Menü

A séta, mint edzés

A sétát én mindig alábecsültem, mint mozgást. Bevallom. Pedig mikor az ember a sportban, futásban, kerékpározásban esetleg sérülés vagy más ok miatt kényszerpihenőt tart, s elkezd gyalogolni, túrázni, sétálni, - a haladóbbak teljesítménytúrázni -, bizony rendesen átmozgató, kalóriaégető, zsírégető mozgásfajtával találják szembe magukat.

A szakértők azt mondják, már napi harminc perc intenzív sétával rengeteget javíthatunk az erőnlétünkön, ha pedig egy tempós sétát, vagy emelkedőre gyaloglást választunk, amivel bizony az anyagcserét is felpörgethetjük, akkor már egy kiadós zsírégető mozgásformáról beszélünk.

Azt mondják, hogy napi tízezer lépés megtétele kellene, hogy legyen az elérendő cél, ami lehet séta, gyaloglás, kocogás. Ez mintegy hét-nyolc kilométernyi távolságot jelent, s talán első hallásra soknak tűnhet, nem az!

Gyalog kell járni munkába, lift helyett lépcsőt használni, gyalog kell elmenni bevásárolni, a gyerekekért az oviba, vagy csak egyszerűen sétálni egy órát lakóhelyünkön.

Az se rossz ötlet, ha valaki egy futópadon teszi ezt tévénézés közben.

A sétában az a jó, hogy mindenki számára bármikor elérhető, hiszen elég célul kitűzni, hogy gyalog megyünk bevásárolni, vagy hazasétálunk a munkahelyünkről, illetve könnyen felturbózhatjuk a könnyű sétát emelkedőnek való gyaloglássá, vagy hosszabb túrává.

Ha van időnk, válasszunk egy hosszabb utat, vagy menjünk kerülőúton hazafelé.

Sétakor, vagy gyalogláskor, nemcsak a comb dolgozik, hanem az egész testünk bekapcsolódik.

Lehet súlymellényben is sétálni, hatásossá teszi a mozgást, de nálam a súlyt gyakorlatilag a bevásárlószatyrok jelentik sokszor, az is megteszi.

Egy séta nem terheli az ízületeket, sőt, enyhíti a derékfájdalmat is, s kondibérlet sem kell hozzá.

Akár zenehallgatással is egybeköthetjük a sétánkat, végezzük el mindennap, akár a kedvenc zenéinkre, vagy egyszerűen csak hallgassuk a csendet, az erdőt, a fákat, madarakat.

Van, aki pont a kütyüket szereti elhagyni természetjáráskor, túrakor, van, aki pedig a legmodernebb órára tölti a tracket, térképet, zenét, mindent. Sokan a megtett távolságot és az elégetett kalóriákat figyelik, míg mások inkább kikapcsolni akarnak. Mindenki más, mindenkit más kapcsol ki, nyugtat meg.

Séta esetében is érvényes a bemelegítés-nyújtás tanács, a túra, séta esetén is figyeljünk arra, hogy ez ne maradjon el.

Amikor a futáshoz esetleg még nagy a súlyfeleslegünk, vagy más sportra nincs időnk, kedvünk, s minden sportághoz találunk kifogást, akkor kell elkezdeni a sétálást. A gyaloglást aztán igazán bármikor beiktathatjuk, a gyaloglás szinte bárki számára tökéletes mozgásforma lehet! Bárki, bármelyik életkorban elkezdheti, s gyakorlatilag bárhol!

Korán kelésre taktikák – hogyan válj reggeli emberré?

A korán kelés sokak számára komoly kihívást jelent, különösen akkor, ha az esti órákban aktívabbak, vagy rendszertelen az alvásuk. Pedig a korai ébredés számos előnnyel járhat: nyugodtabb reggelek, jobb időbeosztás, nagyobb produktivitás és kiegyensúlyozottabb napirend. Szerencsére a korán kelés képessége fejleszthető, és néhány egyszerű taktika segítségével bárki könnyebben alakíthat ki egészséges reggeli rutint.

Teendők otthon vihar idején

A nyári időszakban egyre gyakrabban fordulnak elő heves zivatarok, villámlással, erős széllökésekkel, jégesővel és hirtelen lezúduló csapadékkal. Bár a viharok többsége viszonylag rövid ideig tart, komoly károkat okozhatnak az épületekben, az elektromos hálózatban, valamint veszélyeztethetik az emberek biztonságát is.

Futólépésben – Plitvicei kalandon a Futamási Futócsapat

Június első hétvégéjén ismét útra kelt a Futamási Futócsapat, ezúttal a horvátországi Plitvicei Maratonra. Nem először jártunk ezen a különleges helyszínen, hiszen néhány évvel ezelőtt már megtapasztalhattuk, milyen érzés a világ egyik legszebb természeti környezetében futni.

Éttermi etikett – hogyan viselkedjünk a pincérrel, hogy mindenki jól érezze magát?

Az étterembe járás nemcsak az étkezésről szól, hanem egy társas helyzet is, ahol a viselkedésünk ugyanúgy hozzájárul az élményhez, mint az ételek minősége. Az éttermi etikett alapvető célja, hogy a vendég és a személyzet közötti kommunikáció gördülékeny, tiszteletteljes és hatékony legyen. Ennek egyik kulcseleme a pincérrel való kapcsolatunk.

Tanév végi kifáradás – egyre több diákon látszik a fáradtság

Ahogy a tanév a végéhez közeledik, egyre több iskola számol be arról, hogy a diákokon jól érzékelhető a kifáradás. A hosszú hónapok óta tartó tanulási terhelés, a dolgozatok, felelések, projektfeladatok és különböző számonkérések mostanra sokaknál koncentrációs nehézségekben, csökkenő motivációban és általános fáradtságban jelentkeznek.