Reklámok és a gyermekkori elhízás

Reklámok vesznek bennünket körül, reklámok köszöntenek minket nap, mint nap, reklámok szólnak a fiatalokhoz, idősekhez, gyerekekhez, nőkhöz, férfiakhoz. A média - nemcsak híreket közöl, vagy szórakoztat – a hirdetéseknek is kiváló megjelenési felület. A tévéreklámok pedig meg akarnak győzni bennünket, el akarnak adni, befolyásolnak, manipulálnak. A fiatalok pedig köztudottan sokat néznek tévét, s a hirdetések pontosan tudják, mikor, mely korosztályhoz, hogyan kell szólniuk.

Elég rég volt már, mikor én tizenöt éve erről írtam szakdolgozatot, -amit nemrég poroltam le a pakoláskor-, de úgy tűnik a téma még 15 év után is aktuális, sőt, egyre inkább az. Egyetemistaként írtam erről, s közben két gyerekem is lett már, így testközelből látom, amit akkor írtam, valóban mennyire igaz ma is. Amíg a gyerekem a csokis tejszeletre bukik, amit a tévé tol az orra elé, a nagyobb meg a kóláért van oda, mert az vagány és nagyfiús, a mekis kajákról nem is beszélve, mert azt meg a férjem nézi nyálcsorgatva, szóval hozhatom én nekik a rakott brokkolit meg a sütőtök muffint…

A reklámokról a „Reklám, te mosolygó hulla” című könyv jut eszembe, a szenzációs írótól, a botrányt kavaró reklámhadjáratok szellemi atyjától, Oliviero Toscanitól. Remek könyv, nem a reklám helye, tényleg tetszett! Az ő reklámjai messze túlmutatnak pénzhajhász, befolyásoló bugyuta hirdetéseken, szerinte olyanok kellenek, melyek gondolatokat ébresztenek, vitára késztetnek, felkavarják a reklámvilág állóvizét kíméletlenül és kendőzetlenül. Érdemes elolvasni a könyvét!

A legtöbb reklám valami olyan hirdet, ami hizlal, ami cukros, ami lisztes, vagy zsíros, vagy tele töménytelen kalóriával, ám mindenesetre gyors egészségtelen élvezettel, a következmények nélkül.

Egy hatéves nem érti, miért kéne spenótot ennie, mikor a neki ott a boltban a tejszelet meg a mogyorókrémes keksz, sokkal finomabb, s kit érdekel egy alma, ha kaphatna pudingot is, meg chipszeket. (A nagymama úgyis megveszi neki)

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kisiskolásokat nagyban befolyásolják a hirdetések, vagyis hajlamosak inkább a tetszetős csomagolású, tévéből ismert, agyonreklámozott termékeket választani.

A nagyobbak talán valamivel tudatosabbak e téren, de nem választanak ők se gyakran tudatosan, egészségesen, így a problémát nem szabad elhanyagolni, tekintve, hogy a gyerekek 10-15 százaléka már most is túlsúlyos kicsi korban.

A Fogyasztói Világszervezett által kidolgozott szabályozásnak köszönhetően azonban elvileg ma már nem engednek adásba egészségtelen élelmiszert népszerűsítő hirdetést reggel 6 és este 9 óra között, s megtiltja azt is, hogy egy ilyen terméket gyermekekkel reklámozzanak.

Sajnos azzal, hogy tudjuk, a fent említett dolgok igazak, s egyetértünk a problémával, attól még nem találtuk meg a megoldást. Nem lehet védekezni a reklámok ellen, hiszen hétköznapjaink, tömegkultúránk részei, formálva a közízlést, közgondolkodást. Nem tudunk védekezni ellenük és nem is kell, viszont fejleszthetjük magunkban és gyermekeinkben a kritikát a reklámokkal szemben.

A szülő, a nevelő, a pedagógus feladata, hogy elbeszélgessen a kicsikkel és a kamaszokkal a reklámok hatásairól, s megtanítsa őket szelektálni a valóság és a reklám, valamint a pozitív-negatív dolgok között. S ily módon megelőzhető a mértéktelen reklámfogyasztás, a reklámok manipulatív hatása, a termékek megvásárlását követő egészségtelen életmód.

Martinka Dia