Idén valószínűleg inkább belföldön fogunk nyaralni
- Dátum: 2020.06.13., 21:57
- Boros Tamás
- belföld, magyar, Magyarország, nyár, nyaralás
Az idei nyáron a magyar családok nagy része vagy egyáltalán nem fog nyaralni, vagy legfeljebb belföldön. Önmagában az utóbbi még nem rossz, nem figyelembe véve, hogy a pandémiás időszak után mennyire fontos legalább egy minimális kikapcsolódás, mindenképpen időt kell rá szakítanunk. Most talán egyszerűbb körülmények között, de a pihenés az pihenés.

Az Utazó magazin a Szegedi Tudományegyetem Kommunikációs és Médiatudományi Tanszékével közösen vizsgálta a magyarok utazási elképzeléseit, erre a nyárra vonatkozóan, mégpedig egyszer márciusban, a járványhelyzet legelején, egyszer pedig a végéhez közeledve, még pünkösd előtt.
Amikor május végén, pünkösdhöz közeledve egyre több korlátozást oldottak fel, akkor az emberek mintegy egyharmada már tervezett valamiféle kisebb kirándulást, kikapcsolódást. Az ezer fő megkérdezésén alapuló, 2020. május 18-25 közötti időszakban online, közösségi média felületen és telefonos megkereséssel készült felmérés azt az eredményt hozta ki, hogy a magyarok többsége, egészen pontosan 66 százaléka úgy gondolta, hogy a pünkösdi ünnepeket otthon tölti, de ezalatt a 22 százalék iktatna be egynapos túrázást, valamiféle sétát, utat.
Talán érdekesebb, mit terveznek nyárra, hiszen a pünkösd már elmúlt, és arra vonatkozólag az emberek többsége ígéretét vagy betartotta, vagy nem.
A mostani szezonnak a hazai turizmus akár még a nagy nyertese is lehet. A felmérésből ugyanis az is kiderül, hogy a június-augusztusi időszakban sokan terveznek nyaralást, vagy hosszú hétvégét. Természetesen sokkal szerényebb büdzsével, a többség úgy hozta ki magában a fejszámolást, hogy fejenként 100.000 forintig terjedő összegben engedheti meg magának, a családjának a költést.

A június-augusztusi időszak már a szálláshelyek számára is biztatóbb, írják a felmérés készítői: a válaszadók több, mint 28 százaléka tervez legalább egyhetes és 18 százaléka ennél hosszabb belföldi szavazást és csak 20 százalék gondolkodik külföldi úti célban. A strandok felé is egyre bátrabban nyitnak az emberek. Még a felmérés elkészültekor is az jött ki, hogy fürdőbe, strandra a válaszadók 18 százaléka megy, míg hétvégente, csak egy-egy napra, a Balatonhoz 17 százalék, valamelyik vízparti üdülőhelyre 16 százalék, más érdekes helyszínre 14 százalék kíván elutazni. A válaszadóknak csupán a 14 százaléka jelezte, hogy semmilyen nyaralást nem tervez.
Figyelembe véve, hogy a felmérés óta eltelt, egyébként rövid időben sok korlátozást oldottak fel, sőt, olyan, a magyarok turisztikai célállomásának számító ország, mint Horvátország is megnyitotta kapuit, lehet, hogy már 14% sem akar otthon maradni, vagy épp többen kívánnak kiruccanni az Adriára. Persze ez már egy másik felmérés kérdése.
Forrás: Utazó magazin
Így szervezzetek emlékezetes legénybúcsút – a tervezéstől a megvalósításig
A legénybúcsú ma már szinte elmaradhatatlan része az esküvői készülődésnek. Az esemény célja, hogy a vőlegény a számára fontos emberekkel ünnepelhesse meg életének egyik legfontosabb mérföldkövét. A megfelelő társaság, a jól megválasztott programok és az előre átgondolt részletek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az alkalom hosszú időre emlékezetes maradjon.
Őzriadó az utakon – ezekben a hetekben életet menthet a fokozott figyelem
A nyári hónapokban sokan autóznak hosszabb távokra, kirándulni, nyaralni vagy éppen a munkába. Kevesen tudják azonban, hogy július második felétől augusztus közepéig az egyik legveszélyesebb időszak következik a közutakon.
Ezek a lakás legnagyobb por- és pollengyűjtői
Biztosan mindenki találkozott már azzal, hogy kinyitja az ablakot és áll a por a párkányon. Az a rossz hírem van, hogy ez a por a lakásban is ott van, csak észrevétlenül.
Feng shui a hálószobában – így alakíthatunk ki nyugodt és harmonikus pihenőteret
Megannyi elv szerint rendezhetjük be hálószobánkat, hogy a pihenés és kikapcsolódás helye legyen, nézzük, mit mond a feng shui erről.
Balaton-átúszás 2026: így készülj fel!
A nyár egyik legjobban várt szabadidős sporteseménye minden évben a Balaton-átúszás. Idén is sok ezren várják izgatottan, hogy végre nekivághassanak a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres távnak.