Menü

Terhességi visszerek

Mikor az első két fiammal voltam várandós, nem volt ilyen problémám, most azonban harmadik terhességem közepén valami rettenet, miket látok a lábamon, s eléggé rontja az összképet. Mit lehet kezdeni a terhességi visszerekkel és mi a megelőzés módja?

Megpattant hajszálerek, kidudorodó kékes vastagabb erek a lábon és máshol… A visszerek nemcsak esztétikai szempontból hagynak kivetnivalót maguk után, de egészségi okokból is kockázatosak. A terhesség azért is okozhatja a visszeresség kialakulását, mert a testben ilyenkor eleve extra mennyiségű vér termelődik, ami pedig extra nyomást is jelent az erekre mindenhol, de különösen a lábon.

Számomra némiképp megnyugtató hír, hogy elvileg, ha korábban nem voltak jelen genetikailag, a szülés után néhány hónappal gyakran visszahúzódnak. Akinél fennáll a veszélye a visszerességnek (ő pedig férfi létére nálunk a férjem), azoknak folyamatos orvosi kontroll és vizsgálat, ultrahang szükséges, ugyanis a visszér begyulladhat és növeli a vérrögképződés rizikóját.

Mit lehet tenni a várandósság alatt, ha ezzel a problémával szembesülünk, vagy a megelőzésre szeretnénk koncentrálni?

Először is, hagyjuk a vért keringeni! Amikor csak lehet, polcoljuk fel a lábunkat, én rendszeresen felteszem egy székre, ha leülök. (már a munkahelyemen is simán, illem ide, vagy oda). Fontos, hogy mozogjunk rendszeresen, mindenképp járjunk gyalog, iktassunk be sok sétát a napirendünkbe és viseljünk kényelmes cipőket. Ez várandósság alatt nem is lehetne másképp. Nem tudom elképzelni, hogy nagy pocakkal tűsarkúban mutatványozzak a szatyraimmal, hazafelé a boltból, két gyerek után loholva.

Nagy gonddal kell kezelni a súlygyarapodást is, s figyelni rá, hogy indokolatlanul ne hízzunk sokat, pláne, ha magasabb testsúlyról kezdtük a terhességet.

A megfelelő vitaminok, étrendkiegészítők és elegendő folyadékfogyasztás is segítségünkre lehet.

A hideg-meleg vizes lábzuhany tusolás végén serkenti a vérkeringést.

Tusoljuk lábainkat rendszeresen hűvös (nem jéghideg!) vízzel a lábfejtől a comb irányába haladva. Ez a módszer erősíti a vénákat.

Mi lehet a megoldás a terhesség után?

Törekedni kell az egészséges életmódra, a túlsúly leadására. Minden plusz kiló külön megterhelést jelent a lábaknak, s megnehezítik a vénás vér visszaáramlását a szív felé.

A sok ülés és a sok ácsorgás sem tesz jót a vénáknak. Ezzel szemben a séta, a gyaloglás és a futás, illetve a kerékpározás, a túrázás, az úszás és a lábtorna igen, mivel mindezen tevékenységek közben edződnek a láb izmai.

Ha azonban a visszerek a szülést követően pár hónappal sem múlnak el, akkor érdemes orvoshoz fordulni és konzultálni a kezelésről.

Martinka Dia

Alice csodaországban szindróma

Milyen gyermekien hangzik ez a név, hiszen mindenki az ismert mesére gondol. Van is összefüggés a mese és a szindróma között, nézzük, miről is van szó.

Az öregedés nem egyenletes – két életkor, amikor a test látványosan változik

Sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy az öregedés lassú és egyenletes folyamat: az emberi szervezet fokozatosan alkalmazkodik az idő múlásához, és apró változások halmozódnak fel. Az újabb tudományos eredmények azonban azt sugallják, hogy a biológiai öregedés inkább szakaszos jellegű.

Egészségvédelem az uszodában és a szaunában – Mire érdemes odafigyelni?

Az uszodák és szaunák kiváló lehetőséget nyújtanak a kikapcsolódásra és az egészség megőrzésére. A rendszeres úszás erősíti az izmokat és javítja az állóképességet, míg a szaunázás segíthet a stressz csökkentésében és a keringés élénkítésében.

Mi az a reflexológia és miért jó ez nekünk?

Azt a szót mindenki ismeri, hogy reflex, ami egy válasz egy adott ingerre, de mit kezd ezzel maga a reflexológia?

Ferritin: mit árul el a szervezet vasraktárairól?

A minap anyukám laborleletét elemezgettük, melyben a ferritin érték nem volt rendben, ami egy létfontosságú fehérje, a szervezet vasraktározásáért felel. Bár a legtöbben csak egy laborlelet egyik soraként találkoznak vele, az értéke rendkívül sokat elárul az egészségi állapotról. A ferritin segít megérteni, hogy elegendő vas áll-e rendelkezésre a szervezetben, vagy éppen hiány, esetleg túlterhelés áll fenn.