Menü
  • Elme és lélek
  • Napjaink betegsége a társas magány

Napjaink betegsége a társas magány

Sok pozitív oldala van a közösségi oldalaknak, de nagyon sok veszélyt is jelentenek, közvetlenül és közvetve is. Minél többet nyomkodod a mobilodat, minél többször kattintasz fel a facebookra, minél többször számolod meg az instagram lájkokat, annál inkább egyedül érzed magad. A valódi kapcsolatok hiánya és a virtuális kapcsolatok erősödése a jellemző mindennapjainkban.

A tinik nagy százaléka folyamatosan online van. Még nincs akkora probléma, mint Amerikában, ahol a fiatalok fele netezik egész nap, de hamarosan utolérjük őket ebben a szomorú statisztikában. Ennek pedig következménye egyfajta elmagányosodás: miközben online rengeteg barátunk van, az életben egyre nehezebben tudunk kommunikálni egymással.

Nem lennénk azonban igazságosak, ha csak a tizenéveseket hibáztatnák a jelenségért, ugyanis a szüleik sem jobbak. Szülők és gyerekek egyformán lógnak a „kütyükön”, még az ágyba is magukkal viszik. Egy kamasznak nagy szüksége lenne a személyes kapcsolatokra, mégis ők azok, akiket legjobban beszippant a világháló, szüleikkel együtt. A világháló a 90-es években még ártatlan jelenség volt, mára azonban kimutatta a foga fehérjét, és belekúszott az életünkbe, a mindennapjainkba, a társadalmi kapcsolatainkba.

Hányszor látni olyat, hogy az étkezőasztal mellett mindenki a telefonja képernyőjébe temetkezik –a szülők is! Pedig a gyerekek nem a „hegyi beszédekből” és tiltásokból, hanem a szülői mintákból tanulnak, mondhatunk akármit, ha mi nem aszerint élünk, nem vagyunk hitelesek.

Egy kutatás szerint minél többet csüng valaki a közösségi oldalakon, annál valószínűbb, hogy társasági életében elszigeteltnek kezdi érezni magát. A lájkvadászat nem véletlen a közösségi platformon, a legnagyobb baj pedig az, hogy valaki ebben méri a barátságokat, ehhez viszonyítja a társadalmi kapcsolatait.

Az ember köztudottan társas lény, azonban a modern élet inkább darabokra oszt, mintsem összehozna, a közösségi oldalak pedig azt a hamis látszatot keltik, hogy minden a legnagyobb rendben van. Pedig ha valaki jól van, az úgyis sugárzik róla, látszik rajta, nem kell hozzá facebook-poszt, hogy ezt a külvilág felé megmagyarázza.

Egy pszichológus szavaival élve: „a virtuális valóság "borzasztóan torzít", hiszen nem azt fejezi ki, hogy valaki milyen, hanem hogy milyen szeretne lenni.” Ez pedig így van. Férjem szokta mondani, hogy amikor emberek kiposztolják tökéletes életüket és tökéletes önmagukat a világhálóra, nagyon gyorsan elhiszik, hogy a valóságuk is ilyen, és ettől sokkal jobban érzik magukat, miközben a problémák ugyanúgy megmaradnak. A személyes kommunikációt felváltja a virtuális tér, a családi beszélgetéseket feláldozzuk a közösségi média oltárán.

Itt az ideje, hogy újra átgondoljuk, hogyan érdemes használnunk okos eszközeinket. Hogyan teremtsünk személyes kapcsolatokat. Hogyan tanuljunk meg beszélgetni egymással! Szervezzünk olyan programokat, ahol nincs se telefon, se net, vagy legalábbis térerő.

  • A rovat további cikkei

6 jel, hogy valaki csak akkor keres, amikor szüksége van rád – így ismerheted fel az érdekkapcsolatokat

Vannak emberek, akiknek mindig van egy kedves szavuk hozzánk, de valahogy csak akkor jutunk eszükbe, amikor szükségük van valamire. Egy szívességre, egy jó tanácsra, egy kis segítségre vagy egyszerűen valakire, aki meghallgatja őket. Amíg adni tudunk, fontosak vagyunk számukra, ám amikor nekünk lenne szükségünk támogatásra, hirtelen elfogynak a hívások és az üzenetek. Az egyoldalú kapcsolatok felismerése nem mindig könnyű, de néhány árulkodó jel segíthet tisztábban látni.

Van kiút a kizsákmányolásból – így segít a Névtelen Utak Alapítvány

Egyetlen mondattal könnyű lezárni egy történetet: „Miért nem lép ki?” A valóság azonban sokkal bonyolultabb. A kizsákmányolásból való szabadulás nem egyetlen döntés, hanem gyakran hosszú és nehéz út. A Névtelen Utak Alapítvány olyan nőkkel dolgozik, akik a prostitúció és az emberkereskedelem áldozataivá váltak, és abban segíti őket, hogy újra biztonságban érezhessék magukat, és esélyt kapjanak egy másik életre.

A fájdalom, amelynek nincs határideje – október 15. a perinatális gyász világnapja

Vannak veszteségek, amelyekről nehéz beszélni, amelyekre sokszor nincsenek megfelelő szavak, és amelyek fájdalma évekkel később is ugyanúgy ott élhet a szülők szívében. Október 15-én a perinatális gyász világnapján azokra a gyermekekre emlékezünk, akiknek túl rövid idő jutott ezen a világon, és azokra a családokra, akiknek meg kellett tapasztalniuk a gyermekük elvesztésével járó felfoghatatlan fájdalmat.

Nem tudok lefogyni, pedig szeretnék – A fogyás pszichés akadályai

Sokan érzik úgy, hogy minden vágyuk a fogyás, mégsem képesek tartós eredményt elérni. Hiába az elhatározás, a diéta és a motiváció, valami újra és újra megakadályozza az életmódváltást. A fogyás pszichés akadályai gyakran jelentős szerepet játszanak ebben a folyamatban. De miért olyan nehéz lefogyni, ha valóban szeretnénk?

Mit tehetünk a demencia ellen? A megelőzés már jóval idősebb kor előtt elkezdődhet

A demencia sok család számára már nem egy távoli, ismeretlen betegség. Elég csak egy idős hozzátartozóra gondolni, aki korábban mindenre emlékezett, pontosan tudta, mikor kinek van a születésnapja, vagy éppen ugyanazt a történetet mesélte el újra és újra – aztán egyszer csak bizonytalanná váltak ezek az emlékek. Ilyenkor az ember óhatatlanul elgondolkodik azon, vajon lehetett volna-e bármit tenni korábban, és mi az, amit mi magunk megtehetünk azért, hogy minél tovább megőrizzük szellemi frissességünket.