ötleteinkkel, jó tanácsainkkal többet tudunk tenni a rászorulókért, mint valamennyi pénzzel. Azt, ha az időnket rászánjuk olyan emberekre, akiknek szüksége van segítségre, egészen biztos, hogy nem fogjuk megbánni. Ezen felül természetesen mindenki úgy segít, ahogy tud. És ha nem tudunk, akkor sem szabad hosszú ideig tartó bűntudatot éreznünk. Hiszen valamink biztosan van, amivel a környezetünket segíthetjük.

Adni jó, de azt ne felejtsük el, hogy nem önmagunkért adunk, és nem azért, hogy mi megnyugtassuk a lelkiismeretünket. A tőlünk telhető legjobbat kell nyújtanunk mindenki felé.

Ne szorongj többé!

A szorongással mindannyian találkozunk akár nap mint nap. Ez teljesen rendjén való, hiszen a szorongásnak vagyis a félelemnek gyakran evolúciós funkciója van, megvéd minket, attól, hogy számunkra veszélyes tevékenységeket folytassunk, vagy éberebbé tesz minket, hogy jobban tudjunk figyelni magunkra vagy a szeretteinkre.

Az igaz barátok nyomában

A barátságokról általában nehéz helyzetekben szokott kiderülni, hogy mennyire stabilak és tartósak. Vannak olyan emberek, akiket évekig jó barátnak tartunk, és amikor előkerül valamilyen konfliktus, rájövünk, hogy nem volt igazi.

Kirakat-kapcsolatok, avagy amikor csak „jól néznek ki egymás mellett”

A 21. század az újdonságok százada, azonban vannak dolgok, amelyek nem változnak. A házasságok és párkapcsolatok motivációi általában érzelmi alapúak, de előfordul nagyon sok olyan is, amelyet külső tényező indít.

Hasonló személyiségek: ellenségek vagy legjobb barátok?

Az ellentétek vonzzák egymást, a hasonlóak pedig taszítják? Vagy erre nincs analógia? Kikkel könnyebb jó viszonyt ápolni: akik ránk hasonlítanak, vagy akik különböznek?

Reklámok és a gyermekkori elhízás

A legtöbb reklám valami olyan hirdet, ami hizlal, ami cukros, ami lisztes, vagy zsíros, vagy tele töménytelen kalóriával, ám mindenesetre gyors egészségtelen élvezettel, a következmények nélkül. Egy hatéves nem érti, miért kéne spenótot ennie, mikor a neki ott a boltban a tejszelet meg a mogyorókrémes keksz, sokkal finomabb, s kit érdekel egy alma, ha kaphatna pudingot is, meg chipszeket.