Menü

Az adakozás lelki háttere

Az adakozásról általában az embereknek kétféle kép él a fejében: az utcán kéregető emberek látványa, illetve a nyilvános adománygyűjtő akciók. Szinte látjuk a színessel írt betűket a szemünk előtt, hogy „Bármekkora összeggel segítse, kérjük, a rászorulókat/betegeket/időseket”. És mivel nagyon sok ilyet látunk, egy idő után sajnos könnyen ignoráljuk is. De ez nem azért van, mert nem szeretnénk másoknak segíteni.

Vajon amikor adunk, belegondolunk-e ennek a mechanizmusnak a belső mozgató erejébe? Hogy igazából a legtöbb odavetett aprópénz vagy étel kinek is teszi a legjobbat? Hogy miből indul a késztetés, és az adakozás utáni elégedettség? Vajon tényleg azért adunk, hogy másoknak segítsünk, vagy azért, hogy mi jobban érezzük magunkat?

Valójában ez több tényezőből áll. Az embereket adakozáskor a sztereotípiái irányítják. Minden, amit a környezetükben addig tapasztaltak vagy hallomásból ismernek. Például, ha egy kevésbé ápolt ember kér segítséget, hajlamosak vagyunk rögtön rosszat feltételezni róla, mint például hogy alkoholra vagy valamilyen káros dologra fogja költeni a pénzt, vagy esetleg nem is szorul rá igazán, csak ki akarja használni az emberek jóindulatát. A hajléktalanokkal szemben számos negatív előítélet él a köztudatban, és velük szemben az ember könnyebben áll ellen. Valamiért van egy olyan tulajdonságunk, hogy sémákra építjük az emberi kapcsolatainkat, a hajléktalanokról pedig az a kép él bennünk, hogy tétlenek, a saját életük rendezésében teljességgel megbuktak, esetleg egyenesen ők tehetnek arról, ahová kerültek. A sajnálat és a szánalom olykor viszolygásba csap át velük szemben.

De tegyük fel, hogy amikor megengedhetjük magunknak, segítünk, nemtől, életkortól, származástól, állapottól függetlenül. Mit érzünk utána? Elégedettséget? Boldogságot? Ha igen, minek örülünk? Annak, hogy valakinek ezáltal nagyon kis mértékben jobb lett a napja, vagy annak, hogy hasznosnak érezzük magunkat a társadalom számára? Mi az, amit egyáltalán éreznünk kell?

Furcsa válasz, de a legjobb, ha semmit. Sok embernek az nem valódi segítség, ha egy kis aprót adunk neki. A pénz olyan eszköz, ami túlságosan könnyen fogy, ezért nem lehet arra alapozni, hogy mikor van vagy mikor nincs. Előfordulhat, hogy a figyelmünkkel, ötleteinkkel, jó tanácsainkkal többet tudunk tenni a rászorulókért, mint valamennyi pénzzel. Azt, ha az időnket rászánjuk olyan emberekre, akiknek szüksége van segítségre, egészen biztos, hogy nem fogjuk megbánni. Ezen felül természetesen mindenki úgy segít, ahogy tud. És ha nem tudunk, akkor sem szabad hosszú ideig tartó bűntudatot éreznünk. Hiszen valamink biztosan van, amivel a környezetünket segíthetjük.

Adni jó, de azt ne felejtsük el, hogy nem önmagunkért adunk, és nem azért, hogy mi megnyugtassuk a lelkiismeretünket. A tőlünk telhető legjobbat kell nyújtanunk mindenki felé.

Munkahelyi zaklatás

Tabutémaként kezeljük, pedig el sem hinnénk, mennyi embert érint. Mindenképpen érdemes beszélni róla, hiszen mi is sokféleképpen kerülhetünk kínos és szerencsétlen helyzetekbe a munkánk kapcsán. Ezeket pedig olykor egyszerű megoldani, máskor pedig nincs más lehetőségünk, mint kilépni abból a környezetből.

Amikor csak hebegni-habogni tudunk

Megvan az a kínos pillanat, amikor a főnökünk, az általunk nagyon csodált tanár, vagy akár a kiszemeltünk hozzánk szól, de mi hosszas monológok helyett csak értelmetlenül összerakott, szófoszlányokból álló mondatokat tudunk kinyögni. Ráadásul az arcunkra is kiül, mennyire zavarban vagyunk. És akkor megkérdezzük a szervezetünket, hogy: miért teszed ezt velünk?

Üldöz a szerencsétlenség?

Szörnyű érzés már az ötödik tányért összetörni a héten, a sokadik alkalommal felbukni a küszöbben? Mikor minden kicsúszik a kezeid közül, és teljesen elveszíted az irányítást, megkérdezed magadtól, hogy ennek mi az oka? Íme, néhány válasz.

Visszaszámlálunk

Ahol iskoláskorú a gyermek, ott bizony az augusztus 20-a utáni napokban elindul a visszaszámlálás. Az iskola és ovikezdés egyrészt jó, másrészt kicsit nehezen fogadja el az ember, hogy ismét korábban indulnak a reggelek és újra vár a mókuskerék.

Jelek, hogy alacsony az érzelmi intelligenciád

Amikor tévedsz, valld be, ha pedig a párod téved, csak hallgass? Ez lenne a párkapcsolati titok? Finom gesztusokból, érzésekből olvasunk és próbáljuk megérteni társunk reakcióit.