Menü

Csoportmunka, ahogyan (nem) szeretjük

Manapság már nemcsak egy hangzatos sor az önéletrajzunkban, ha képességeink közt meg tudjuk nevezni a kiemelkedő csoportmunkát, hanem valóban gyakorlati haszna is van. A legtöbb munkahelyen ugyanis nagyon is fontos, hogy másokkal együttműködve produktívak tudjunk lenni, és ugyanolyan jó eredménnyel járjunk, mintha önálló feladatot kapnánk. Ez viszont több képességterületünket dolgoztatja meg egyszerre, ugyanis a csapatmunka a türelmen kívül igényel precizitást, pontosságot, figyelmet, magas fokú koncentrációt és toleranciát másokkal szemben. Erre azonban nem mindenki képes, legalábbis nem egyenlő mértékben. Ez pedig sokszor bosszankodáshoz, közepes vagy rosszabb teljesítményhez, demotiváltsághoz és vitákhoz vezethet.

Már óvodás korunktól kezdve gyakoroltatják velünk az együttműködés csínját-bínját. Megtanítják, hogyan legyünk önzetlenek, hogyan tegyünk dolgomat azért, hogy másoknak könnyebb legyen, hogyan segítsük hozzá sikerhez a társainkat, és hogyan fogadjuk el mások segítségét. Persze mindezt játékokon, meséken, apróbb feladatokon keresztül tapasztalhatjuk meg legelőször. De az iskolában már sokszor élesben is tesztelhetjük képességeinket. Kisebb csoportos feladatok, rajzok, plakátok, projektek során küzdjük át magunkat, és ezalatt megtanuljuk az akaratunk érvényesítését, és annak visszaszorítását is. A középiskolai és egyetemi csoportmunkák is erre építenek.

Ahogyan az önérvényesítésre egyre nagyobb igényünk lesz, egyre kevésbé tudjuk maginkat teljesen átadni a csoportos feladatoknak. Általában minden csoportban van olyan, aki abban bízik, hogy a többiek elvégzik a feladat szerves részét, és szinte mindig találunk olyat is, aki inkább mindenki helyett dolgozik, mint hogy más koncepciója is érvényesülhessen a munkában. Mindkét hozzáállás nagyon káros a csoport kohéziójára nézve.

Mindenki elképzelésének teret kell adni, és attól, hogy valami számunkra nehezen megy, még bele kell fektetnünk a szükséges energiát. Senkinek sem feladata mások helyett dolgozni, vagy mások akaratának alávetni magát. A legfontosabb szabály a tisztelet, és egymás munkájának megbecsülése. Hiszen egyedül ez hozhatja meg a munka iránti alázatot, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a munkánk gyümölcsöző legyen.

Bármikor is kerüljünk olyan helyzetbe, hogy csoportban kell dolgoznunk, mindig alkalmazkodnunk kell a feladat komolyságához, a részt vevők létszámához, és a csoport igényeihez. Ilyenkor az énünket és az akaratunkat háttérbe kell szorítanunk, de csak épp annyira, hogy másokat ne nyomjunk el. Az ötleteinkre és erőfeszítéseinkre mindig is szükség lesz.

Varga Ágnes Kata

Testsúly és ismerkedés – számít-e a mérleg mutatója?

Az ismerkedés világában sokan úgy érzik, hogy a testsúlyuk meghatározza az esélyeiket. A közösségi média, a reklámok és a különböző szépségideálok azt sugallhatják, hogy csak bizonyos testalkattal lehetünk vonzóak. A valóság azonban ennél sokkal árnyaltabb. Bár a külső megjelenés valóban szerepet játszik az első benyomás kialakulásában, hosszú távon számos más tényező fontosabbá válik egy kapcsolat kialakulásában.

Friss ízek az ablakpárkányról

A lakásban nevelt növények nemcsak dekoratívak, hanem a mindennapi főzés során is hasznosak lehetnek. A friss fűszernövények és ehető zöldek egész évben kéznél vannak, miközben természetesebbé és kellemesebbé teszik az otthoni környezetet.

Szokások, amelyek jelezhetik, ha valaki stresszfüggő

A stresszt általában negatív jelenségként tartjuk számon, amely kimeríti a szervezetet, rontja a koncentrációt és hosszú távon egészségügyi problémákhoz vezethet. Mégis léteznek olyan emberek, akik szinte folyamatosan keresik a feszültséget, a sürgető helyzeteket és a kihívásokat. Őket gyakran „stresszfüggőnek” nevezik.

Ehető gyomnövények

A gyomnövények többségére gyakran bosszantó betolakodóként tekintünk, pedig számos fajuk értékes tápanyagforrás és sokoldalúan felhasználható a konyhában. Az ehető vadnövények újrafelfedezése nemcsak az egészséges táplálkozást, hanem a fenntarthatóbb életmódot is támogatja.

Rumináció - rágódás a mindennapokban

Hát ki ne ismerné az érzést, amikor valami sokszor eszünkbe jut, újragondoljuk, rágódunk rajta, pedig néha egyáltalán nincs a hasznunkra.