Menü

Komfortzónák és tudattalan gátak

„Most kiléptem a komfortzónámból” – hangzik el sokszor a szánkból, általában olyankor, mikor valami teljesen átlagos dolgot csinálunk. Mivel nem vagyunk egyformák, nem ugyanazok a tevékenységek töltenek el örömmel, vagy okoznak nehézséget. A nehézség pedig nem feltétlenül a képességeinkben vagy azok hiányában rejlik, hanem az attitűdünkben. A félelmeink, a korlátaink, a világnézeteink mind-mind meghatározóak arra nézve, hogy van-e affinitásunk valamihez, vagy pedig nincs. Ha nincs, akkor már a legegyszerűbb dolog is tűnhet hatalmas kihívásnak.

Komfortzónának azt az átlaghelyzetet nevezzük, amelyben a mindennapjaink során részt veszünk, és viszonylag kényelmesen érezzük benne magunkat, vagyis érzelmileg nem erőltet meg az ebben való mozgás. Nagyjából a mindennapos tevékenységeink tartoznak bele, illetve azok a nem megszokott dolgok, amelyeket örömmel csinálunk. Ez nem egy átléphetetlen határvonal, csupán egy olyan görbe, amelynek a kitérése nem túl nagy. Azonban vannak olyan tevékenységek, melyek jóval kívül helyezkednek ezen. Amelyeket nem nagy kedvvel, vagy egyenesen szorongva csinálunk. Legalábbis ezt gondoljuk róla.

Vannak, akiknek az idegenekkel való beszélgetés is egy nehezen elképzelhető dolog, ők egy tudattalan gát mögé helyezik magukat, s elhiszik, hogy csak hatalmas erőfeszítések árán küzdhetik át magukat rajta. De vannak olyanok is, akiknek szinte minden belül esik az ingerküszöbükön, és csak nagyon kevés dolog van, ami meghaladja a kényelemérzetüket. Nagyon nagy különbség van ilyen téren a félénk és introvertált, illetve a bevállalós, extrovertált emberek között. Ugyanis azok, akiknek eleve tágabb a komfortzónájuk, kicsit könnyebben is feszegetik a határaikat, mivel el is hiszik magukról, hogy mindent be tudnak vállalni. Azok pedig, akik kis dolgokban kevésbé hajlamosak engedni, nagyobb valószínűséggel beszélik le magukat olyan dolgokról, melyek esetlegesen nagyobb érzelmi kihívást jelentenek számukra. Valahol tehát a komfortzóna kérdése a bizalommal, és főképpen az önbizalommal van összefüggésben. Hogy mennyire hisszük el, hogy amibe éppen belevágunk, az végződhet jól is, és mennyire bízunk meg abban a személyben, aki ebben a tevékenységben mellettünk van.

Vannak olyanok, akik önállóan szinte soha nem lépnek át bizonyos határokon, mások kedvéért azonban akár vakon is belemennek érdekes helyzetekbe. Ez egyrészről bátor dolog, másrészről veszélyes is. Azonban, ha a megfelelő emberek útmutatását követjük, és csak az ésszerűség határain belül mozogva próbálunk ki új dolgokat, a komfortzónánkból való kilépésnek rengeteg pozitív hozadéka lehet.

Varga Ágnes Kata

Hipermnézia – amikor nincs olyan, hogy elfelejted

Talán már mindenki járt úgy, hogy elfelejtett valamit, mert esetleg sok más dolga volt. A hipermnéziások nem tudnak felejteni még akkor sem, ha szeretnének.

Egészség vagy mánia? A sportfüggőség árnyoldalai

A mozgás egészséges – ezt tudjuk. De mi történik, ha a sport már nem örömforrás, hanem kényszer? A sportfüggőség sokszor láthatatlanul alakul ki, miközben a külvilág gyakran dicséri a kitartást és az akaraterőt. Pedig a túlzásba vitt edzés éppúgy árthat a testnek és a léleknek, mint a mozgáshiány.

A munkahelyi viszályoktól a jobb csapatmunkáig – a konfliktuskezelés művészete

A munkahelyi konfliktusok a legtöbb munkahelyen előfordulnak, hiszen emberek dolgoznak együtt, különböző személyiséggel, célokkal és kommunikációs stílussal. A konfliktus önmagában nem feltétlenül negatív – ha jól kezeljük.

A derealizációs szindrómáról általában

A derealizációs szindróma olyan mentális állapot, amelyben az egyén átmenetileg elveszíti a kapcsolatot saját testével, érzéseivel vagy a külvilággal való érzékelésével. Ezek a disszociatív zavarok gyakran szorongással, stresszel vagy traumás élményekkel társulnak, és jellemzőek lehetnek például pánikrohamok, traumatikus események vagy más mentális betegségek során.

Szendvicsgeneráció – két nemzedék közé ragadva

A szendvicsgeneráció tagjai, akik ellátják a múltat és jövőt is egyszerre, mely nem kis nehézséget jelent. Egy elég szívszorító, de mindennapos probléma, amiről keveset beszélünk, pedig sokkal többet kéne.