Menü

Szeretjük, ha fáj?

Az érzelmek bonyolult világát nehéz fekete-fehér valóságában ábrázolni. Nem tudunk semmit egyértelműen pozitív vagy negatív kategóriába sorolni, hiszen az események és az érzelmeink összefüggése több körülményen is múlik. Tehát ha valamit pozitívan is értékelünk, az is hagyhat maga után negatív utóízt, vagy összefügghet negatív eseménnyel, következménnyel. Éppen ezért minden, amit az érzelmeinkről hiszünk, a környezetünk befolyása alatt áll. Azt tartjuk jónak, amit a körülöttünk lévők is. És arra tekintünk rosszként, ami az elvárások szerint is az. De persze az érzelmek néha egyértelműbbek, mint máskor. A gyász, a hiány, az üresség és a bánat általában könnyen felismerhetőek, és kristálytisztán dekódolhatóak. Az egyszerű érzések feldolgozására megszokott mechanizmusunk van, próbáljuk megélni, majd elfelejteni őket.

Ám van egy igen érdekes jelenség, amely nemcsak mostanában vált megszokottá, de mostanában mégis gyakrabban találkozhatunk vele: a közösségi oldalakon, könyvekben és filmekben is találkozhatunk azzal, hogy az emberek a szomorúságukba kapaszkodnak. Ez megihleti és motiválja őket, valamint kifogásként is szolgálhat. De miért akarjuk felidézni, és nem elfelejteni a bánatunkat?

Amikor az ember szomorú, a legtöbb esetben mindent megtesz azért, hogy a gondolatait elterelje erről. Sokszor találunk ki ilyenkor új hobbit vagy szenvedélyt, de sokan ilyenkor sportolni kezdenek, vagy valamiféle művészetben próbálják ki magukat. Mivel azáltal, hogy a szomorúságunkat szavakba öntjük, vagy más módon kifejezzük, csökkentjük az érzelmeink intenzitását, ez afféle gyógyító folyamatként funkcionál. Később ennek a folyamatnak csak azt a részét tudjuk intenzíven felidézni, ahogyan elűztük a saját bánatunkat, és ahogyan saját magunkat új dolgokra és vidámságra motiváltuk. Tény, hogy a bánat és a nehézségek sokkal könnyebben megihletnek, mint egy semleges érzelmi időszak, és ez olykor ösztönzően hat ránk olyankor is, amikor épp nem vagyunk bánatosak, de ha ebbe az érzésbe kapaszkodunk, az valószínűleg hamis alapot biztosít a további tevékenységeinknek.

Így, ha mi is hasonló helyzetbe kerülünk, nagyon fontos, hogy megtartsuk a motivációnkat anélkül, hogy folyamatosan a fájdalmas helyzetekre emlékeztetnénk magunkat. Ha egyszer sikerül kikeverednünk a szomorúságunk labirintusából, akkor fontos, hogy el tudjuk engedni a vele járó kísérő tényezőket is, és el tudjuk felejteni azokat a dolgokat, amelyek miatt beleragadnánk az önsajnálat és a bánat posványába. A pozitivitás és az elengedés hasznos tulajdonságok, és minden esetben érdemes őket gyakorolni.

A bennünk élő gyermeki én nyomában

Mindannyiunkban lakozik egy gyermek, egy felnőtt és egy szülő, nem egy széthasadt személyiség leírását tartalmazza a mondat, hanem énünk különböző szintjeit, állapotait, melyeket más és más helyzetekben, vagy személyekkel szemben hívunk elő és mutatunk meg.

Egy nap cigaretta nélkül

Nemzetközi kezdeményezésre minden év novemberének harmadik csütörtöke a „Ne gyújts rá!” világnap, amelynek célja, hogy rávegye a dohányzókat – legyen az hagyományos cigaretta, e-cigaretta vagy a napjainkban oly divatos hevített dohánytermék-használó –, hogy egy teljes napig ne gyújtsanak rá!

Tanácsok kiégés megelőzésére

A kiégési szindróma (angol kifejezés, a burnout syndrome-ból) azt a tünetegyüttest jelöli, amely hosszú távú fokozott érzelmi megterhelés, kedvezőtlen stresszhatások következtében jön létre. Fizikai-érzelmi-mentális kimerüléssel jár, és elsősorban azokat sújtja, akik munkájuk során társadalmi segítő funkciót látnak el, humán területen dolgoznak, vagy akiknek munkájukhoz az átlagosnál sokkal nagyobb mértékű empátiára vagy azonosulásra van szükségük.

Szeretetünk kimutatásának nyomában

A legszebb szó, amit egy ember kimondhat tiszta szívből a másiknak. Nem mindegy hogyan szeretünk! Úgy ahogy nekünk jó, vagy úgy ahogy a másiknak jó. Sokan, sajnos úgy szeretnek ahogy nekik jó.

A zene, mint gyógyír

Tudtad? A zenének nemcsak hangulatjavító hatása van, hanem segíthet a fogyásban, a fókuszálásban, illetve csökkenti a szorongást, a stresszt is.