Menü

Az adakozás lelki háttere

Az adakozásról általában az embereknek kétféle kép él a fejében: az utcán kéregető emberek látványa, illetve a nyilvános adománygyűjtő akciók. Szinte látjuk a színessel írt betűket a szemünk előtt, hogy „Bármekkora összeggel segítse, kérjük, a rászorulókat/betegeket/időseket”. És mivel nagyon sok ilyet látunk, egy idő után sajnos könnyen ignoráljuk is. De ez nem azért van, mert nem szeretnénk másoknak segíteni.

Vajon amikor adunk, belegondolunk-e ennek a mechanizmusnak a belső mozgató erejébe? Hogy igazából a legtöbb odavetett aprópénz vagy étel kinek is teszi a legjobbat? Hogy miből indul a késztetés, és az adakozás utáni elégedettség? Vajon tényleg azért adunk, hogy másoknak segítsünk, vagy azért, hogy mi jobban érezzük magunkat?

Valójában ez több tényezőből áll. Az embereket adakozáskor a sztereotípiái irányítják. Minden, amit a környezetükben addig tapasztaltak vagy hallomásból ismernek. Például, ha egy kevésbé ápolt ember kér segítséget, hajlamosak vagyunk rögtön rosszat feltételezni róla, mint például hogy alkoholra vagy valamilyen káros dologra fogja költeni a pénzt, vagy esetleg nem is szorul rá igazán, csak ki akarja használni az emberek jóindulatát. A hajléktalanokkal szemben számos negatív előítélet él a köztudatban, és velük szemben az ember könnyebben áll ellen. Valamiért van egy olyan tulajdonságunk, hogy sémákra építjük az emberi kapcsolatainkat, a hajléktalanokról pedig az a kép él bennünk, hogy tétlenek, a saját életük rendezésében teljességgel megbuktak, esetleg egyenesen ők tehetnek arról, ahová kerültek. A sajnálat és a szánalom olykor viszolygásba csap át velük szemben.

De tegyük fel, hogy amikor megengedhetjük magunknak, segítünk, nemtől, életkortól, származástól, állapottól függetlenül. Mit érzünk utána? Elégedettséget? Boldogságot? Ha igen, minek örülünk? Annak, hogy valakinek ezáltal nagyon kis mértékben jobb lett a napja, vagy annak, hogy hasznosnak érezzük magunkat a társadalom számára? Mi az, amit egyáltalán éreznünk kell?

Furcsa válasz, de a legjobb, ha semmit. Sok embernek az nem valódi segítség, ha egy kis aprót adunk neki. A pénz olyan eszköz, ami túlságosan könnyen fogy, ezért nem lehet arra alapozni, hogy mikor van vagy mikor nincs. Előfordulhat, hogy a figyelmünkkel, ötleteinkkel, jó tanácsainkkal többet tudunk tenni a rászorulókért, mint valamennyi pénzzel. Azt, ha az időnket rászánjuk olyan emberekre, akiknek szüksége van segítségre, egészen biztos, hogy nem fogjuk megbánni. Ezen felül természetesen mindenki úgy segít, ahogy tud. És ha nem tudunk, akkor sem szabad hosszú ideig tartó bűntudatot éreznünk. Hiszen valamink biztosan van, amivel a környezetünket segíthetjük.

Adni jó, de azt ne felejtsük el, hogy nem önmagunkért adunk, és nem azért, hogy mi megnyugtassuk a lelkiismeretünket. A tőlünk telhető legjobbat kell nyújtanunk mindenki felé.

Mi is pontosan a ragadós száj- és körömfájás?

Az utóbbi időben a ragadós száj- és körömfájás lett az új COVID, annak ellenére, hogy csak az állatok egy részére veszélyes. Mindenhol erről hallani, korlátozások kerültek bevezetésre, például elmaradt a veszélyhelyzet miatt a Gerecse nevű népszerű teljesítménytúra is. Azonban milyen gazdasági károkat okoz az állattenyésztésben, hogyan terjed, milyen tünetei vannak és hogyan előzhető meg?

Milyen veszélyekkel jár a digitális tér a gyerekekre nézve?

A digitális tér veszélyeiről beszélgettünk a helyi rádiónk egyik adásában, ez pedig különösen aktuális és fontos téma, hiszen a gyerekek számára számos különböző aspektust érintenek.

Amikor a munkahely a lustasággal tesz tönkre

Hallottál már a kiégés (burnout) szindróma „kis testvéréről”, a boreout-ról? Mit is jelent ez pontosan? Legtöbbször nevetségesnek tűnhet unatkozni egy munkahelyen, netán lustának titulálhatjuk az egykedvű kollégákat. Sok esetben azonban nem közönyről van szó, csupán nincsenek kihasználva a munkatárs képességei az adott helyen, amitől a krónikus unalom szindróma áldozatává válhat.

A közösségi média és a testképzavar

A közösségi média és a testképzavar közötti kapcsolatot már számos kutatás vizsgálta, és elég erős összefüggések rajzolódnak ki.

Hogyan tart két lábon egy baráti társaság?

Mi jut eszedbe először akkor, ha baráti társaságokról hallasz? A saját közösséged? Esetleg egy régi iskolai csapat, amiből azóta már szétszéledtetek? Bármelyik is legyen, a baráti csapatok sokunk életének meghatározó részei, ami nem véletlen. Megtartanak és biztonságot sugallnak, megnyugtatnak és inspirálnak. Azonban mik a sajátosságai és miért választjuk éppen azokat a bizonyos embereket magunk mellé?